A világ legrejtélyesebb rádióadásai, amiket már évtizedek óta nem tudnak megfejteni

Csoport, nyolc, öt, csoport, nyolc, öt, öt, három, öt, nulla, nyolc, öt, három, öt, nulla, nyolc

– a rádiózajból is jól kivehető az éles női vagy gyerekhang, ahogy gépiesen ismételgeti a számsorokat.

A furcsa rövidhullámú rádióadást az 1990-es években rögzíthették, de rendkívülinek aligha lehet mondani, amit hallunk. Egyidőben tele volt az éter azokkal az adásokkal, amelyek rendszerint egy figyelemfelkeltő dallammal vagy hanggal kezdődtek, majd egy géphang valamilyen nyelven számokat vagy értelmetlennek tűnő szavakat mondott be. A számállomásnak elnevezett rádióadások fénykora a hidegháború idején volt, de még ma sem tűntek el teljesen.

Titokban illett hallgatni

A rövidhullámú rádió volt az internet és a műholdak előtti „információs szupersztráda”: mivel a rövidhullámú rádiójelek visszaverődnek a Föld felső légköréből, hatalmas távolságra el lehet juttatni azokat. Az ionoszféra és a Föld felszíne között többször visszaverődve a Földet is megkerülhetik.

Így juthattak el a vasfüggöny mögé a Szabad Európa Rádió adásai, amelyeket Portugáliából és Nyugat-Németországból sugároztak az 1960-as években, és ahogy a Beszélő cikkéből kiderül, a zavarásuk komoly fejtörést okozott a magyar hatóságoknak. A Szabad Európa adását elnyomó zavaróállomások jelei ugyanis a földfelszínen csak néhány kilométerre jutottak el, miközben a távoli adó ionoszféráról visszaverődő jele jobban fogható volt. Az „ellenséges rádióadások” zavarása így lényegében a KGST-országok együttműködésével valósult meg: a magyar zavaróállomások főleg a Szabad Európa cseh, szlovák, lengyel és orosz nyelvű adásait vették célba, míg a magyar adásokat a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelországból és Romániából zavarták. Így is voltak olyan napszakok, amikor alig 10 százalékos volt a zavarás hatásfoka, miközben rengeteg pénzt költöttek rá. Végül maga Kádár János állapította meg, hogy a zavarást nincs értelme fenntartani – egyébként sem tiltotta törvény a Szabad Európa hallgatását, csak az volt a köztudatban, hogy „titokban illik hallgatni”.

A rövidhullámú rádió ma is jó szolgálatot tesz, például ha olyan helyekre próbálnak cenzúrázatlan híreket eljuttatni, mint Észak-Korea. A dél-koreai és az amerikai kormány mellett a BBC is sugároz műsorokat a zárt országba, de kérdéses, hogy ezek hány embert érnek el. A 38 North cikke szerint észak-koreai menekültek beszámoltak arról, hogy hallgattak külföldi rádiót, de az ottani vezetés is próbálkozik az adások zavarásával. Ráadásul csak olyan rádiókészülékekhez lehet hozzájutni az országban, amelyek az állami adások vételére vannak korlátozva, külföldi adókat akkor lehet rajtuk fogni, ha hozzáértő emberekkel titokban átalakíttatják. 

Az Ukrajna elleni orosz támadás után a BBC újra elindította Oroszországnak és Ukrajnának szánt rövidhullámú rádióadásait is. Ezt egyrészt az tette szükségessé, hogy az orosz vezetés elérhetetlenné tette a BBC orosz nyelvű weboldalát, másrészt Ukrajnában tévé- és rádióadókat bombáztak le, megnehezítve az ott élők információhoz jutását.

Nem az a lényeg, hogy ki adja, hanem hogy ki kapja

Az olyan rádióadásoknak, mint a Szabad Európa vagy a BBC, nyilvánvalóan az a céljuk, hogy minél több emberhez eljussanak. A rövidhullámú rádióadásokban rejlő lehetőségeket azonban a titkosszolgálatok is gyorsan felismerték. Nekik alapvető érdekük, hogy külföldön tartózkodó ügynökeiknek úgy tudjanak üzenni, hogy a célország kémelhárítói ne akadjanak a nyomukra – ezt mégis olyan rádióadásokkal érik el, amelyeket bárki meg tud hallgatni egy hétköznapi rádiókészülékkel.

Az átlagos rádióhallgatók, de még az ellenérdekelt titkosszolgálatok sem tudnak sok mindent kezdeni azzal, hogy egy rádióadásban számokat olvasnak be. Egyszerű módszerekkel még a rádióamatőrök is meg tudják állapítani, hogy honnan sugározzák ezeket az adásokat – rendre különböző kormányzati létesítményeket, katonai bázisokat azonosítanak forrásként. Sok számállomásnak saját szignálja van, többnyire egy zenerészlet, ami alapján nevet adnak nekik: ilyen a Lincolnshire Poacher, a Swedish Rhapsody vagy a Ciocârlia.

Bár egyetlen ország kormánya sem ismerte el, hogy számállomást működtet, 

az igazi titok nem az, hogy honnan sugározzák ezeket az adásokat, hanem hogy kiknek szólnak, és mit jelentenek a számok. 

A címzettek legfeljebb akkor bukhatnak le, ha rajtakapják őket, mint az az Erwin van Haarlem álnéven tevékenykedő Václav Jelínekkel történt, akire egy csehszlovák számállomás hallgatása közben csaptak le a londoni terrorelhárítók 1988 áprilisában.

Dezső András a Fedősztori című könyvében ír Halmi Zoltánról, aki az 1970-es években fedett hírszerzőként Kolumbiában, a bogotái kereskedelmi kirendeltségen dolgozott, amikor beszervezte a CIA. Amerikai kapcsolattartója megtanította a titkos rádiójelek vételére is: egy közönséges rádióvevőn kellett a megadott időpontban és frekvencián fogadnia az üzeneteket, amelyek ötjegyű számsorokból álltak. Ezeket az elhangzás sorrendjében fel kellett írnia, majd föléjük írni a kapcsolattartótól kapott rejtjeltömbben szereplő számcsoportokat. A számokat kivonta egymásból, az eredményt egy táblázat segítségével betűkké alakította, így értelmes szöveget kapott. Halmi nem is a rádióüzenetek figyelése, hanem a neki küldött levelek miatt bukott le, de a lakásának titkos átkutatása közben a rejtjeltömbjeit is megtalálták, amelyek alapján a magyar kémelhárítók több korábbi rádióüzenetet is meg tudtak fejteni.

Trollok az éterben

Néhány éve az észak-koreai állami rádió adásában távoktatásnak álcázva soroltak fel számokat, mint például „35-ös a 459. oldalon, 55-ös a 913. oldalon”. A Guardian akkor azt írta, hogy ezt egyes dél-koreai elemzők megtévesztésnek vélték: úgy gondolták, hogy az észak-koreai vezetés azt a látszatot akarta kelteni, hogy fokozta a hírszerző tevékenységét Dél-Koreában. Azért sem tartották túl valószínűnek, hogy Észak-Korea a régi módszerhez folyamodott, mert rejtjelezésre már fejlettebb technológiát használnak, az úgynevezett szteganográfiát, amikor az üzeneteket hang- vagy videofájlokba rejtik.

A számállomásoknál léteznek még rejtélyesebb adások is: az orosz UVB-76 már évtizedek óta sugároz a nap 24 órájában, a hét minden napján egy szaggatott hajókürtszerű hangot megállás nélkül. Néha egy emberi hang neveket vagy számokat olvas be rajta, de senki nem tudja, hogy milyen célokat szolgál. Van, aki szerint ha az adás elhallgat, akkor kilövik az atomrakétákat, és eljön a világvége, de mások szerint a zaj sugárzásának mindössze annyi a célja, hogy ne foglalja el más a frekvenciát. Az biztosnak látszik, hogy az adás katonai célú, ezért a Recount kisfilmje szerint már az Ukrajna elleni támadás előtt, amikor Oroszország egyre több katonát vezényelt a határra, trollkodó rádióamatőrök lepték el a frekvenciát.

Nyitókép: Technikai helyiség a Szabad Európa Rádió müncheni központjában 1980-ban – Fortepan/Fortepan