Tudomány-Tech

Meghalt az első majomhimlős beteg Spanyolországban

rtl.hurtl.hu

2022. július 30. 9:06

Ez az első európai halálesete a járványnak. 

Meghalt egy majomhimlővel fertőzött beteg Spanyolországban – jelentette be pénteken a spanyol egészségügyi minisztérium. Ez az első európai áldozata a vírusnak.

A spanyol hatóságok közlése szerint 4298 fertőzött van az országban, akik között 64 nő van. A minisztériumnak 3750 majomhimlős betegről vannak adatai, akik közül 120-at kezelnek kórházban, egy pedig belehalt a betegségbe. Az egészségügyi minisztérium ennél többet nem közölt az áldozatról.

Pár órával korábban a brazil egészségügyi minisztérium jelentette be, hogy meghalt egy majomhimlős beteg az országban. A 41 éves férfi a minisztérium közlése szerint limfómában szenvedett, és le volt gyengülve az immunrendszere.

Egy hete az Egészségügyi Világszervezet globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlőjárvány kitörését, ami a WHO által kiadható legmagasabb szintű riasztás. A szervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz akkor azt közölte, hogy 75 országból már több mint 16 000 esetet jelentettek, de halálesetek akkor még csak Afrikában voltak.

A WHO bejelentése után a Népegészségügyi Központ közölte, hogy  heteken belül megérkezik a majomhimlő elleni védőoltás Magyarországra.

Szlávik János infektológus június elején az Az RTL Híradónak elmondta, hogy majomhimlő önmagában egy jóindulatú megbetegedés, a szövődményekkel okozhatnak komolyabb problémát, és a gyerekek és az immunhiányosok vannak nagyobb veszélyben.

Nyitókép: Majomhimlős beteg teste, egy 1971-ben készült fényképen. Fotó: CDC/Getty Images

 

#Tudomány-Tech#majomhimlő#haláleset#spanyolország#brazília#járvány#vírus

Címlapról ajánljuk