Barva Ádám

8:59
Fókusz„Furcsának tűnhet, hogy valaki egyedül, nőként túrázik” – Budapest-Madrid távolságnyit gyalogolt Till Anilla
2024. május 16. 21:22

„Furcsának tűnhet, hogy valaki egyedül, nőként túrázik” – Budapest-Madrid távolságnyit gyalogolt Till Anilla

Till Anilla majdnem 500 kilométeres kihívást teljesített Svédországban, az északi sarkkörön túl, a zord hegyek között; 800 kilométert gyalogolt az El Caminón; kirándult Hollandia leghosszabb túraútvonalán; élete legnagyobb próbatételét mégis itthon találta meg: 72 nap alatt sétálta körbe Magyarországot, 2550 kilométert tett meg. Ez nagyjából a Budapest és Madrid közötti távolságnak felel meg.
6:50
Fókusz„Egyáltalán nem lett volna szabad odaengedi a tömeghez” – a szakemberek is eltérően ítélik meg Fico testőreinek munkáját
2024. május 16. 21:09

„Egyáltalán nem lett volna szabad odaengedi a tömeghez” – a szakemberek is eltérően ítélik meg Fico testőreinek munkáját

Robert Fico őreit váratlanul érhette, hogy az elnök odament kezet fogni az emberekhez, úgy, hogy nem viselt golyóálló mellényt – mondta a a Fókusznak két magyar testőr, akikkel kockáról kockára elemeztük végig a merénylet felvételeit. Hamran István, Szlovákia volt rendőrfőkapitánya viszont kemény kritikát fogalmazott meg a Ficót védő testőrökkel szemben. 
4:28
FókuszHivatalosan is halottnak nyilvánították Novozánszki Fannit, édesanyja nem nyugodott bele lánya elvesztésébe
2024. május 15. 20:37

Hivatalosan is halottnak nyilvánították Novozánszki Fannit, édesanyja nem nyugodott bele lánya elvesztésébe

Halottá nyilvánították Novozánszki Fannit. A lány hét évvel ezelőtt tűnt el, de holttestét soha nem találták meg. Gyilkosa 20 éves fegyházbüntetését tölti. Fanni édesanyja szerdán azt mondta, nem nyugodott bele lánya elvesztésébe, nem adja fel a reménykedést, hogy Fanni valahol mégis életben lehet. Lichy József, a család ügyvédje szerint a halál tényének megállapítása csupán formalitás, amire azért volt szükség, hogy Fanni édesanyja kikérhesse a halotti anyakönyvi kivonatot.
11:05
Fókusz„Mi, magyarok úgy érezzük, hogy hajtva, űzve vagyunk” – civil rendőrautóval teszteltük a közlekedési morált
2024. május 12. 9:03

„Mi, magyarok úgy érezzük, hogy hajtva, űzve vagyunk” – civil rendőrautóval teszteltük a közlekedési morált

Volt olyan, aki azonnal elismerte a hibáját, és bocsánatot kért, más csodálkozott a büntetésen, mert észre sem vette, hogy hibázott – a Fókusz motoros rendőrrel és civil rendőrautóval vágott neki az utaknak, hogy megnézze, hogyan vezetnek a magyarok. Akadt teendő bőven. A rendőrök elmesélték, hogy változatos magyarázatokkal szoktak találkozni, a sofőrök nagy része azzal szokott védekezni, hogy csak felvette a forgalom ritmusát. A közlekedéspszichológus szerint pedig frusztráltan vezet a magyar, jó lenne egy kis nyugalom,
5:10
FókuszElindult a rafahi offenzíva, percről percre változik a helyzet a Gáza övezetben
2024. május 7. 21:00

Elindult a rafahi offenzíva, percről percre változik a helyzet a Gáza övezetben

Az izraeli hadsereg kedden délelőtt átvette az irányítást Rafahban és az Egyiptommal közös határátkelőnél. A Védelmi Erők hétfő éjszaka korlátozott hadműveletet indítottak a városban állomásozó Hamász-terroristák ellen: célzottan támadták rejtekhelyeiket, azt akarták megakadályozni, hogy elmeneküljenek. A Fókusz riportja az izraeli-palesztin háború legfrissebb fejleményeiről.
5:48
Fókusz„Az a szeretetnyelvem, hogyha készíthetek egy finom ételt” –  Dobos Evelin élethosszig tartó szenvedélyéről vallott
2024. május 3. 20:50

„Az a szeretetnyelvem, hogyha készíthetek egy finom ételt” – Dobos Evelin élethosszig tartó szenvedélyéről vallott

Dobos Evelin ugyan színész, de az avatatlan szemek hamar gasztrobloggernek, vagy akár séfnek is nézhetik – ahol ugyanis finom falatok készülnek, ott előbb-utóbb feltűnik ő is. Bár vőlegénye szerinte jobban főz, neki is élethosszig tartó szenvedély a finom ételek készítése, nem meglepő hát, hogy Havas Dóra mellett Evelin lesz a Paprika Magazin társműsorvezetője, ahol két kedvenc fogását fogja elkészíteni. 
5:34
FókuszEgyre több amerikai egyetemen fajulnak erőszakossá a palesztinok melletti tüntetések
2024. május 2. 20:46

Egyre több amerikai egyetemen fajulnak erőszakossá a palesztinok melletti tüntetések

Rohamsisakban, tömegoszlató pajzzsal vonultak be a rendőrök kedd este a New York-i Columbia Egyetemre, miután azt az információt kapták, hogy a palesztinpárti tüntetők megszállták az egyik épületet. Sajtóinformációk szerint ablakokat és ajtókat törtek be, valamint bútorokkal torlaszolták el a bejáratokat. Az intézményhez több száz tiszt vonult ki, akik közül sokan csak egy ablak elé felállított rámpán keresztül tudtak bejutni a tiltakozókhoz. Többeket letartóztattak. 
11:00
FókuszFociultrákkal találkoznak, végigállnak egy egyetemi órát – ismerjék meg a rendőrségi lovakat
2024. április 20. 20:44

Fociultrákkal találkoznak, végigállnak egy egyetemi órát – ismerjék meg a rendőrségi lovakat

Magyarországon jelenleg 45 lovasrendőr dolgozik, 50 lóval teljesítenek szolgálatot. Bár a lovasrendőrök hivatalos feladatot látnak el, munkájukra inkább hivatásként tekintenek, ami sok áldozattal jár. Az állattal az év minden napján törődniük kell, a ló pedig igényli is a játékot és a szeretetet. Milyen lovakból lehetnek a legjobb rendőrségi lovak? Hogyan tanítják meg ezeknek az állatoknak, hogy mozdulatlanok maradjanak a legbalhésabb fociszurkolók mellett is? Kiderül a videóból. És bemutatjuk Gidrán-26 Kenderest, azt a lovat, amelyik rendszeres jár az Állatorvostudományi Egyetemre, hogy Sótonyi professzor rajta szemléltesse a diákoknak a lovak anatómiáját.
8:19
FókuszNem gondolta volna: ilyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának az izraeli háborúban
2024. április 18. 21:18

Nem gondolta volna: ilyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának az izraeli háborúban

Hírszerzési források a Hamász április 1-i légicsapása kapcsán nemrég felfedték, hogy a terroristák minél hatékonyabb kiiktatása érdekében Izrael egy mesterséges-intelligencia alapú, „Lavender” elnevezésű rendszert használt. Ezzel könnyebben azonosíthatták a Hamasz potenciális tagjait, a „The Gospel” nevű program pedig épületeket derített fel, mint lehetséges célpontok. De hogyan működik ez a gyakorlatban? Kiderül a videóból. 
8:14
Fókusz„A jóistent arra kérem, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. De addig éljek” – 90 éves Bodrogi Gyula
2024. április 15. 20:53

„A jóistent arra kérem, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. De addig éljek” – 90 éves Bodrogi Gyula

Legalább hetven mozifilmben játszott, százötvenben szinkronizált ma is három darabban szerepel  színházban és még csak kilencven éves. Bodrogi Gyula matek -fizika szakos tanár is lehetett volna , de a színészet kiválasztotta magának. Sokáig szégyellte magát, nem mert játszani aztán meg mindent megtett azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Azt meséli a főiskolán tizenhatszor kapott fegyelmit, vágyott a figyelemre.
4:57
Fókusz„A bérekhez képest irreálisan drága az üzemanyag” – utánajártunk, hogyan lehetne olcsóbb a benzin
2024. április 10. 21:01

„A bérekhez képest irreálisan drága az üzemanyag” – utánajártunk, hogyan lehetne olcsóbb a benzin

Egekben a benzin ára, 2024-ben most kerül eddig a legtöbbe. Vidéken már jó ideje visszaesett a benzinkutak forgalma, aki megteheti busszal vagy biciklivel jár inkább. Békéscsabán kérdeztünk autósokat: az ő pénztárcájuk hogy bírja a jelenlegi üzemanyagárakat? Kivétel nélkül mindenki azt mondta: csak azért használják az autót, mert muszáj, és élethelyzetük miatt nem választhatják a tömegközlekedést.
5:14
FókuszHajmeresztő összeesküvés-elméletekkel várják a teljes napfogyatkozást Észak-Amerikában
2024. április 5. 21:14

Hajmeresztő összeesküvés-elméletekkel várják a teljes napfogyatkozást Észak-Amerikában

Az apokalipszis eljövetele vagy egy különleges égi jelkép? Néhány nap múlva az Észak-Amerikában élők megcsodálhatják milyen az, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot. Többen azonban a világvégére készülnek és van, aki úgy véli, Krisztus hétfőn visszatér a Földre. És vannak, akik aközött is összefüggést találnak, hogy a világ legnagyobb részecskegyorsítóját pont aznap, április nyolcadikán indítják majd el. Az összeesküvés- elméletek hívői szerint ez lesz az átjáró egy másik univerzumba.
11:30
FókuszSört csapoló apácák, ostoros ördögök és hónyulak – furcsa húsvéti szokások a nagyvilágból
2024. március 29. 20:08

Sört csapoló apácák, ostoros ördögök és hónyulak – furcsa húsvéti szokások a nagyvilágból

Kicsit bizarrnak tűnhet Európából nézve az az El Salvador-i hagyomány, amikor férfiak ördögnek öltözve kóborolnak az utcákon és ostorral csapkodják a helyieket. Persze nem csak ebből áll a húsvéti szertartás, a videóban kiderül, mit szimbolizál a közép-amerikaiak szokása. Ahogy megmutatjuk azt is, hogyan ünneplik a húsvétot Izlandon, Alaszkában, Spanyoloroszágban. Egy magyar család pedig Ausztráliából jelentkezik be, ők 4 évvel ezelőtt indultak vitorlásukkal világkörüli útra.
8:02
FókuszExkluzív betekintés az egykori Viszkis rabló mindennapjaiba: ritkán látott feleségével adott interjút Ambrus Attila
2024. március 28. 20:27

Exkluzív betekintés az egykori Viszkis rabló mindennapjaiba: ritkán látott feleségével adott interjút Ambrus Attila

Régi emlékeket idéz a Posta Bank tábla a bejárat mellett, de Ambrus Attila 12 évvel a szabadulása után sem rejtegeti múltját. Kikerült a falra egy játékpisztoly is, ha végszükség esetén kellene, és persze a whisky is elmaradhatatlan kellék, ha az egykori bankrabló műhelyéről van szó. Most a Fókusznak engedett – feleségével együtt – exkluzív betekintést mindennapjaikba.
7:30
FókuszSzujó Zoltán az esztergomi tragédiáról: Gyorsasági szakaszon történt a baleset, ahol a pilóták a határaikat feszegetik
2024. március 25. 19:55

Szujó Zoltán az esztergomi tragédiáról: Gyorsasági szakaszon történt a baleset, ahol a pilóták a határaikat feszegetik

Bejárja az egész országot az a megrázó videó, ami az az Esztergom-Nyerges Rallyn történtekről készült. Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke interjút adott a Fókusznak, szerinte a szurkolók többszöri figyelmeztetés ellenére sem mentek arrébb a veszélyes helyről, ez okozta a tragédiát. A fenti riportban egy szemtanú is megszólal, akinek  az utolsó pillanatban sikerült biztonságos helyre menekülnie. 
5:36
Fókusz2000 óta háromszorosára drágult a benzin Magyarországon – hol van a lélektani határ?
2024. március 22. 20:32

2000 óta háromszorosára drágult a benzin Magyarországon – hol van a lélektani határ?

Egy liter 95-ös benzinért 2000. január 1-jén 214 forintot, 1 liter gázolajért 202 forintot kértek átlagosan; ma a benzin 631, a gázolaj 648 forint. Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője szerint jellemzően vidéki benzinkutak 25-30 százalékos, de bizonyos töltőállomások akár 50 százalékos visszaesésről is beszámolnak. A fenti videóban annak jártunk utána, hol lehet a lélektani határ.
8:36
FókuszA hosszú élet öt titka – az On the Spot stábja feltárja a kék zónák rejtélyét
2024. március 21. 20:17

A hosszú élet öt titka – az On the Spot stábja feltárja a kék zónák rejtélyét

Vannak a Földön olyan különleges helyek, ahol az emberek nyugodtak, egészségesek és az átlagosnál jóval tovább élnek. Ezeket a helyeket nevezik kék zónáknak. De miért különlegesek ezek a területek? Meddig élnek ott az emberek? Van-e ennek tudományos alapja? Az On the Spot stábja felkerekedett, hogy felkeresse a világ legidősebb embereit és kiderítsék a hosszú élet titkát. 
8:56
FókuszA science fiction és a realitás találkozása: így küzdene a klímaváltozás ellen egy magyar tudós
2024. március 20. 19:56

A science fiction és a realitás találkozása: így küzdene a klímaváltozás ellen egy magyar tudós

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal adatai szerint az idei volt a valaha mért legmelegebb február a bolygón. Most azonban váratlan helyről érkezett javaslat, hogy miként lehetne megállítani vagy legalább mérsékelni a klímaváltozást: Szapudi István, a Hawaii Egyetem magyar kozmológusa nem a Földön, hanem a világűrben oldaná meg a problémát. Mutatjuk, hogyan.
13:42
Fókusz„Egy év, és megy a süllyesztőbe” – Fluor és Diaz a 10 éves Wellhello sikerének titkáról
2024. március 19. 20:13

„Egy év, és megy a süllyesztőbe” – Fluor és Diaz a 10 éves Wellhello sikerének titkáról

Már tíz éve, hogy a Wellhello először kérdezte meg, hány szerelmet bír még el a rakpart. De hogyan élte meg Fluor és Diaz a gyorsan jött sikert? Az elején voltak olyan klubok, ahová be se akarták engedni őket, de amikor egy óra alatt jegyeladási rekordot döntöttek, már nagyobb helyszínt kellett keresni a koncertnek. A fiúknak megmutattuk az első cikkeket, amiket írtak róluk és arra is válaszoltak, tíz év elteltével ők miben látják a sikerül titkát. A Fókuszban olyan pillanatokat is megmutatunk, amik egyébként nem kerülnének adásba.
9:36
Fókusz„Ez sokkal inkább színház, mintsem valódi fenyegetés” – bemutatjuk Putyin választási „ellenfeleit”
2024. március 12. 21:01

„Ez sokkal inkább színház, mintsem valódi fenyegetés” – bemutatjuk Putyin választási „ellenfeleit”

Március 17-én kezdődik Oroszországban az elnökválasztás, ami most először 3 teljes napon át tart. A nemzetközi választási megfigyelők a legutóbbi orosz választáson számtalan választási csalást tártak fel. A mostani választáson 29 régióban online is leadhatják szavazatukat a helyiek, ez további aggodalmakra ad okot. Szakértők szerint Vlagyimir Putyinnak már úgyis csak papíron vannak ellenfelei. Putyin mellett 3 jelölt neve kerül fel a szavazólapokra, talán nem meglepetés, hogy mindannyian a rendszeren belüli ellenzék jelöltjei, a Kreml hallgatólagos támogatásával. Bemutatjuk őket.
13:12
Fókusz„50 év a rockzene és a nemzet szolgálatában” – Az 50 éves Edda visszatért a gyökerekhez
2024. március 8. 20:43

„50 év a rockzene és a nemzet szolgálatában” – Az 50 éves Edda visszatért a gyökerekhez

Az Edda Művek majdnem három órás élő koncertet adott egy miskolci bárban, ahol 50 éve léptek fel először. A jubileumi eseményre a Fókusz is elkísérte az Eddát. A fenti videóból kiderül, hogy kinek adja át Pataky Attila a mikrofont, ha már nem lesz színpadon, és mi köze van az RTL Híradó főcímdalának Gömöry Zsolthoz, Pataky Attila szerzőtársához.
5:32
FókuszMekkora az esélye egy NATO-Oroszország összecsapásnak?
2024. március 7. 20:29

Mekkora az esélye egy NATO-Oroszország összecsapásnak?

Svédország két évszázados katonai semlegességének vetett véget azzal, hogy 32. tagként csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, vagyis a NATO-hoz. Bár Moszkva el akarta kerülni, hogy Svédország és a korábban már csatlakozott Finnország a NATO tagjai legyenek, Ukrajna megtámadásával éppen azt érték el, hogy a két észak-európai állam belépjen a szövetségbe. Oroszország korábban közölte, hogy katonai, technikai és más ellenintézkedéseket tesznek a svéd NATO-tagságra válaszul. Vlagyimir Putyin múlt heti, szokásos éves elnöki beszédében ostobaságnak nevezte, hogy meg akarnák támadni Európát, de elhangzott azért egy burkolt fenyegetés is.
3:14
FókuszImádja a Cobra 11-et? A leglátványosabb autós üldözéseket most megnézheti az RTL+-on!
2024. március 4. 20:26

Imádja a Cobra 11-et? A leglátványosabb autós üldözéseket most megnézheti az RTL+-on!

A 26 évad leglátványosabb részeivel tér vissza az RTL+ -ra az európai sorozatgyártás egyik legsikeresebb akciószériája, a Cobra 11. A német autópályarendőrök – élükön az Erdogan Atalay által alakított Semir Gerkhannal – újra bűnözők nyomába erednek és autókat, kamionokat, buszokat, na meg persze a saját testi épségüket sem kímélve üldözik őket az utakon. A Cobra 11 című sorozat 8., 9. és 10. évadának összes epizódja elérhető az RTL+-on, a 8. évadban Semir nyomozó társát a két hónappal ezelőtt tragikus balesetben elhunyt Christian Oliver alakítja.
5:49
Fókusz„Navalnij még úgy is kényelmetlen a rezsim számára, hogy már nem él” – eltemették az orosz ellenzéki vezetőt
2024. március 1. 20:12

„Navalnij még úgy is kényelmetlen a rezsim számára, hogy már nem él” – eltemették az orosz ellenzéki vezetőt

Gyászolók tömege, a hatalom részéről pedig extrém biztonsági intézkedések övezték Alekszej Navalnij temetését. A rendőrök és a különleges alakulatok már előző nap kivonultak a helyszínre, még a templom belsejét is bekamerázták. A hatalom láthatóan mindent elkövetett, hogy megakadályozza, hogy tömegek vegyenek részt az orosz ellenzéki politikus búcsúztatóján.
7:40
Fókusz„Egyetlen sikerrecept van” – ezt tanácsolja Balogh Péter annak, aki elvitte az ötös lottó rekordnyereményét
2024. február 26. 20:33

„Egyetlen sikerrecept van” – ezt tanácsolja Balogh Péter annak, aki elvitte az ötös lottó rekordnyereményét

Szombaton valaki elvitte az ötös lottó rekordnyereményét, azaz több mint 6 milliárd forintot. A Fókusz megkérdezte Balogh Pétert, mit érdemes annak tennie, akire hirtelen ennyi pénz szakad. A Cápák között befektetője szerint egy ilyen vagyon bár végtelen nagynak tűnhet, pár év alatt „el tud hussanni”, ha nem vigyázunk. Rajta kívül néhány hírességet, köztük Tihanyi Petit és Schumacher Vandát is megkérdeztünk arról, mit tennének a pénzzel, ha ők lennének a szerencsés nyertesek. 
6:40
FókuszOtthon a romokon: egy keleti-ukrajnai átmeneti otthon gyerekeknek, a háború árnyékában
2024. február 23. 21:06

Otthon a romokon: egy keleti-ukrajnai átmeneti otthon gyerekeknek, a háború árnyékában

Eva egy keleti-ukrajnai átmeneti otthonban él, több tucatnyi társával együtt. Széthullott családok gyermekei kerülnek ide, a szociális munkások jellemzően alkoholista szülőktől hozták el őket vagy családon belüli erőszak miatt. Liszicsanszk városában soha nem volt könnyű boldogulni, de amióta megtámadták Ukrajnát, még nehezebb az élet. Evának sikerült szerető családra találnia nagyszüleinél, de nem minden gyermek ilyen szerencsés. Kilenc hónapot tölthetnek itt, és ha nem vállalja őket egyetlen nevelőszülő vagy rokon sem, árvaházba kerülnek. Az RTL+-on elérhető az Otthon a romokon című Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm, amelyben megismerhetik az otthonban élő, nehéz sorsú gyermekek történeteit, és láthatják a háború árnyékában dolgozó szociális munkások emberfeletti munkáját.
4:51
FókuszHullanak Putyin ellenfelei – az orosz hatalomtól nem idegen a politikai gyilkosság
2024. február 21. 19:52

Hullanak Putyin ellenfelei – az orosz hatalomtól nem idegen a politikai gyilkosság

Anna Politkovszkaja, Borisz Nyemcov, Szergej Szkripal, Gyenyisz Voronyenkov – hosszan folytatható még azoknak a politikusoknak, újságíróknak, hírszerzőknek vagy vállalatvezetőknek a sora, akik valamilyen módon szálkák lehettek az orosz hatalom szemében és tragikus körülmények között vesztették életüket. De hogyan lehet a rendszer része a politikai gyilkosság, és köze lehet-e a hatalomnak Alekszej Navalnij halálához. Szakértőkkel keressük a választ a kérdésekre.
5:28
Fókusz„Nincs olyan ítélet, ami engem megnyugtatna” – a siklóernyős tragédiában elhunyt Zsolt családját megviseli az évek óta húzódó tárgyalás, amin ma sem született ítélet
2024. február 20. 19:39

„Nincs olyan ítélet, ami engem megnyugtatna” – a siklóernyős tragédiában elhunyt Zsolt családját megviseli az évek óta húzódó tárgyalás, amin ma sem született ítélet

Ma sem hoztak ítéletet a három és fél évvel ezelőtt történt siklóernyős tragédia ügyében. Az áldozat, Oroszi Zsolt testvére a Fókuszban csalódotton nyilatkozott, felháborítónak tartja, hogy a vádlott ügyvédje az áldozat felelősségét is firtatta. A siklóernyős Oroszi Zsolt egy fán akadt fent ernyőjével és a vád szerint a mentésére érkező helikopter akkora szelet kavart, hogy emiatt zuhant a mélybe és halt meg a sportoló. Az áldozat testvére azt is fájlalja, hogy a pilóta az elmúlt három és fél évben sem részvétét sem együttérzését nem fejezte ki a családnak. Zsolt szeretteit megviseli az elhúzódó eljárás, szeretnék, ha az ügyben minél hamarabb ítélet születne.
5:08
Fókusz„A semmiért nem lehet valakit elítélni” – először szólalt meg Gyárfás Tamás az elsőfokú ítélet után
2024. február 13. 20:03

„A semmiért nem lehet valakit elítélni” – először szólalt meg Gyárfás Tamás az elsőfokú ítélet után

A semmiért nem lehet valakit elítélni – mondta Gyárfás Tamás azután, hogy első fokon bűnsegédként 7 év fegyházra ítélték Fenyő János meggyilkolása ügyében. Az egykori médiavállalkozó és az Úszó Szövetség volt elnöke az ATV reggeli műsorában reagált először a nyilvánosság előtt az ítéletre. Azt is mondta, biztos benne, hogy másodfokon felmentik majd.
1:33
HíradóNem túszejtés, csak percekig nem engedte ki tanárát a szobából egy diák, előállították a rendőrök
2024. február 9. 18:53

Nem túszejtés, csak percekig nem engedte ki tanárát a szobából egy diák, előállították a rendőrök

Előállítottak a rendőrök egy diákot egy budai szakképző iskolából, mert percekig nem engedte ki az egyik tanárt a tanáriból. A rendőrök szerint a fiú úgy látta, tanára a hozzájárulása nélkül rögzítette a beszélgetésüket. Eljárás indult a diák ellen, személyi szabadság korlátozásával gyanúsítják. Pénteken az odajáró fiatalok arról beszéltek, biztonsági őrök jelentek meg az iskolában.
8:53
Fókusz„Minden éjjel, amikor sírva ébredek, ő velem van” – a 15 éve meggyilkolt Marian Cozma szülei máig nem dolgozták fel fiuk elvesztését
2024. február 8. 20:24

„Minden éjjel, amikor sírva ébredek, ő velem van” – a 15 éve meggyilkolt Marian Cozma szülei máig nem dolgozták fel fiuk elvesztését

Tizenöt éve annak, hogy Marian Cozmát egy veszprémi szórakozóhely előtt halálra késelték. A kézilabdázó édesapját a Fókusz telefonon érte el, szűkszavúan beszélt a szomorú évforduló kapcsán. Feleségével összeomlottak, amikor fiukat elvesztették, ezen pedig már az idő múlása sem segít. Mindketten betegek, és bár a bíróság több mint 200 millió forintot ítélt a családnak, ebből még egy forintot sem kaptak. 
5:07
Fókusz„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt
2024. február 6. 10:40

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza” – megrázó interjút adtak a szülők, akiknek kislányát több orvos is hazaküldte, mielőtt meghalt

Megrázó és felkavaró interjú a szülőkkel, akik tüdőgyulladás miatt néhány nap alatt elvesztették egyetlen lányukat. Érthető módon könnyek nélkül képtelenek beszélni a történtekről, szerintük 13 éves lányuk több orvos hibája miatt halt meg. Ferenc és Melinda jogi útra szeretné terelni kislányuk ügyét, azt akarják megtudni, hogy a háziorvos miért nem rendelte vissza őket, amikor jelezték: nincs jobban Nikolett, és miért küldték őket haza az ügyeletről. Megrázó történet. 
5:52
FókuszMagyar fiatal a szobafestők Európa-bajnoka: „Már az elején tudtam, hogy el szeretnék jutni a legmagasabb szintre”
2024. február 3. 20:06

Magyar fiatal a szobafestők Európa-bajnoka: „Már az elején tudtam, hogy el szeretnék jutni a legmagasabb szintre”

Czimmer Bálint még csak 20 éves, de máris a szakma csúcsán van: szeptemberben óriási fölénnyel győzött a szobafestők Európa-bajnokságán Lengyelországban, tavaly pedig a szakmák világbajnokságán az 5. helyen végzett. Ez számára felfoghatatlan, de azt mesélte, itthon nem érzi, hogy bárkinél többet érne, mert Magyarországon nem olyan ismert ez a verseny. Szakmájában annyira sikeres, hogy az elért eredményei miatt mentesült a mestervizsga gyakorlati része alól, és már nemcsak tanul, hanem másoknak is átadja a tudását: nemrég felkérték, hogy tanítson egykori iskolájában. Hogy miről szól ez a különleges szakma, és hogyan talált rá Bálintra, az kiderül a Fókusz riportjából. 
7:00
FókuszSokadik fejezetéhez érkezett a Fenyő János meggyilkolása miatt indult tárgyalássorozat
2024. február 1. 19:57

Sokadik fejezetéhez érkezett a Fenyő János meggyilkolása miatt indult tárgyalássorozat

Kedd reggel az egyik vádlott, Portik Tamás fia a folyosón kávéval öntötte le az ügy bíróját, Póta Pétert. Az ügyészség közleménye szerint hivatalos személy elleni erőszak miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki majd indítványozták letartóztatását. A Fókusz most nemcsak összefoglalta a történteket, az ügy szakértőit is megszólaltatta. 
4:26
Fókusz„Gyönyörű szép pillanat volt, patakokban folytak a könnyeim” – így kérték meg Dobos Evelin kezét
2024. január 29. 20:25

„Gyönyörű szép pillanat volt, patakokban folytak a könnyeim” – így kérték meg Dobos Evelin kezét

A szemfüles rajongók jól látták, a Sztárbox döntösének ujjain valóban egy eljegyzési gyűrű csillog. Dobos Evelin kezét nem sokkal a műsor után kérte meg szerelme, Kovács Dániel Richárd. A lánykérés Thaiföldön, a homokos tengerparton történt. Hogy számított-e rá Evelin, és pontosan hogyan történt a lánykérés, arról saját otthonában mesélt a Fókusznak a szerelmespár. 
13:27
Fókusz„A családom, édesanyámon kívül elfordult tőlem” – így élnek a legkeményebb bűnözők a szegedi Csillagbörtönben
2024. január 27. 19:53

„A családom, édesanyámon kívül elfordult tőlem” – így élnek a legkeményebb bűnözők a szegedi Csillagbörtönben

Tetteikről nem beszélnek, arról viszont igen, milyen érzés évtizedeket eltölteni a külvilágtól elzárva. Ha most szabadulnának, akkor is egy olyan futurisztikus világba csöppennének, ahol még egy okostelefont sem tudnának bekapcsolni. A Fókusz stábja Magyarország egyik legszigorúbb fegyintézetében forgatott, ahol elítélt bűnözők meséltek arról, hogyan viselik a bezártságot, és mi hiányzik nekik leginkább a korábbi, rácson kívüli életükből. 
3:13
FókuszEmlékezetkiesése lett, nem tudta, mit tett –  kirendelt védője szerint ezért hagyta el a baleset helyszínét az újpesti ámokfutó
2024. január 26. 19:37

Emlékezetkiesése lett, nem tudta, mit tett – kirendelt védője szerint ezért hagyta el a baleset helyszínét az újpesti ámokfutó

Csaknem háromnapos hajtóvadászat után egy barátja szigetszentmiklósi lakásában fogták el a nyomozók M. Pétert. A 40 éves férfi hétfő este Újpesten három, piros lámpánál várakozó autónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül, gyalog távozott. A balesetben hárman sérültek meg, egy 45 éves férfi olyan súlyosan, hogy a helyszínen meghalt. Az autóban mellette ült 14 éves kislánya, akit egy szemtanú mentett ki a járműből.
3:58
Fókusz21 ezres kontra 2 és fél milliós négyzetméterár – ezekben az utcákban lehet a legolcsóbban és a legdrágábban ingatlant venni Magyarországon
2024. január 16. 19:46

21 ezres kontra 2 és fél milliós négyzetméterár – ezekben az utcákban lehet a legolcsóbban és a legdrágábban ingatlant venni Magyarországon

Budapest, XII. kerület, Költő utca. az ország legdrágább utcája, egy négyzetméterért átlagosan 2 millió 489 ezer forintot kérnek. Ezért a pénzért a mezőhegyesi Komlósfecskéspuszta majoron egy 118 négyzetméteres lakást vagy házat vehetünk: a Békés megyei településen az átlagos négyzetméterár 21 ezer forint, a legkevesebb Magyarországon. A covid óta a Balatont is újra felfedezték a vásárlók. Sokan nemcsak nyaralót, hanem állandó otthont vásárolnak ott.
5:32
FókuszA holtpontnál az érezte, hogy öt ujját el fogja veszíteni – Szilágyi Zoltán félmeztelenül, rövidnadrágban futotta le a norvég maratont, mínusz 25 fokos hőérzet mellett
2024. január 15. 20:00

A holtpontnál az érezte, hogy öt ujját el fogja veszíteni – Szilágyi Zoltán félmeztelenül, rövidnadrágban futotta le a norvég maratont, mínusz 25 fokos hőérzet mellett

Szilágyi Zoltán rövidnadrágban, félmeztelenül vágott neki az életveszélyes kalandnak Norvégiában, az északi sarkkörtől 300 kilométerre. Kietlen, jeges utakon, hegyek között, -25 fokos hőérzet mellett teljesítette a távot. Többször küzdött meg hóviharral, az erős széllel és persze saját tűrőképességeinek határaival. Ilyen körülmények között még soha, senki nem teljesítette ezt a maratont. A célba egy vékony széldzsekiben érkezett, de csak azért, mert a szervezők kötelezték erre a 37. kilométer után.
6:09
FókuszElérhetetlen áruk és egekbe szökött árak – minket is érint a vörös-tengeri válság
2024. január 12. 19:39

Elérhetetlen áruk és egekbe szökött árak – minket is érint a vörös-tengeri válság

Elon Musk, a világ leggazdagabb emberének cége kéthetes leállást jelentett be, de már bútor- és elektronikai eszköz gyártók is közölték, hogy bizonyos termékeik elérhetetlenek lehetnek a vörös-tengeri válság miatt. A jemeni húszik támadásai miatt sok kereskedelmi hajó 9000 kilométeres kerülővel, Afrikát megkerülve jut el céljához, ez növeli a fuvarköltségeket, ami nagyon megemelheti az árakat itthon is.
8:50
Fókusz„Lebénultam, kerekesszékes vagyok. El van fogadva, de jó pofát nem vágok hozzá” – Gyuris Péter siklóernyőzés közben csapódott a földbe, most oktatóját pereli
2024. január 9. 20:38

„Lebénultam, kerekesszékes vagyok. El van fogadva, de jó pofát nem vágok hozzá” – Gyuris Péter siklóernyőzés közben csapódott a földbe, most oktatóját pereli

Gyuris Péternek egy perc leforgása alatt teljesen megváltozott az élete. Siklóernyőzés közben egy elhibázott manőver miatt 2017-ben a földbe csapódott Olaszországban. Azonnal lebénult, így élete végéig kerekesszékbe kényszerül. Az eset után pert indított az oktatója ellen, mert úgy érzi, ő is felelős lehet a balesetért. Azt az egy percet, ami megváltoztatta az életét, a saját kamerájával rögzítette a levegőben. Megrázó felvételek következnek.
21:54
Fókusz„Nem tudtuk, mit tettünk, mert túl könnyű volt” – interjút adott a férfi, aki kirabolta a Szépművészeti Múzeumot
2024. január 6. 19:59

„Nem tudtuk, mit tettünk, mert túl könnyű volt” – interjút adott a férfi, aki kirabolta a Szépművészeti Múzeumot

Mai áron közel hatvanmilliárd forintba kerülnek a festmények, amiket az állványon keresztül vittek el a rablók a világ egyik legnagyobb műkincsrablása során. Az egyik tolvaj, az olasz származású Carmine Palmese negyven évvel a történtek után egy Nápoly melletti kis faluból adott interjút. Elmesélte, mi történt a rablás napján, hogy szerinte ki lehetett a megrendelő, és az is kiderül, hogy vajon megbánta-e a történteket.