Biztos, hogy olyan nagy kár a megmérgezett Városligeti-tó élővilágáért?

„Ha van gusztusotok hozzá, gyertek ki, dugjátok be a kis lábacskátokat és egyből elkezdik ezek az icipici halak kóstolgatni” – javasolja egy magyar vlogger a videójában, miközben lábait a zöldes vízbe lógatja.

Ezekkel az „emberevő” halakkal (Garra rufa) nem a dzsungelben vagy valamelyik halpedikűrösnél találkozhatunk, hanem szabad környezetben, méghozzá Budapest közepén. Hiszen hol máshol létezne Magyarországon olyan vízterület, amely egyszerre 50-60 ázsiai, dél-amerikai, afrikai és hideg vízi halfajnak, 4-5 teknősfajnak, rákfajoknak ad otthont, olyanoknak, amelyek nagy része nem is él a mi égövünkön? Míg a hazai vizekben mindössze egyetlen teknősfaj őshonos, addig a Városligeti-tóban több faj is felbukkant már az évek során, köztük például az aligátorteknős, a dísztóban élő idegenhonos halfauna gazdagságát pedig érdemes összevetni azzal a ténnyel, hogy Magyarországon eddig mindössze 96 halfajt írtak le tudományosan. De mielőtt belelkesülnénk ettől a páratlan biodiverzitástól és trópusi paradicsomtól, le kell hűtenünk magunkat: valójában veszélyes és ellentmondásos játékról van szó.

A Városligeti-tó szerdán azzal került a figyelem középpontjába, hogy ismeretlen eredetű méreg került a vízbe, ami gyakorlatilag az összes hallal végzett. Szerencsétlen módon a margitszigeti halastó lakói is éppen ott vendégeskedtek, mivel élőhelyüket épp takarították, így ezek az állatok is elpusztultak. A mérgezést a szerdai hírek szerint csak néhány teknős élte túl, de az ő sorsuk is kétséges. A pusztításról Rieger Johanna újságíró-műsorvezető tett közzé képet és videót a Facebookon. A Népszavának a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta, nem érkezett hozzájuk megkeresés az ügyben, de a zuglói kapitányság felvette a kapcsolatot a tó kezelőjével. A fenntartó Városliget Zrt. csütörtök délutánig nem kommentálta a mérgezést.

Termálvízben élnek túl a trópusi halfajok

De milyen fajok éltek a Városligeti-tóban, és hogyan alakult ki a tó jellegzetes halfaunája? A tavat sok hobbiakvarista egy nagy vizes játszótérnek tekinti, ahova szabadon lehet beköltöztetni bármilyen halfajt, de hazavinni is. Akárhányszor leeresztették, kitakarították a tavat, mindig újra benépesült, életben pedig úgy maradtak a meleg hőmérsékletet kedvelő halak a budapesti télben, hogy a tavat a Széchenyi fürdőből kifolyó használt termálvíz táplálja.

A tóban rengeteg halfajt megfigyeltek már. Szinte mindig visszatérnek az elevenszülő fogaspontyfélék, a guppi, a molly és a platti, de stabil állomány volt vöröstorkú és zebrasávos sügérből is. Utóbbit teljesen felszámoltak úgy, hogy egymás utáni kétszer leürítették a tavat, de helyettük afrikai eredetű sügérállomány alakult ki, a bíbor sügérrel az élen. De találtak már a tóban piranha fajokat, a rendkívül veszélyes kígyófejű hal példányait, búbos szájköltő sügért, vitorlás óriás algaevő harcsákat, aligátor csukákat, és Arapaima gigast is, azt az amazonasi halfajt, amely időről időre a felszínre jön levegőért, és hossza simán eléri a két métert.

A Városligeti-tó extrém világáról és a hazánkban terjeszkedő invazív állatokról Dr. Weiperth András biológussal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Természetesvízi Halökológiai Tanszékének tudományos munkatársával beszélgettünk. (Az interjú még az áprilisi halpusztulás előtt készült.)

Van olyan természetes víz Magyarországon, ahol 50-60 halfaj egyszerre megtalálható a honosak közül?

Nincs. Maximum teljes vízrendszerekben fordul elő ennyi halfaj, őshonos és idegenhonos együtt. A Balaton teljes vízgyűjtője vagy a Duna hazai szakasza és az abba torkoló valamennyi mellékvize van ezzel egy szinten. 

Ez az 50-60 faj brutális mennyiség ahhoz képest, hogy a Városligeti-tó területe mekkora.

Tényleg a 2000-es évektől mutatható ki világszinten az az akvarisztikai tevékenység, aminek mellékterméke a fajok felelőtlen szabadon engedése?

A 2000-es évek előtt is engedtek a hazai termálvizekbe egzotikus halakat, de sokkal kevesebb helyre. Aki akkor díszhalakat tenyésztett, az inkább eladta a megunt állatokat, ugyanis akkoriban nehezebb volt hozzájutni ázsiai, dél-amerikai piacon beszerezhető halakhoz. Manapság, ha megrendelünk egy egzotikus halat interneten, akár egy héten belül megérkezik csomagban, függetlenül attól, hogy Dél-Amerikából, Észak-Amerikából vagy Ázsiából rendeljük. Sokan, ha megtetszik nekik egy új állat, vagy a régi túl nagyra nő, egyszerűen elengedik. 

Az emberi felelőtlenség mellett változik a környezetünk is: a klimatikus viszonyok megváltozása és urbanizációs hatások miatt ezek a fajok képesek áttelelni a mostani klímánkon. Megtalálják azokat az átalakított élőhelyeket egy vízfolyásban, tóban, ahol túlél pár egyed. Lehet, hogy a populáció 99 százaléka elpusztul télen, de az az egy-két túlélő úgy adaptálódik, hogy a következő szezonban ő és az utódai már képesek lesznek kibírni a hideget. Hiába írták 5 évvel ezelőtt a márványrákról, hogy 17 fok alatt nem táplálkozik, és elpusztul, már látjuk, hogy 6-7 fokos vízben is táplálkozik, mozog és szaporodik is. Vagyis alkalmazkodott.

A rákokkal is baj van?

Éppen az invazív, idegenhonos rákok példáján lehet a legjobban bemutatni, hogy mi a baj ezzel az egzotikus tenyészettel. Jelenleg tizennégy idegenhonos rákfaj előfordulása ismert Magyarországon, de már észleltünk három további garnélafajt, és három, de lehet, hogy négy tarisznyarákfaj csatlakozik rövidesen a leírt fajok társaságához. Ezek eredeti előfordulásukat tekintve Észak- és Közép-Amerikából, Kelet-Ázsiából, Ausztráliából származnak.

A rákok is akvaristák útján kerültek a hazai vizekbe?

Vagy akvaristák helyezték ki őket, vagy spontán jelentek meg. 

Valós probléma, hogy kerti tavakból szökdösnek szét. 

Ugyanis a nagyobb testű tízlábú rákok szárazföldön is képesek terjedni, amire a legjobb példa a vörös mocsárrák, ami egy éjszaka több kilométert is megtesz a nedves avarban. És nemcsak a patakokban vándorolnak, hanem a patakok mellett lévő telkeken is megjelennek a kerti tavakban, mert bemásznak oda. Nagy talány a kínai gyapjasollós rák, és az egyik tarisznyarákfaj is, ami kifejezetten tengeri élőlény. Gasztronómiai célból, félillegálisan hozzák be élő egyedeit Magyarországra, távol-keleti éttermekbe. Csakhogy a tarisznyarákokról tudjuk jól, hogy mivel kitűnően másznak, ezért könnyedén meg is szöknek. Erre bizonyítékok a belvárosban gyűjtött egyedek, amelyek több kilométerre voltak bármilyen felszíni víztől. A spontán megjelenés pedig azt jelenti, hogy terjednek az invazív fajok mind az Al-Duna irányából, mind pedig a Rajna-Majnán keresztül északról a magyar vizekbe.

Ezzel látszólag gazdagodik az ökoszisztéma. Miért káros ez tulajdonképpen?

A rákok esetében rákpestist, porcelánbetegséget és különböző vírusparazitákat mutattunk ki. Abban a pillanatban, hogy egy parazitákat hordozó egyed megfelelő élőhelyre kerül, a paraziták is bejutnak a vízbe, és megfertőzik a hazai őshonos rákfajainkat is.

Kipusztulnak az őshonos rákfajok?

Ahol nagyon sok az idegenhonos vagy inváziós rákfaj, ott nagyon kicsi az őshonos fajok gyakorisága. Ilyenkor hármas hatás működik: fizikailag megjelenik egy invazív állat, ami eleszi az élelmet őshonosok elől, sokkal aktívabban terjeszkedik, és mellette még parazitákat is terjeszt. A folyami rák olyannyira kezd eltűnni a hazai vizekből, hogy inkább már az áramló vizeink vízgyűjtőinek felső és középső patakszakaszaira szorult vissza. Az emberi hatások is olyan gyorsan alakítják át az élőhelyét, hogy sokszor esélye sincs találkozni a cifrarákkal vagy márványrákkal, mert mielőtt egy inváziós fajjal találkozna, az emberi környezetalakítás már eltüntette az adott élőhelyről. De még a vízimadarak élőhelyét is tönkreteszik a márványrákok, mert a víz alatti növényzet eltűnésével a hely alkalmatlanná válik azon vízimadarak számára, amelyek fészeképítésre, később táplálkozásra használják a gyökerező hínárfajokat, például a kis vízicsibének és a vízityúknak.

A Városligeti-tó a főváros közepén olyan, mint egy tenyészlabor?

A vörös mocsárrák mellett a márványráknak nagyon stabil állománya él a Városligeti-tóban. Több mint 5 éve bármit csinálnak velük, télen vagy nyáron szárítják ki a tómedret, a két faj állománya kibírja ezeket a beavatkozásokat. Márványrákot már 2015-ben elképesztő egyedszámban gyűjtöttük, vagyis ez a populáció már évek óta bent volt a vízben, csak senki nem vette észre. 

Amikor 2015-ben jeleztük, hogy mocsárrák és márványrák van a vízben, kiszárítással próbálták kezelni a helyzetet. 

A vörös mocsárrák állománya azonban éppen a 2018-as kiszárítás után robbant be. A víz leeresztésével ugyanis kipusztult az a ragadozóhal-populáció is, ami kordában tudta tartani a rákokat. A vízszint visszaállításakor a rákok ragadozóktól mentes víztérbe érkeztek meg, így rövid idő alatt hatalmas egyedszámot érték el. Volt olyan időszak, amikor egy négyzetméteren 8-9 ivarérett vörös mocsárrák és 16-17 márványrák egyedet tudtunk megfigyelni.

A 2018-as nagy leeresztéskor fertőtlenítővel is kezelték a tó fenekét, a betonréseket a rákpeték ellen (is). Ez sem használt?

A tízlábú rákok járatokat ásnak, és annyira rossz állapotban van már a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya körüli körcsatorna is, hogy láthatók az iszaplyukak, ahol elszikkad a víz. A tóban a betonlapok között akkora repedések vannak, hogy oda a kifejlett egyedek is könnyedén be tudnak mászni. Ezek a rákok egy-másfél méter mélységbe beássák magukat, és attól kezdve őket nem érdekli, hogy odakint fagy van, vagy épp fertőtlenítés. Amikor visszaengedték a vizet, és először kimentünk, már olyan egyedszámot találtunk a teljesen lepucolt betonlapok oldalán, minta egy kamionnyi rákot borítottak volna a vízbe. Azaz ők mindvégig a járatokban bujkáltak, és ahogy visszakapták a vizet, pillanatok alatt elözönlötték a tavat. De el is terjedtek már a tóból, mert a föld alatti csatornahálózaton keresztül kijutottak a Dunába.

Ha ilyen mértékben szétfurkálnak mindent, akkor mi lesz ennek az eredménye a Városligetben?

Az egyik következmény, hogy ázik a Kisföldalatti födémszerkezete. Ez részben az állatok miatt van, nemcsak azért, mert idős a Kisföldalatti infrastruktúrája. Másrészt a Vajdahunyad várában is évről évre egyre jobban ázik a pinceszint, ugyancsak részben a rákok által létrehozott járatrendszerek miatt, a beton partfalak lassan hasonlítanak egy ementáli sajtra. Most is ott, a beton támfalak mögötti járatrendszerekben telel egy hatalmas állomány.

A városligeti egzotikus teknősfajokról van felmérés?

Folyamatosan raknak ki kicsi, fiatal ékszerteknősöket. Kéthavi rendszerességgel mintázzuk a tavat, és látjuk, hogy nagyobb méretű sárgafülű, vörösfülű és hieroglifás ékszerteknősök is élnek benne. Térképteknősből is van egy nagyon szép hím példány a tóban. További öt faj simán összejött már a 2018-as nagy, több hétig tartó takarítás után.

A teknősök okoznak károkat?

Fizikai kár például, ha megharap egy aligátorteknős. A rákok rövid életciklusú állatok, egy kifejlett vörös mocsárrák 2-3 évig él természetes környezetben. A teknősfajok viszont évtizedekig elélnek. A vörösfülű ékszerteknősnél már igazolták, hogy terjeszti a szalmonellát. Ezen kívül hordozhat olyan kórokozót, amivel megfertőzi az őshonos európai teknősfajokat, amelyek legyengülnek, végső esetben elpusztulnak ezektől a betegségektől.

De van egyéb veszély is. Európában nagyon kevés víziteknős, mindössze két faj él, és mindkettő elsősorban állati eredetű táplálékot fogyaszt. Az inváziós teknősök jelentős része fiatal korban szintén elsősorban állati eredetű táplálékkal él, aktív ragadozó, elkapja az ebihalat, megeszi a békapetét, csigákat, férgeket, kisebb halakat. Idős korban azonban átváltanak növényi táplálékra. Ezzel teljes mértékben képesek megborítani egy tó táplálékhálózatát. A fiatalok az állati eredetű táplálék után nitrogént és foszfort ürítenek a vízbe, amelyet megkötne ugyan a hínárvegetáció, azt azonban az idős teknősök feleszik. Elképesztően gyors vízminőségromlást tudnak előidézni az inváziós teknősfajok. Állóvizekben egy-két év alatt elindítják az eutrofizációt.

Ezek a folyamatok már a klímaváltozás hatásait modellezik? Ez vár ránk?

A teljes környezetünk rendkívül gyorsan változik, a klíma ennek csak egy eleme. Ha a környezetet globálisan átalakítjuk, akkor elvész a természetes növényzet, a vízgyűjtő hálózatok teljesen átalakulnak, szennyezzük a talajt, a vizeket. Olyan környezetet hozunk létre, amit az őshonos fajok nem bírnak, eltűnnek, ellenben a helyükre betelepülő idegenhonos fajok számára optimális. Magyarország csúcson van az urbanizáció mértékében, ami fontos mutatója annak, hogy mennyire alakítottuk át a Kárpát-medence 93 ezer négyzetkilométerét. Ebben az adatban sajnos kimagaslóak vagyunk európai uniós szinten. Ha egy itt megjelenő új faj adaptálódni tud, akkor biztos, hogy meg fog maradni. Ami viszont őshonos, itt volt, itt kéne lennie, de nem bírja ezt az urbanizációs nyomást, az el fog tűnni. Ennek a jeleit nap mint nap látjuk, de nagyon keveset teszünk ellene.

Nyitókép: Szökőkút a Városligeti tóban. Fotó: MTI/Bruzák Noémi