Tudomány-Tech

Egy lebénult férfi agyimplantátum segítségével tudott újra kommunikálni, ezek voltak az első szavai

Dévai LászlóDévai László

2022. március 25. 8:32

„Sört akarok!”

Egy teljesen lebénult férfi, aki hónapokon keresztül nem tudott kommunikálni, most újra képest tudatni a külvilággal, hogy mire van szüksége. A 36 éves férfi állapota olyan súlyos lett az utóbbi időben, hogy már a szemét sem tudta mozgetni. Egy agyimplantátumnak köszönhetően azonben újra tud kommunikálni a környezetével, a Yahoo azt írja, hogy az első próbálkozás alkalmával rögtön sort kért az ápolóitól.

A férfi a berendezésnek köszönhetően több dolgot is kért, a sör mellett szeretett volna meghallgatni egy dalt a Tool együttestől, egy fejmasszázst kért az édesanyjától, valamint curry-t is rendelt.

A férfinak 2019 márciusában két négyzet alakú elektródasort ültettek az agyába, hogy megkönnyítsék a kommunikációt, miután az amiotrófiás laterálszklerózisa (ALS) súlyosabb lett, míg végül a betegság teljesen elzárta a külvilágtól. A progresszív neurodegeneratív betegségben szenvedők átlagos várható élettartama a diagnózis után 2-5 év, de esetenként sokkal tovább élnek. Stephen Hawking például még 55 évet élt a diagnózis után, a híres elméleti fizikus élete utolsó szakaszában már csak egyetlen arcizommal irányította az őt segítő kommunikációs szerkezetet.

Dr. Jonas Zimmermann, a Wyss Center vezető idegtudósa szerint az ő eszközük az egyetlen, ami egy teljesen lebénult embert kommunikációját lehetővé teszi.

A svájci genfi Wyss Bio- és Neuromérnöki Központ kutatóival együttműködve a szóban forgó ALS-beteg 2018-ban, amikor még képes volt szemmozgással kommunikálni, beleegyezett az agyimplantátum beültetésébe. A szakemberek három hónapon keresztül próbálkoztak, mire sikerült kidolgozni egy olyan konfigurációt, amely lehetővé tette a páciens számára, hogy agyi jelek segítségével bináris választ adjon egy feltett kérdésre.

Magyarán egy kérdésre igennel vagy nemmel tudott válaszolni a beteg.

További három hétbe telt, mire megszülettek az első mondatok, a páciens egy év után viszont már több tucat mondattal is képes kommunikálni. A férfi egyik első komolyabb kérése az volt, hogy amikor látogatók jönnek hozzá, akkor a fejét tartsák egyenesen. Ételeket is kért a beteg, egész pontosan ezzel a mondattal:

Curryt szeretnék enni burgonyával, majd bolognait és krumplilevest.

A teljesen lebénult férfi a 4 éves fiával és a feleségével is újra kapcsolatot tudott létesíteni, a fiának azt mondta:

Szeretem a menő fiamat.

A Wyss Center közleménye szerint a technológiájuk egyre kifinomultabb, így elképzelhető, hogy az ALS-es betegek a jövőben sokkal jobb életminőségben élhetik az életüket, mint eddig. 

A betegség előfordulása 5 beteg 100 000 lakosra vetítve, ennek megfelelően Magyarország nagyjából 500 új esetet jelent évente. Az ALS lényegében bármelyik életkorban előfordulhat, a genetikailag kódolt esetek fiatalabb korban jelentkeznek.

Nyitókép: Wyss Center

#Tudomány-Tech#als#bénulás#izomsorvadás#betegség#implantátum#agyimplantátum

Címlapról ajánljuk