Ződi Péter

2:01
HíradóUnokájáért akart bosszút állni a nagymama – balul sült el az eset
2024. szeptember 19. 18:40

Unokájáért akart bosszút állni a nagymama – balul sült el az eset

Bosszút akart állni a nagymama az unokája haláláért, akit tavaly novemberben öltek meg. A nő és élettársa a gyilkossággal gyanúsított férfi apján akart elégtételt venni. Egy pesterzsébeti piacon támadtak rá. A bűncselekmény azonban balul sült el. Rossz embert támadtak meg, ráadásul egyikük egy karácsonyfatalpban elbotlott, majd a járókelők lefegyverezték. A nagymama és élettársa ellen is eljárás indult.
2:11
Híradó„Tudtam, hogy végérvényesen megváltozott minden” – ezt mondta a bíróságon a mogyoróallergiában meghalt kisfiú tanítónője
2024. szeptember 4. 18:20

„Tudtam, hogy végérvényesen megváltozott minden” – ezt mondta a bíróságon a mogyoróallergiában meghalt kisfiú tanítónője

„Máté a szája elé kapta a kezét és sírni kezdett”, amikor megtudta, hogy mogyorós édességet adtak neki enni. Megrázó részletek derültek ki a mogyoróallergia miatt elhunyt kisfiú ügyében. A bíróság szerdán hallgatta meg azt a napközis tanítónőt, aki az édességet kiporciózta a 6 éves gyereknek 2022 januárjában egy újpesti iskolában. Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség. A nő azt mondta: nem tudatosult benne, hogy az édességben mogyoró van.
2:22
HíradóMegszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat
2024. augusztus 23. 18:35

Megszólalt az asszony, akire élettársa rágyújtotta a házat

Mire kimosta a szeméből a benzint, amit az élettársa locsolt rá, már égett az otthona – ezt mesélte stábunknak az asszony, akinek lakását a gyanú szerint élettársa gyújtotta fel két napja. Azt mondja, sokat veszekedtek, mert a párja féltékeny volt. Az asszony most egy deszkákból és nejlonból összetákolt bódéban húzza meg magát. Egyik fia elmesélte, hogyan menekültek az égő épületből. A gyanúsított másfél nap bujkálás után csütörtökön feladta magát a rendőrségen.
1:46
HíradóRengeteg a gyorshajtó az Árpád hídon: volt, aki 161-gyel száguldott
2024. július 31. 19:04

Rengeteg a gyorshajtó az Árpád hídon: volt, aki 161-gyel száguldott

Több mint 2500 gyorshajtó egy év alatt, ebből csaknem 400 az elmúlt két hétben az Árpád hídon. A csúcstartó egy olyan autós, aki 161-gyel száguldott a 70-es táblánál. De sok olyan sofőr volt, aki a megengedett sebesség több mint kétszeresével hajtott a hídon. A rendőrök tavaly nyár óta figyelik kiemelten az Árpád hidat, akkor egy kerékpárost gázolt halálra egy száguldó autós. 
2:05
HíradóSzeméttelep égett Kiskunhalason, Kunfehértón erdőtűz pusztított
2024. július 29. 18:49

Szeméttelep égett Kiskunhalason, Kunfehértón erdőtűz pusztított

Több ezer négyzetméteren égett vasárnap a szeméttelep Kiskunhalason, de a katasztrófavédők szerint veszélyes anyag nem került a levegőbe. Kunfehértón pedig hat város tűzoltói tudták megfékezni a több hektáros erdőtüzet. Péntektől vasárnap estig 153 szabadtéri tűz volt az országban, ebből csak vasárnap 76. A szárazság miatt a tűzoltók azt kérik, hogy ott se égessen senki zöldhulladékot, ahol azt engedi az önkormányzat.
1:58
HíradóTömeges defekt az M5-ös autópályán: kártérítésre csak akkor van esély, ha megtalálják a károkozót
2024. július 29. 18:46

Tömeges defekt az M5-ös autópályán: kártérítésre csak akkor van esély, ha megtalálják a károkozót

Az M5-ösön defektet kapott autósok csak akkor reménykedhetnek kártérítésben, ha megtalálják a károkozó sofőrt – ezt mondta a Híradónk által megkérdezett jogász a vasárnap délelőtti tömeges defektről. Több tucatnyi autósnak sérült meg a kereke az M0-áson és az M5-ösön. Egy külföldi kisteherautóról szóródott fémhulladék az aszfaltra. A rendőrök azt mondják, még keresik a sofőrt.
2:19
HíradóTöbb tucat autó kapott defektet az M0-áson, van, egy román kocsi rakománya okozhatta a bajt
2024. július 28. 18:35

Több tucat autó kapott defektet az M0-áson, van, egy román kocsi rakománya okozhatta a bajt

Több tucat autós kapott defektet vasárnap reggel az M0-áson és az M5-ösön. Egy külföldi kisteherautó rakománya, vastörmelék szóródott szét az aszfalton, ezt hordták szét az autósok. Ezek sértették fel az arra járok gumiját. Volt olyan, aki többször is defektet kapott. A rakományát kiszóró autóst még keresik, a rendőrség eljárást indított ellene. 
2:47
HíradóÚtjukra indultak az olimpikonok Párizsba, a női kézilabdások csütörtökön már játszanak is
2024. július 25. 19:08

Útjukra indultak az olimpikonok Párizsba, a női kézilabdások csütörtökön már játszanak is

A pillangók már ott vannak a gyomrában. Hetek óta az olimpia lázában ég – ezt mondta híradónknak a háromszoros olimpiai bajnok vívó Szilágyi Áron. Mások mellett vívók, úszók, vízilabdázók indultak útnak csütörtökön Párizsba. Az olimpia megnyitója holnap lesz, de már ma is pályára lépnek magyar sportolók, a női kézilabdások este a házigazda franciákkal mérkőznek.
1:48
HíradóKeveselte a ház körüli munkáért kapott pénzt, bottal vert agyon a 83 éves asszonyt a tinédzser
2024. július 23. 18:43

Keveselte a ház körüli munkáért kapott pénzt, bottal vert agyon a 83 éves asszonyt a tinédzser

Bottal vert agyon egy 83 éves asszonyt egy 14 éves fiú tavaly januárban a Borsod megyei Csernelyen. Korábban többször is segített a nőnek a háza körül, de kevesellte a munkájáért kapott pénzt, ezért úgy döntött, kirabolja. Eszméletlenre verte az asszonyt, majd sorsára hagyta. A fiatal ellen most emeltek vádat, 8 évre fiatalkorúak börtönébe küldené az ügyészség.
2:43
HíradóMost szakadt el nála a cérna – megszólalt a szomszédgyilkossággal gyanúsított pesti férfi párja
2024. július 10. 18:39

Most szakadt el nála a cérna – megszólalt a szomszédgyilkossággal gyanúsított pesti férfi párja

Néhány óra alatt két gyilkosság is történt Budapesten. Kispesten egy férfi ölte meg a párját kedd délután, nem sokkal később a főváros XIII. kerületében egy 70 éves férfi késelte meg a szomszédját. A két férfi között régóta rossz volt a viszony, kedd délután is összevesztek. A vita hevében a támadó késsel nyakon szúrta áldozatát. Az RTL Híradónak könnyek között nyilatkozott a gyilkossággal gyanúsított férfi élettársa. Azt mondta: párja rendkívül türelmes ember volt, de most szakadt el nála a cérna. 
2:02
HíradóBöde Bíró Blanka és Tóth Krisztián viszik majd a magyar zászlót az olimpián
2024. július 8. 19:06

Böde Bíró Blanka és Tóth Krisztián viszik majd a magyar zászlót az olimpián

Letették esküjüket a párizsi olimpiára készülő magyar sportolók. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron és a világ és Európa bajnok Kapás Boglárka olvasta fel az eskü szövegét. A párizsi játékok a hónap végén kezdődnek. 26-án lesz a megnyitó ünnepség. Az is kiderült, a csapatzászlót a kézilabdázó Böde Bíró Blanka és a cselgáncsozó Tóth Krisztián viszi majd. A nyári játékokon 180 magyar sportoló vesz részt.
1:53
HíradóTanácsok hőségriadó idejére: Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés
2024. július 7. 18:38

Tanácsok hőségriadó idejére: Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés

Vasárnap jellemzően még 30 Celsius-fok körül volt a legmelegebb, több helyen azonban 38 fok feletti maximumok is lehetnek a jövő héten. Sok folyadék, a déli napsütés kerülése, és éjszakai szellőztetés – csak néhány tanács a meleg napokra. Sokan már vasárnap is nehezen viselték a hőséget. A Balatonon strandolók szerint most a legjobb az idő. 
2:26
HíradóÚjabb sokkoló videó került elő az Árpád hídi tragédiáról, másodpercekkel az ütközés után készülhetett
2024. július 7. 17:49

Újabb sokkoló videó került elő az Árpád hídi tragédiáról, másodpercekkel az ütközés után készülhetett

Nem igaz, hogy senki sem próbált segíteni az Árpád hídi tragédia túlélőinek – ezt állítja egy szemtanú, aki maga is megállt, és nyugtatni próbálta a sérülteket. Azt mondja, egyértelműen látszott, hogy a Suzukiban senki sem élhette túl az ütközést. Az Árpád hídon hárman vesztették életüket szerda este, miután egy 43 éves férfi forgalommal szemben száguldott egy lopott taxival és balesetet okozott. Az RTL Híradó által megkérdezett igazságügyi szakértő szerint körülbelül 110 kilométer per órás sebességgel mehetett az ámokfutó kocsitolvaj, a Suzuki sofőrjének esélye sem volt elkerülni az ütközést. 
3:22
HíradóKábítószert fogyasztott a forgalommal szemben lopott taxival száguldozó ámokfutó
2024. július 4. 18:31

Kábítószert fogyasztott a forgalommal szemben lopott taxival száguldozó ámokfutó

Hárman haltak meg egy balesetben szerda este az Árpád hídon. Egy férfi száguldozott a forgalommal szemben egy taxival. Később kiderült, hogy a kocsit nem sokkal korábban a közelben lopta. A balesetben a 43 éves ámokfutó is meghalt, miután több autóval is ütközött. Egy másik kocsiban egy 34 éves férfi és egy 32 éves nő vesztette életét. Kiderült, hogy a száguldozót reggel már előállították a rendőrök. Kábítószert fogyasztott, amit a férfi elismert, de vallomást nem tett. Ezután szabadon engedték, nem sokkal később okozta a balesetet.
1:57
HíradóKaróval verte halálra áldozatát egy férfi, pedig nem is biztos, hogy vele veszett össze
2024. július 1. 18:28

Karóval verte halálra áldozatát egy férfi, pedig nem is biztos, hogy vele veszett össze

Fa karóval verte szét áldozata fejét egy férfi Budapesten. Az ügyészség most emelt vádat ellene. Egyelőre nem tudni, hogy a két férfi között miért alakult ki konfliktus. A vádlott lomtalanításra érkezett Budafokra. Állítása szerint csak védekezett, amikor kihúzott egy karót egy facsemete mellől és áldozatát ütlegelni kezdte. A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint nem biztos, hogy az áldozat ugyanaz volt, akivel délután a vádlott összeveszett.
1:59
HíradóÁttörték a pénzváltó falát a grúz kasszafúrók a XI. kerületben, 46 millió forintnyi eurót loptak
2024. június 26. 18:30

Áttörték a pénzváltó falát a grúz kasszafúrók a XI. kerületben, 46 millió forintnyi eurót loptak

Három évet kért az ügyészség a faltörő kasszafúróra. A grúz férfi még tavaly februárban fosztott ki egy pénzválót. Társaival kibontottak egy XI. kerületi társasház pincéjének a falát, majd megfúrták a mögötte található trezort. Őt még tavaly elkapták, két társát azóta is keresik. Csaknem 46 millió forintnyi eurót zsákmányoltak, a pénzből egy fillér sem került elő.
2:08
HíradóMegszólalt Varga Barnabás sérüléséről a traumatológus: ekkor térhet vissza a pályára
2024. június 25. 18:44

Megszólalt Varga Barnabás sérüléséről a traumatológus: ekkor térhet vissza a pályára

A körülményekhez képest jól van Varga Barnabás. A válogatott csatárt hétfőn megműtötték, szerdán már ki is engedik a kórházból a tervek szerint. A játékos vasárnap este szenvedett többszörös arccsonttörést, amikor letarolta a skótok kapusa. Rövid időre az eszméletét is elvesztette. Kedden már látogatókat is fogadott a stuttgarti kórházban, mások mellett Marco Rossi szövetségi kapitány is bement hozzá. Az RTL Híradó által megkérdezett traumatológus szakember azt mondja: a csatár jó eséllyel teljesen meggyógyul, de legalább másfél hónapos kihagyás vár rá.
2:01
HíradóMegszólalt a felrobbant jelzőlámpa egyik sérültje: Olyan érzés volt, mintha a bőröm le akarna válni
2024. június 20. 18:37

Megszólalt a felrobbant jelzőlámpa egyik sérültje: Olyan érzés volt, mintha a bőröm le akarna válni

Felrobbant egy jelzőlámpa tegnap este a főváros VI. kerületében. A detonációban egy nő kisebb, egy férfi nagyobb kiterjedésű égési sérüléseket szenvedett. Híradónk elérte egyiküket: azt mondta, a robbanás után úgy érezte, hogy súlyosan megégett az arca. A haja, a szemöldöke perzselődött meg. A rendőrség eljárást indított. Az E.ON azt közölte Híradónkkal, megkezdődött a területet ellátó vezeték vizsgálata. 
2:03
HíradóRosszul lehetett a kamionsofőr, aki kilométereken át a forgalommal szemben közlekedett az M0-áson
2024. június 17. 18:22

Rosszul lehetett a kamionsofőr, aki kilométereken át a forgalommal szemben közlekedett az M0-áson

Videón, ahogy forgalommal szemben hajtott kamionjával az M0-áson egy sofőr vasárnap délután. Volt, amikor csak néhány centin múlott, hogy nem ütközött más autókkal. 10-12 percet töltött az autóút rossz oldalán, hol az egyik, hol a másik sávban. Legalább 7 -8 kilométert haladt, mire egy útellenőr meg tudta állítani. Az autósok folyamatosan villogtak rá, próbálták jelezni neki, hiába. Úgy tudjuk, hogy a sofőr rosszul lett.
2:05
HíradóApát és lányát gázolta halálra a teherautó vezetője, nem ismerte el bűnösségét a bíróságon
2024. június 13. 18:39

Apát és lányát gázolta halálra a teherautó vezetője, nem ismerte el bűnösségét a bíróságon

Nem ismerte el a bűnösségét a bíróságon a teherautó vezetője, aki apát és kislányát gázolta halálra két évvel ezelőtt Kispesten. A vád szerint a sofőr a zebrán állt meg a dugóban. Az áldozatok ki akarták kerülni a járművet. Amikor újra megindult a forgalom, a sofőr nem figyelte a tükröket és elgázolta őket. Az ügyészség az előkészítő ülésen három és fél év fogházat és öt év vezetéstől eltiltást indítványozott.
1:51
HíradóVideón a balul elsült vicc: 2 kocsit is összetörtek, miközben egy járókelőt akartak megdobni Budapesten
2024. június 8. 19:43

Videón a balul elsült vicc: 2 kocsit is összetörtek, miközben egy járókelőt akartak megdobni Budapesten

Feltehetően poénnak indult, de rosszul sült el. Két kocsit tört össze egy sofőr a fővárosban néhány nappal ezelőtt, miközben utasa egy járókelőt akart megdobni az utcán. A sofőr ezért lehúzódott az út szélére, és nekiment egy út szélén parkoló autónak, majd elhajtott a helyszínről. Az esetet egy másik autós fedélzeti kamerája rögzítette, amit elküdött a Budapesti Autósok Közösségének. A rendőrök eljárást indítottak az ügyben, még keresik a kocsiban ülőket.
1:54
HíradóJogosítvány nélkül ütközött busszal a 20 éves sofőr, súlyosan sérült utasát feszítővágóval kellett kivágni az autóból
2024. június 7. 18:27

Jogosítvány nélkül ütközött busszal a 20 éves sofőr, súlyosan sérült utasát feszítővágóval kellett kivágni az autóból

Nem volt érvényes jogosítványa annak a 20 éves sofőrnek, aki péntek hajnalban autóbusznak ütközött kocsijával Érden. A balesetben öten sérültek meg, az autóban hárman, a buszon ketten. Mindannyiukat kórházba kellett szállítani. A kocsi egyik utasát, egy 17 éves lányt a tűzoltók emelték ki a roncsból, súlyosan megsérült. A baleset feltehetően azért történt, mert a kocsi sofőrje nem vette észre a stoptáblát és kihajtott a busz elé.
2:04
HíradóOrszágszerte károkat okozott a vihar – kétszáznál is több helyre riasztották a tűzoltókat
2024. június 1. 18:32

Országszerte károkat okozott a vihar – kétszáznál is több helyre riasztották a tűzoltókat

Leszakadt ágak, útra dőlő fák, elöntött pincék. Vihar vonult át az ország fölött szombaton. A tűzoltókat több mint kétszáz helyre riasztották tegnap este óta – volt, ahol még szombat délelőtt is dolgoztak. Máshol jégeső okozott problémát, és háztetőket is megbontott a szél. A Borsod megyei Nemesbikken villám csapott egy melléképületbe, ami ettől kigyulladt.
1:55
HíradóFogházba küldené az ügyészség a Megoldás Mozgalom sátrában meghalt két biztonsági őr főnökét
2024. május 27. 18:30

Fogházba küldené az ügyészség a Megoldás Mozgalom sátrában meghalt két biztonsági őr főnökét

Szénmonoxid-mérgezésben haltak meg az alkalmazottai a Megoldás Mozgalom sátrában. Felfüggesztett fogházbüntetést indítványoz az ügyészség a biztonsági cég vezetője ellen a 2022 februári, Deák téri tragédia miatt. Gattyán György pártjának sártát őrizte a kampányidőszakban a két férfi. Egy gázzal működő hősugárzóval fűtöttek. Az ügyészség szerint a cég vezetője hibázott, mert nem tartotta be a munkavédelmi szabályokat.
2:46
HíradóKiengedték a letartóztatásból a tavalyi gazdagréti antifasiszta támadással vádolt olasz tanárnőt
2024. május 24. 19:17

Kiengedték a letartóztatásból a tavalyi gazdagréti antifasiszta támadással vádolt olasz tanárnőt

Biztos volt benne, hogy agyonütik – ezt mondta a bírósági tárgyaláson az a férfi, akit tavaly februárban vertek meg antifasiszta aktivisták Gazdagréten. A mai bírósági tárgyaláson levetítették a támadásról készült videófelvételeket. 6-8 ember támadja meg a férfit, többen viperával ütik, majd gázspray-vel is lefújják. Az ügy elsőrendű vádlottja, egy olasz tanárnő már szabadlábon érkezhetett. Tegnap engedték ki a letartóztatásból 16 millió forintos óvadék ellenében.
1:56
HíradóÍgy tarolta le az országot a vihar, hétvégéig nem is enyhül az ítéletidő
2024. május 21. 18:41

Így tarolta le az országot a vihar, hétvégéig nem is enyhül az ítéletidő

Jégeső és felhőszakadás csapott le az országra, videókban mutatjuk be, hogy vonultak át a viharok az ország északi területein. Volt, ahol csaknem annyi eső esett, mint máskor egy hónap alatt szokott. A csepeli strand kedden nem is nyitott ki, takarítottak a hétfői vihar után. Az előrejelzések szerint a hét hátralévő részében végig hasonló lehet az időjárás lehet. A legtöbb zivatar pénteken várható.
2:05
HíradóA nagybátyja ellen emeltek vádat a Tiszába fulladt kislány ügyében
2024. május 16. 18:38

A nagybátyja ellen emeltek vádat a Tiszába fulladt kislány ügyében

Felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz az ügyészég, annak a 12 éves kislánynak a halála ügyében, aki tavaly nyáron fulladt a Tiszába Benknél. A kislány a 10 éves húgával és a nagybátyjával ment a partra, amikor az úszni nem tudó gyerekeket elragadta a folyó. Sokáig együtt sodródtak, a kisebbik lányt sikerült kimenteni, nővérének holtteste napokkal később került elő. Az ügyészség most emelt vádat a nagybácsi ellen.
2:24
HíradóElítélték a taxist, aki miatt szörnyethalt Halgas Tibor fociedző és családapa
2024. május 14. 19:22

Elítélték a taxist, aki miatt szörnyethalt Halgas Tibor fociedző és családapa

Két év fogházat kapott és öt évre eltiltották a vezetéstől első fokon azt a taxist, aki 4 évvel ezelőtt halálos balesetet okozott a fővárosban. Az áldozat Halgas Tibor egykori focista volt. A taxis jóval gyorsabban ment a megengedettnél, a baleset idején jogosítványa sem volt, mert bevonták, ráadásul kokaint találtak a szervezetében. Utóbbiról a szakértő azt mondta a bíróságon, hogy ez nem befolyásolta a vádlott vezetési képességét. Az ítélet nem jogerős.
1:58
HíradóEddig nem látott felvételek kerültek elő az M5-ösön rendőrökre lövöldöző csempészekről
2024. május 7. 18:40

Eddig nem látott felvételek kerültek elő az M5-ösön rendőrökre lövöldöző csempészekről

A bíróságon végig levetítették azt a felvételt, ahogy rendőrök üldöznek embercsempészeket az M5-ös autópályán 2022 novemberében. Az egyik csempész többször rá is lőtt a rendőrökre. Állítása szerint azért, mert társa életveszélyesen megfenyegette. Később kiderült, hogy a hat fős banda 21 embert zsúfolt össze egy furgon rakterében, Németországba akarták juttatni őket.
1:54
HíradóMoziba ment a férfi, miután a vád szerint megfojtotta élettársát – a nő 9 éves fia találta meg a holttestet
2024. április 30. 19:04

Moziba ment a férfi, miután a vád szerint megfojtotta élettársát – a nő 9 éves fia találta meg a holttestet

Tagadja bűnösségét az a férfi, aki a vád szerint megfojtotta élettársát Zuglóban, majd moziba ment. Ott kapták el a rendőrök. A bűncselekmény idején a lakásban volt a nő kilencéves kisfia, aki nem látta, de hallotta a gyilkosságot, ő találta meg édesanyja holttestét. Az ügyészség 11 év börtönt javasolt, ha a férfi beismeri a bűncselekményt, de ezt nem fogadta el.
2:49
Híradó„Olyan nap nincs, hogy ne kelnék fel, és ne nézném meg a szobáját” – kevesli a Deák téri gyilkosság áldozatának apja a kiszabott büntetést
2024. április 29. 18:56

„Olyan nap nincs, hogy ne kelnék fel, és ne nézném meg a szobáját” – kevesli a Deák téri gyilkosság áldozatának apja a kiszabott büntetést

25 évet kapott a Deák téri késelés vádlottja. Az akkor 18 éves fiatal két embert ölt meg 2020 tavaszán, miután összeverekedett két társaság. A bíróság szerint szándékosan ölt. A két késelés mindössze 13 másodperc alatt történt. Az egyik áldozat édesapja az RTL-nek nyilatkozva nevetségesnek nevezte az ítéletet, mert a gyilkos akár már 17 év múlva szabadlábra kerülhet.