Pap Dorci új sportba vágott bele, és rögtön jött a meglepetés
2026. június 30. 19:00
Pap Dorci életében mindig is fontos szerepet játszott a sport, hiszen a röplabdától a bokszig több területen is kipróbálta magát. Most egy újabb sportág következett, ami még őt is meglepte. Az influenszer a közösségi oldalán árulta el, hogy ezúttal a tenisszel ismerkedik, és őszintén bevallotta: sokkal fárasztóbbnak érzi, mint gondolta. Hamarosan pedig az Exek csatája második évadában is láthatják a nézők.
Pap Dorci életében nagyon fontos szerepet tölt be a sport. Sok éven át röplabdázott, de láthattuk már a ringben is kesztyűzni a Sztárbox című műsor egyik versenyzőjeként.
Nem sok sportág maradt, amiben Dorci még nem próbálta ki magát, ám most rábukkant egy olyanra, amit elsőként volt alkalma űzni.
Szeretek mindenféle sportot kipróbálni, egészen pici korom óta, és most épp a tenisz van soron, be kell valljam SOKKAL fárasztóbb, mint gondoltam
- számolt be közösségi-oldalán az influenszer, aki nemsokára ismét megcsillogathatja ügyességét és rátermettségét. Dorci ugyanis volt párjával, Esztergályos Patrikkal együtt versenybe száll az Exek csatája második évadában, ami július 8-án indul az RTL+ Premium felületén.
Nézd vissza az Exek csatája első évadát az RTL+ Premiumon!