Tudomány-Tech

Történelmi mérföldkőhöz ért a NASA, csodálatos képek jöttek róla

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. március 18. 16:51

Történelmi és egyben rendkívül látványos szakaszába lépett az amerikai űrprogram: csütörtök délután kigördült a NASA új holdrakétája az összeszerelő csarnokból, és a százméteres monstrumot a startállásra vitték.

Helyi idő szerint péntek hajnalban megérkezett a floridai Kennedy Űrközpont 39B startállására a NASA Space Launch System (SLS) rakétája. A csaknem száz méter magas monstrum csütörtök délután gördült ki teljesen összeszerelve a NASA legendás összeszerelő csarnokából, ahol korábban az Apollo program Saturn-V-ös rakétáit, majd a nyolcvanas évektől 2011-ig az űrsiklókat készítették fel az űrutazásra.

Az SLS rakéta, csúcsán az Orion űrhajóval mintegy tíz és fél óra alatt tette meg a 6,4 kilométeres utat a leendő starthelyéig, ahol a következő napokban úgynevezett Wet Dress Rehearsal (fordíthatnánk nedves főpróbának, de elég furán hangzik) teszteknek vetik alá. Ez azt jelenti, hogy az első, még ember nélküli Artemis-I Hold-küldetésre készülve feltöltik a rakétát üzemanyaggal, nyomáspróbákat végeznek, lefuttatják a visszaszámlálás programját, tesztelik az üzemanyagtartályok leeresztését, gyakorolják az indításkor használt időzítéseket és eljárásokat, ellenőrzik, hogy minden rendben működik-e.

A tesztelés előtt ellenőrzik, hogy miképp viselkedik az SLS, az Orion űrhajó a szerviztoronyhoz kapcsolva. A próba után a NASA felülvizsgálja a teszt adatait, majd konkrét indítási céldátumot határoz meg a közelgő Artemis-I indításra. 

A holdrakéta a tesztek után pár nappal visszagurul az összeszerelő épületbe, ahol eltávolítják a próba során használt érzékelőket, feltöltik a rendszer akkumulátorait, feltöltik az Orion űrhajót rakománnyal, és elvégzik az utolsó ellenőrzéseket. Az Orion és az SLS ezután a fellövés előtt körülbelül egy héttel még egyszer utoljára a kilövőálláshoz gurul.

Az Artemis-programmal a NASA első körben a Holdra szeretne visszatérni, előkészítve ezzel a Marsra irányuló emberes küldetéseket. 

Az SLS rakéta az összeszerelő csarnokban (Vehicle Assembly Building, VAB) – Fotó. Glenn Benson/NASA
Csütörtök kora délután nyitották fel a NASA ikonikus összeszerelő csarnokának ajtaját – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
A VAB szekcionált kapuja teljesen nyitva, a hatalmas szervíztorony teljes egészében látható, a rakéta helyi idő szerint délután 5:47-kor indult el a startállásra  – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
A rakétát hordozó lánctalpas platform  rendkívül lassan araszolva tette meg a több kilométeres utat a 39B startállásig – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
A 98 méter magas, 1587 tonnás rakétára 6,4 kilométeres út várt – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
Bill Nelson, a NASA igazgatója sajtótájékoztatót tartott a különleges alkalomból – Fotó: Keegan Barber/NASA
Hasonló látványban 2011. május 17-én lehetett részünk, akkor az Atlantis űrsiklót vitte a hatalmas hernyótalpas jármű a startállásra utolsó útja előtt – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
Charlie Blackwell-Thompson, az Artemis-I startigazgatója nézi a kigördülő rakétát a Kennedy Űrközpont indítóhelyiségéből – Fotó: Joel Kowsky/NASA
Az Artemis-program a NASA új vállalkozása, amelynek keretében az USA először visszatér a Holdra, majd egyik távlati célként a Mars elérése szerepel – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
A lemenő floridai nap fényeiben – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
A rakéta 10 óra és 28 perc alatt tette meg az utat a VAB-tól a 39B startállásig – Fotó: Keegan Barber/NASA
A Holdig nem sokkal tovább, nagyjából 3 napig tart az út– Fotó: Joel Kowsky/NASA
A cél – Fotó: Aubrey Gemignani/NASA
Helyi idő szerint március 18-án, hajnal 3:42-kor készült fotón az erős fényű reflektorokkal megvilágított SLS látható a Kennedy Űrközpont 39B startállásán – Fotó: Joel Kowsky/NASA

Nyitókép: helyi idő szerint március 18-án, hajnal 5:15-kor készült fotón az erős fényű reflektorokkal megvilágított SLS látható a Kennedy Űrközpont 39B startállásán – Fotó: Joel Kowsky/NASA

#Tudomány-Tech#tudomány#űrkutatás#nasa#artemis#artemis program#holdrakéta#sls#kennedy űrközpont