Tudomány-Tech

A Holdba csapódik a SpaceX évek óta sodródó rakétája

rtl.hurtl.hu

2022. január 26. 6:12

Hét éve lőtték fel, és azóta irányíthatatlanul száguldott keresztül az űrön. 

Heteken belül a Holdba csapódik a SpaceX amerikai űrhajózási vállalat egyik Falcon 9-es rakétája, amit 2015-ben lőttek fel, hogy az űrbe juttassanak egy időjárási műholdat – írta a Guardian. Feltehetően ez lesz az első alkalom, hogy egy űrhajózási eszköz véletlenül nekicsapódik a Holdnak.

A rakétával egy több mint egymillió kilométerre található helyre vitték el az amerikai  Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) egyik műholdját. A küldetés teljesítése után a rakétában már nem maradt annyi üzemanyag, hogy visszatérjen a Föld légkörébe, de a bolygó és a holdja gravitációjától sem tudott elszökni, és azóta „egy kissé kaotikus pályán kering” – írta az Ars Technica.

A Falcon 9-es január elején már egészen közel repült el a Hold mellett, és március 4-én teljesen biztosan bele is fog csapódni – közölte egy, a Föld keringő tárgyakat figyelő szakértő. A pontos helyet még nem lehet teljesen biztosan kiszámolni, de várhatóan a Hold túloldalán, az egyenlítő környékén lesz a becsapódási pont.

Űrkutatási szakértők lelkesen várják a pillanatot, mert a nagyjából négy tonnás, és több mint kilencezer kilométer per órás sebességgel haladó eszköz becsapódása értékes adatokkal szolgálhat a Hold felszínéről. A NASA 2009-ben szándékosan küldött egy rakétát a Holdba, pontosan ezért.

Nyitókép: Telihold előtt halad egy repülőgép London felett 2022. január 17-én. Fotó: MTI/AP/PA/Aaron Chown

 

#Tudomány-Tech#spacex#falcon 9#rakéta#hold#becsapódás

Címlapról ajánljuk