Tudomány-Tech

Az oroszok elhagyják a Nemzetközi Űrállomást, építenek egyet maguknak

Dévai LászlóDévai László

2022. július 26. 19:27

2024-ig maradnak, aztán mennek.

Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz új elnöke bejelentette, hogy 2024 után az orosz asztronauták elhagyják a Nemzetközi Űrállomást (ISS) – adta hírül a BBC. Az orosz űrkutatási hivatal új vezetője hozzátette, hogy addig minden kötelezettségüknek eleget tesznek. A Roszkoszmosz korábbi elnökét, Dimitrij Rogozint július közepén váratlanul eltávolították a hivatal éléről, utódja a korábbi védelmi miniszterhelyettes, Jurij Boriszov lett, akinek az első nagy döntése az, hogy kivezényeli az oroszokat a Nemzetközi Űrállomásról.

A Nemzetközi Űrállomás eredetileg 2024-ig működött volna, de az Egyesült Államok szerette volna ezt a határidőt kitolni 2030-ig, feltéve, ha az összes partner beleegyezett volna a hosszabbításba. Az oroszok kilépésével ez már aligha fog megvalósulni.

Boriszov azt is bejelentette, hogy Ororszország saját űrállomás építésébe fog kezdeni a jövőben.

Az Egyesült Államok és Oroszország más partnerekkel együtt 1998 óta sikeresen dolgozott együtt a Nemzetközi Űrállomáson, de a két nagyhatalom között megromlott a kapcsolat, mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború óta egyre ridegebb orosz-ukrán űrkapcsolatokról korábban itt írtunk bővebben.

Boriszov egy Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélés közben jelentette be, hogy 2024 után kilépnek a projektből és saját állomás építésébe kezdenek. Az orosz elnök erre annyit felelt, hogy „jó”.

Egyelőre nem világos, hogy a döntés mit jelent az ISS jövője szempontjából, a NASA egyik magas rangú tisztviselője azt mondta a Reutersnek, hogy az amerikai űrügynökséget hivatalosan nem tájékoztatták erről az oroszok.

Nyitókép: Nyitókép: Roszkozmosz / vk.com

#Tudomány-Tech#nemzetközi űrállomás#iss#oroszország#orosz-ukrán háború#usa#egyesült államok