Tudomány-Tech

Öt év börtönre ítélték az amerikai férfit, aki Észak-Koreában tartott előadást a kriptovalutákról

rtl.hurtl.hu

2022. április 13. 19:38

Az ügyészek szerint tisztában volt azzal, hogy a technológiát a szankciók megkerüléséhez használják fel.

Öt év három hónap börtönre ítélték azt az amerikai férfit, aki Észak-Koreába utazott három éve, hogy ott a kriptovalutákról tartson előadást – számolt be a Reuters hírügynökség. Az ítélet szerint a férfi együttműködött Észak-Koreával az amerikai szankciók megkerülésében.

Virgil Griffith, aki a Kaliforniai Műszaki Egyetemen doktorált, annak ellenére vett részt 2019 áprilisában egy phenjani kriptovaluta-konferencián, hogy az amerikai külügyminisztérium ezt megtiltotta. Az ügyészek szerint tudatában volt annak, hogy a blokklánc-technológiát Észak-Korea az amerikai szankciók megkerülésére használja fel: előadásán azt mondta, hogy „a blokkláncok legfontosabb tulajdonsága, hogy nyíltak, és a KNDK-t nem lehet belőlük kizárni, bármit mondjon Amerika vagy az ENSZ”.

A férfi korábban a kriptovalutával foglalkozó Ethereum Alapítványnál dolgozott kutatóként. A szervezet közölte: nem támogatták, és nem járultak hozzá Griffith utazásához.

Mint arról korábban írtunk, Észak-Koreában állami szinten foglalkoznak hackerek kriptopénz-lopással, egy év alatt százmilliárd forintnyinál is nagyobb összegre tettek szert ezzel.

Nyitókép: Wikimedia Commons / Lulu Lorien 

#Tudomány-Tech#kriptopénz#kriptovaluta#blokklánc#amerikai egyesült államok#észak-korea#szankciók

Címlapról ajánljuk