Tartalmak

SztárboxKét kiütés és egy betonkemény női meccs: Árpa Attila és Rácz Jenő is padlót fogott a Sztárbox döntőjében
2023. december 10. 23:16

Két kiütés és egy betonkemény női meccs: Árpa Attila és Rácz Jenő is padlót fogott a Sztárbox döntőjében

Őrületes pofonokkal zárták a 2023-as Sztárboxot a döntőbe jutott versenyzők: először Dobos Evelin mutatta meg Berki Mazsi ellen, hogy egy vírusfertőzés és egy rászámolás sem állíthatja meg, a színésznő hősiesen küzdött az utolsó gongszóig, a meccset irányító és nagy erővel rohamozó Berki Mazsi azonban így is magabiztosan nyerte meg a női döntőt. A nehézsúlyú mérkőzés papírforma szerint alakult, Brasch Bence ütései nyomán Árpa Attila a második menetben előbb a sarokba esett, majd a kötelek között kötött ki, így Brasch egy újabb KO-val hódíotta el a bajnoki címet. A legnagyobb meglepetést Molnár Áron tartogatta a végére: balosaival már az első menetben kétszer is leterítette Rácz Jenőt, másodjára a séf edzője bedobta a törölközőt. 
6:45
SztárboxMolnár Áron az első menetben elsöpörte Rácz Jenőt a Sztárbox döntőjében
2023. december 10. 21:58

Molnár Áron az első menetben elsöpörte Rácz Jenőt a Sztárbox döntőjében

Bár a legkiegyensúlyozottabb mérkőzésnek ígérkezett, végül Molnár Áron és Rácz Jenő összecsapása ért véget a leggyorsabban a Sztárbox szuperdöntőjében. Molnár Áron rögtön a meccs elején megfogta a séfet egy balhoroggal, majd amikor másodszor találta el óriási erővel ugyanígy, Rácz a padlóra került. Ekkor még fel tudott állni, kisvártatva azonban Molnár Áron a testére is bevitt egy jókora balost. Jenő újra padlózott, majd a sarkából ugyanúgy repült az ő törölközője is, mint Frohner Fecóé és Józan Lacié az előző fordulókban. Így Brasch Bencéhez hasonlóan Molnár Áron is három KO-val hódította el a Sztárbox bajnoki címét.
8:59
SztárboxÁrpa Attila sem maradt talpon, Brasch Bence a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka
2023. december 10. 20:57

Árpa Attila sem maradt talpon, Brasch Bence a Sztárbox nehézsúlyú bajnoka

Óvatosan kezdődött Brasch Bence és Árpa Attila mérkőzése, először inkább csak felmérték egymást az ellenfelek, majd Árpa támadásba lendült, és bár bevitt egy-két ütést, kapott is vissza bőven. Miután Brasch Bence párszor keményen eltalálta, Árpa kisebb krízisbe került, és nagyon jól jött számára a szünet. A második menetet Brasch testütéssel kezdte, nem sokkal később pedig a fején is elcsípte Árpát, aki beesett a sarokba, és rá kellett számolni. Ekkor még folytatta a bunyót, de nem tudott már figyelni a védekezésre, egy újabb nagyobb pofon után a kötelek közé esett, és a bíró már nem engedte tovább folytatni a mérkőzést. Brach Bence így három KO-val nyerte el nehézsúlyban a Sztárbox bajnoki címét.
13:35
SztárboxDobos Evelin hősiesen küzdött, de Berki Mazsi lett a Sztárbox női bajnoka
2023. december 10. 20:15

Dobos Evelin hősiesen küzdött, de Berki Mazsi lett a Sztárbox női bajnoka

Berki Mazsi rohamaival indult a női döntő, az elmúlt napokban vírusfertőzéssel küzdő Dobos Evelin az első fél percben csak védekezett, és bár később ő is bevitt egy szép ütést ellenfele állára, Mazsi több látványos kombinációval is megsorozta az első másfél percben. A második menetben Berki folytatta a lavinaszerű támadást, Evelin testét sem kímélte, egy szabálytalanság miatt viszont figyelmeztetést kapott a bírótól. Továbbra is Mazsi irányított, és ha be is szedett egy-egy ütést, mindig egy újabb sorozattal válaszolt rá. Dobos azonban nem adta fel, a harmadik menetre, ahogy kommentátorok mondták, megérkezett a bunyóba, és főleg a menet végén megcsillantotta tudását. A negyedik menetre aztán láthatóan úgy jött ki, hogy tudta, meg kell fordítania a meccset, próbált kezdeményezni, ez azonban nem volt könnyű, mert Mazsi keze folyamatosan úgy járt, mint a motolla, aminek eredményeképpen a bíró rá is számolt Evelinre. Ez azonban nem vetette vissza a színésznőt, aki nagyon szépen megnyomta a hajrát, olyan támadást indított Berki Mazsi ellen, amilyet az előző három menetben nem láttunk, és hősien küzdött a végsőkig. Végül azonban egyhangú pontozással Berki Mazsit hirdették ki győztesnek, így ő kaphatta meg a 2023-as Sztárbox bajnoki övét női könnyűsúlyban.
15:16
SztárboxSztárbox 2005: VV Frenki vs. VV Leo
2023. december 9. 6:53

Sztárbox 2005: VV Frenki vs. VV Leo

A magasabb és hosszabb kezű VV Leo nem sok figyelmet fordított a védekezésre VV Frenki ellen, aki viszont zárt fedezéket alkotott a karjaival már a mérkőzés elejétől kezdve. Leo többet támadott, Frenki nehezebben szedte össze a bátorságát egy támadáshoz, de a második menetet már azzal kezdte. Leo azonban kihasználta testi előnyét és nem félt kezdeményezni a harcot, ellenfele a visszacsapásokra épített. Edzője a testütésekre biztatta Leót az utolsó szünetben, de a felütései is rendre betaláltak. Mielőtt azonban kiderült volna a végeredmény, Leo Villa-beli szerelme, Ágica egy bokszkesztyűre írt megható szerelmes üzenetet osztott meg a nézőkkel. Az eredményhirdetéskor nem volt meglepetés: az egyhangú pontozás Leót hozta ki győztesnek.  
14:01
SztárboxSztárbox 2005: Növényi Norbert vs. Fazekas Róbert
2023. december 9. 6:52

Sztárbox 2005: Növényi Norbert vs. Fazekas Róbert

A sport igazi nagyágyúi a 2005-ös Sztárbox gála végére maradtak: az egykori birkózó olimpikon, Növényi Norbert, aki kick boxban is versenyzett, valamint Fazekas Róbert, Európa-bajnok diszkoszvető nehézsúlyban csapott össze. Az első menet még viszonylag eseménytelen volt, a másodikban azonban Növényi már húzkodta ellenfele bajszát: egészen addig, amíg Fazekas vissza nem támadt, ez azonban balul sült el, a lendülettől rázuhant a kötelekre. A küzdelem nem volt egyenlő: Növényi folyamatosan ütött, míg ellenfele passzívabbnak tűnt, inkább csak rogyadozott a támadások súlya alatt. A harmadik menet után az sem volt biztos, hogy Fazekast engedik tovább bokszolni, végül visszamehetett a ringbe, de a negyedik menet is csak rászámolást tartogatott a diszkoszvetőnek. A mérkőzést egyhangú pontozással Növényi Norbert nyerte. 
SztárboxTöbb sztár bejelentkezett már, hogy szívesen indulna egy következő Sztárboxban – interjú Verebély Marcell senior kreatív producerrel
2023. december 8. 9:30

Több sztár bejelentkezett már, hogy szívesen indulna egy következő Sztárboxban – interjú Verebély Marcell senior kreatív producerrel

Csak a legvadabb álmaiban gondolta volna, hogy ekkora siker lesz a Sztárbox, az igazi eredménynek azonban azt tartja, hogy a műsor nemcsak vasárnap estéket pezsdíti fel, de két adás között is ez a téma az emberek között – mondja Verebély Marcell, aki májusban maga is bokszolni kezdett. A Sztárbox senior kreatív producerét megkérdeztük arról, hogy mi alapján választották ki a résztvevőket és döntöttek a meccsek párosításairól, hogy mi történt a háttérben Kabát Péter eszméletvesztése és az Istenes Bence-Rácz Jenő meccs körüli botrány alatt, hogy lesz-e jövőre is Sztárbox, de szóba került az is, miért tér vissza egy év szünet után az X-Faktor az RTL-re.