Balogh Zoltán

1:26
HíradóIstent okolta a gondjaiért, szerelmi bánatában gyújtott fel útmenti kereszteket egy férfi
2024. február 1. 18:48

Istent okolta a gondjaiért, szerelmi bánatában gyújtott fel útmenti kereszteket egy férfi

Szerelmi bánatában és anyagi gondjai miatt útmenti feszületeket, szent jelképet gyújtott fel egy jármi férfi, mert az ügyészség szerint a Mindenhatót okolta a gondjaiért. A zarándokhely, Máriapócs környékén találomra választott ki három kegyhelyet 2022 októberétől, amelyekhez rendszeresen visszatért. Most emeltek vádat ellene, felfüggesztett börtönt kér ellene az ügyészség.
1:21
HíradóFurcsa módon rendezte parkolási vitáját egy férfi: felgyújtotta haragosa autóját
2024. január 25. 19:09

Furcsa módon rendezte parkolási vitáját egy férfi: felgyújtotta haragosa autóját

Felgyújtotta haragosa kocsiját, így rendezett egy parkolási vitát egy 69 éves férfi Budapesten – már el is ítélték. Két hete a XVIII. kerületben kereste meg éjszaka a nő utcán parkoló autóját, égésgyorsítóval leöntötte és felgyújtotta, majd elhajtott. Mindezt térfigyelő kamerák rögzítették. A férfi gyorsított eljárásban másfél év felfüggesztett börtönt kapott rongálásért.
1:24
HíradóKéssel támadt volt élettársa alvó családjára, azt mondta, nem akart megölni senkit
2024. január 23. 18:42

Késsel támadt volt élettársa alvó családjára, azt mondta, nem akart megölni senkit

Tizenhat és fél év fegyházat kapott jogerősen a férfi, aki két éve késsel támadt volt élettársa alvó családjára Apátfalván. Éjszaka mászott be a hálószobába, először az ágyban fekvő gyerek felé szúrt, de a kisfiút megvédte az apja, aki maradandóan megsérült. A támadó kedden azt mondta, nem akart megölni senkit. A bíróság azonban emberölés kísérlete miatt ítélte el, két és fél évvel súlyosítva a korábbi büntetését.
1:50
HíradóMár szakmai egyeztetés alatt van az elektromos rollerek új szabályozása
2024. január 22. 18:40

Már szakmai egyeztetés alatt van az elektromos rollerek új szabályozása

Piroson hajtott át az elektromos rolleres egy szegedi kereszteződésben. A múlt pénteki esetről felvétel is készült, amit egy helyi Facebook-csoportba töltöttek fel. A rendőrség szerint a rolleres alapvető szabályt sértett. A kormány korábban ígérte, hogy módosítják a KRESZ-t, amiben az elektromos rollerek használatát is szabályoznák. Most azt közölték, hogy a javaslatok szakmai egyeztetés alatt állnak.
2:05
HíradóÖsszefogott a falu: épül a háromgyerekes család karácsony előtt leégett háza
2024. január 21. 18:38

Összefogott a falu: épül a háromgyerekes család karácsony előtt leégett háza

Eltakarították a törmeléket, több milliót érő tetőt húztak fel – épül a háromgyerekes család háza, ami szenteste előtt egy nappal égett le a Csongrád megyei Térváron. Nagyon sokan segítenek, például az önkormányzat hamarosan dönt, hogy megveszik a szigetelőanyagot. A családfő azt mondta: ha ilyen ütemben haladnak, húsvétkor már itt fognak locsolkodni.
2:14
HíradóTöröltetni akarták a momentumosok Novák Katalinról készült felvételét
2024. január 20. 19:12

Töröltetni akarták a momentumosok Novák Katalinról készült felvételét

Kikapcsoltatta a kamerát, és töröltetni akarta a felvételt Novák Katalin kísérete Szegeden, ezt állítják a Momentum politikusai. A köztársasági elnök ugyanis magánprogramon volt. A videón arra próbálták rábírni Novákot, hogy írja alá a petíciójukat, amiben azt követelik, védjenek meg hat hektár szegedi erdőt. A területre a kormány engedélyével fociakadémiát építene a Szeged-Csanádi Egyházmegye. A terv ellenzői szombaton tüntetést is tartottak.
1:47
HíradóKilenc év után derült ki: nem baleset, hanem gyilkosság volt a tűz Jánoshalmán
2024. január 19. 18:29

Kilenc év után derült ki: nem baleset, hanem gyilkosság volt a tűz Jánoshalmán

Nem baleset történt, hanem gyilkosság. Kilenc év után derült ki, hogy megölték azt a 29 éves férfit, akinek holttestét a háza kiégett tetőterében találták meg 2015 decemberében Jánoshalmán. Sokáig balesetként kezelték a történteket, de a rendőrök végül arra jutottak, hogy egy akkor 21 éves férfi előbb megverte részeg ivócimboráját, majd rágyújtotta a házat.
1:46
HíradóRendőrök elől menekült, árokba borult furgonjával az embercsempész – több évre börtönbe kerülhet
2024. január 17. 18:35

Rendőrök elől menekült, árokba borult furgonjával az embercsempész – több évre börtönbe kerülhet

Nyolc év börtönt kér az ügyészség az embercsempészre, aki miatt ketten súlyosan, tizennyolcan könnyebben megsérültek egy balesetben 2021 őszén Domaszéknél. A férfi 24 illegális határátlépővel, köztük nőkkel és gyerekkel zsúfolt kisteherautójával a rendőrök elől menekült, amikor árokba hajtott. Ellene és segítői ellen most emeltek vádat.
2:10
HíradóA vád szerint 800 millió forint uniós és hazai támogatást csaltak el a gyógyszállóval
2024. január 8. 18:37

A vád szerint 800 millió forint uniós és hazai támogatást csaltak el a gyógyszállóval

Mindent tagadtak a vádlottak a kisteleki gyógyszálló ügyének január 8-ai tárgyalásán. 800 milliós költségvetési csalással vádolják őket, amiért az ügyészség szerint 2012-ben úgy pályáztak, majd kezdtek bele a szálló építésébe, hogy még az önerőre sem volt pénzük. Az építkezés félbeszakadt, a nyertes céget a tulajdonos vállalkozó eladta. Ő hétfőn azt mondta a bíróságon, hogy elfordultak tőle az orvosok, ezért nem valósult meg a gyógyszálló. Az ügyészség 6 évre küldené börtönbe a vádlottakat.
1:49
HíradóKigyulladt az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek iskolája, egy tanterem és egy tanári szoba égett ki
2024. január 4. 18:51

Kigyulladt az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek iskolája, egy tanterem és egy tanári szoba égett ki

Kiégett egy emeleti tanterem és egy tanári szoba reggel a tanulási problémákkal küzdő, illetve enyhén értelmi fogyatékos gyerekek ceglédi iskolájában. A téli szünet idején az épületben csak hárman voltak, ők épségben ki tudtak menekülni az udvarra. A tankerületi központ azt írta: a tűz miatt kikapcsolták a villanyt és a fűtést az iskolában, a kárfelméréssel várhatóan holnap végeznek.  
2:00
HíradóHúsz éve fordult elő hasonló: erdeifülesbagoly-fiókát mentettek Mezőhegyes főterén
2024. január 3. 19:18

Húsz éve fordult elő hasonló: erdeifülesbagoly-fiókát mentettek Mezőhegyes főterén

Ritka mentés: párhetes erdeifülesbagoly-fiókát találtak január elsején Mezőhegyes főterén, egy fenyő alatt. A szülei rendhagyó módon nem tavasszal, hanem már novemberben fészket rakhattak a tojásoknak. A Magyar Madártani Egyesület szakembere szerint az eset nem példa nélküli, de ritka, legutóbb húsz éve fordult elő Jászberény környékén. A szülők az enyhe tél miatt dönthettek a fészekrakás mellett.
2:15
HíradóParkolót is elöntött a Duna, tűzoltók húzták ki az ott rekedt autókat
2023. december 26. 17:37

Parkolót is elöntött a Duna, tűzoltók húzták ki az ott rekedt autókat

Észak-Nyugaton már tetőzött a Duna, a fővárost viszont a vártnál nagyobb és lassabban levonuló árhullám éri el. A pesti és budai rakpartról már ma elszállították az ott hagyott kocsikat. Hazánkban 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség, Budapesten csütörtökre várják a Duna tetőzését. A hóolvadás és az esők miatt a kisebb folyók szintje folyamatosan ingadozik.
2:10
HíradóMegengedte a kormány: mégis kivághatják a szegedi erdő fáit, hogy sportakadémiát építsenek
2023. december 25. 18:39

Megengedte a kormány: mégis kivághatják a szegedi erdő fáit, hogy sportakadémiát építsenek

Az ukrajnai háborúra hivatkozva megengedi a kormány a szeged-csanádi egyházmegyének, hogy kivágják a fákat a stadion mellett, ahová sportakadémiát építenek. Egy hete a szegedi közgyűlés védetté nyilvánította a területen álló erdőt, hogy megakadályozzák a fakivágást, ezt írta most felül a kormány. A rendelet ugyanakkor feltételeket szab, ami a városvezetés szerint csak porhintés.
1:32
HíradóÉppen egy román kisbusz mentése zajlott az M5-ösön, amikor a mentést végzőkbe belerohant egy bolgár kisbusz – 12-en sérültek meg
2023. december 22. 18:26

Éppen egy román kisbusz mentése zajlott az M5-ösön, amikor a mentést végzőkbe belerohant egy bolgár kisbusz – 12-en sérültek meg

Tizenketten sérültek meg, közülük hárman súlyosan ugyanott, de két egymást követő balesetben az M5-ös autópályán. Csütörtökön késő este egy román kisbusz hajtott árokba Kiskunfélegyházánál, akkor négy sérültet vittek el a mentők. Pár órával később a műszaki mentést végző trélerbe rohant egy bolgár kisbusz, abban a balesetben nyolcan sérültek meg.
2:10
Híradó„Van olyan lakónk, aki kabátban főz” – a kelleténél kevesebb szociális tűzifát kaptak az önkormányzatok
2023. december 20. 19:11

„Van olyan lakónk, aki kabátban főz” – a kelleténél kevesebb szociális tűzifát kaptak az önkormányzatok

Kevesebb ingyen tüzelőt kaptak idén az önkormányzatok, mint amennyire rászorultak volna – mondta a Híradónak a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. A szövetség szerint kényszerűségből egyre többen fűtenek fával, amit nem vesz figyelembe a kormány szociális tűzifa programja. A Belügyminisztérium azt írta, idén és jövőre is 5-5 milliárdot költenek szociális tűzifára.
1:44
Híradó„23 éve vagyok tűzoltó, de ez volt az első életmentésem” – egy tűzoltó élesztette újra a sofőrt, akinek megállt a szíve vezetés közben
2023. december 13. 18:59

„23 éve vagyok tűzoltó, de ez volt az első életmentésem” – egy tűzoltó élesztette újra a sofőrt, akinek megállt a szíve vezetés közben

Vezetés közben állt meg a szíve, egy tűzoltó élesztette újra az autóst, aki villanyoszlopnak hajtott kedden Szentesen. A tűzoltó azt mondta a Híradónak: 23 év alatt ez volt az első életmentése, amikor szívmasszázst kellett alkalmaznia. Előző nap ugyancsak ő telefonon instruálta irodista feleségét, aki egy közlekedési baleset áldozatát próbálta újraéleszteni. 
2:23
HíradóMegindító: elsírta magát a kiscsizma láttán egy nehéz sorsú kislány, akinek teljesítették a kívánságát
2023. december 9. 19:02

Megindító: elsírta magát a kiscsizma láttán egy nehéz sorsú kislány, akinek teljesítették a kívánságát

Teljesült a mélyszegénységben élő gyerekek vágya – kaptak kenyeret, kolbászt és csizmát is. Egy hete több mint 150 gyerek rajzolta le egy szegedi alapítvány kezdeményezésére, hogy mit kér karácsonyra. Az alapítványhoz azóta folyamatosan érkeznek a felajánlások. Volt olyan gyerek, aki elsírta magát az ajándékok láttán.  
2:04
HíradóKecskeméti diszkós gyilkosság: A koronatanú látta, amikor a biztonsági őrök leütötték és a sínekre rakták az áldozatot
2023. december 7. 18:29

Kecskeméti diszkós gyilkosság: A koronatanú látta, amikor a biztonsági őrök leütötték és a sínekre rakták az áldozatot

Látta, amikor a diszkóban leütötték, majd a sínekre rakták a 23 évvel ezelőtti kecskeméti gyilkosság áldozatát, akit végül vonat gázolt halálra – ezt mondta ma a bíróságon a per koronatanúja, egy volt betörő. Két egykori biztonsági őrt vádolnak a gyilkossággal. A koronatanú, aki jelenleg is lopás miatt ül, azt mondta: azért nem vallott a közelmúltig, mert félt a vádlottaktól.
2:05
HíradóKenyeret kért karácsonyra a kislány – rajzon kívánhatnak maguknak ajándékot a magyar gyerekek
2023. december 2. 17:34

Kenyeret kért karácsonyra a kislány – rajzon kívánhatnak maguknak ajándékot a magyar gyerekek

Nehéz sorsú gyerekeket kért meg egy szegedi alapítvány, hogy rajzolják le, mire vágynak leginkább. Volt, aki a torta és a fülhallgató mellé kolbászt, testvére a bakancson kívül kenyeret kért karácsonyra. A rajzokat a közösségi oldalukra teszik fel, így ösztönöznék a támogatókat. A Fatima Ház Alapítvány évek óta segít hátrányos helyzetűeken. Az elnökük azt mondta, egyre többen kérnek tőlük ételt.
2:02
HíradóHamis ruhát, cipőt, pénztárcát találtak a NAV ellenőrei
2023. december 1. 18:38

Hamis ruhát, cipőt, pénztárcát találtak a NAV ellenőrei

Három nagyobb csempészszállítmányt is lefoglaltak másfél napon belül a NAV-osok. Az M5-ösön egy bolgár kamionban egész butikra való hamis márkás ruhát, cipőt, pénztárcát találtak. Az M7-esen egy román sofőrt állítottak meg, aki tízmillió forintot érő hamisított márkás rúzst próbált Nyugatra csempészni. Hódmezővásárhelyen pedig két cigarettacsempészen ütöttek rajta.
2:24
HíradóNyárlőrinci tragédia: jogosítvány nélkül, drogokkal az autójában okozott halálos balesetet, ártatlannak vallotta magát
2023. november 28. 18:46

Nyárlőrinci tragédia: jogosítvány nélkül, drogokkal az autójában okozott halálos balesetet, ártatlannak vallotta magát

Tagadta a bűnösségét a keddi előkészítő ülésen a sofőr, aki a vád szerint halálos balesetet okozott tavaly decemberben Nyárlőrincnél. A huszonhárom éves férfi kocsijával áttért a szemközti sávba, ahol karambolozott. A balesetben a vétlen autós halt meg. A vádlott autójában szintetikus kábítószert is találtak, ráadásul jogosítványa sem volt, mert azt három hónappal korábban elvették, amikor drogok hatása alatt vezetett.
1:51
HíradóÁldozata füle mellett sütötte el a pisztolyt, öt évet is kaphat
2023. november 20. 18:39

Áldozata füle mellett sütötte el a pisztolyt, öt évet is kaphat

Részegen, áldozata füle mellett lövöldözött a gázpisztolyával. Öt év börtönt is kaphat a férfi, aki fegyverrel és bozótvágóval fenyegette ismerősét idén tavasszal Szegeden. Barátnőjével hívatta magához áldozatát, majd azonnal rátámadt a kocsijából kiszálló férfira. Ő nem sérült meg, az ügyészség fegyveres garázdaság minősített esetével vádolja a támadót.
2:10
HíradóJogi csata alakult ki egy szegedi erdő miatt a város, a kormány és az egyházmegye között
2023. november 18. 19:38

Jogi csata alakult ki egy szegedi erdő miatt a város, a kormány és az egyházmegye között

Az egyházmegye iskolát építene a stadionja mellé, de ehhez ki kellene vágni hat hektárnyi erdőt. A város ezt nem szeretné, ezért változtatási tilalmat szavaztak meg. Csakhogy a kormány még előtte rendeletben tiltotta meg a változtatási tilalmat a területre. Az ellenzéki városvezetés nem ellenzi az iskolát, de szerintük máshol kellene felépíteni.
2:01
Híradó150 autó is lehet a déli határ mentén, amit embercsempészek hagytak hátra és a megyei kormányhivataloknak kell elszállítaniuk
2023. november 17. 18:43

150 autó is lehet a déli határ mentén, amit embercsempészek hagytak hátra és a megyei kormányhivataloknak kell elszállítaniuk

Van pénzük a déli határ mentén található autóroncsok elszállítására, közölte a Csongrád megyei kormányhivatal, de egyelőre nem tudják, hová teszik a kocsikat. Egy szerdai kormányrendelet kötelezi őket arra, hogy az embercsempészek hátrahagyott autóit elszállítsák. Több tucatnyi, főként kifosztott roncsról van szó, sokat Ásotthalom környékén találtak.
1:48
HíradóMegfulladt a saját vérében egy hajléktalan Szegeden, társa verhette meg részegen
2023. november 14. 19:04

Megfulladt a saját vérében egy hajléktalan Szegeden, társa verhette meg részegen

Tagadta bűnösségét az előkészítő ülésen az a hajléktalan férfi, aki a vád szerint részegen úgy megverte egy társát tavaly nyáron, hogy eleredt az orra vére, majd az áldozat belefulladt a saját vérébe. Mindez a szegedi kiserdőben történt. Az ott élő férfi azért támadt a szomszédjára, mert őt hibáztatta, amiért nem akadályozta meg sátra leégését előző nap.  
2:15
HíradóTizenegy évet kaphat az anyját baltával megölő fülöpjakabi fiú – a gyilkosság előtt arról beszélt, halállistát állított össze azokról, akik bántották
2023. november 7. 18:22

Tizenegy évet kaphat az anyját baltával megölő fülöpjakabi fiú – a gyilkosság előtt arról beszélt, halállistát állított össze azokról, akik bántották

Tizenegy év börtönre ítélték azt a tizenöt éves fiút, aki tavaly decemberben baltával kivégezte anyját a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon. A tragédia előtt a gyerek halállistát állított össze azokról, akik valaha bántották. Anyjára azért haragudott, mert gyakran váltogatta az élettársait, emiatt sokszor költöztek. Az ügyész és a vádlott is fellebbezett, az ítélet nem jogerős.
1:54
HíradóHázuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek
2023. november 6. 18:32

Házuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek

Nem bűnös – vallotta a bíróságon az asszony, aki a vád szerint májusban rágyújtotta férjére és kutyájukra a sátrat, amelyben laktak. A szegedi pár házát korábban tartozás miatt elárverezték, azért éltek a tákolmányban. A nő többször volt agresszív, a gyújtogatás előtt is többször összevesztek. A férj és a kutya épségben kimenekült, a nőt különösen kegyetlen emberölés kísérletével vádolják.
1:40
HíradóFiktív számlákkal csaltak el a 650 millió forintnyi áfát, fejenként húsz év börtönt kaphatnak
2023. november 5. 18:36

Fiktív számlákkal csaltak el a 650 millió forintnyi áfát, fejenként húsz év börtönt kaphatnak

Húsz év börtönt is kaphatnak annak a nemzetközi céghálónak a vezetői, akiket 650 millió forintos áfacsalással gyanúsítanak. A NAV most lezárult nyomozása szerint ablakgyártásra szakosodott magyar cégek külföldiek bevonásával fiktív számlákat állítottak ki, majd eltették az áfát. 15 emberrel szemben javasolnak vádemelést, közülük négyet már letartóztattak.
1:41
HíradóDrónnal, konzervben, ködlámpában – látványos videó mutatja, hogy a cigicsempészek nem ismernek lehetetlent
2023. november 4. 19:00

Drónnal, konzervben, ködlámpában – látványos videó mutatja, hogy a cigicsempészek nem ismernek lehetetlent

Szinte teljesen ki volt bélelve cigarettával egy autó – milliós csempészszállítmányt találtak a NAV-osok az M5-ösön egy bolgár kocsi karosszériájában. A sofőr nem tudott elszámolni a csaknem hétszáz doboz dohánnyal. A csempészek leggyakrabban a karosszériában rejtik el a cigarettát, Néhány hete azonban drónnal juttattak át egy szállítmányt a határon. 
2:11
HíradóAz anyja sokat veszekedett vele, emiatt szökhetett el otthonról a szegedi lány, akit a gyanú szerint a később bátyja megölt és feldarabolt
2023. november 3. 18:27

Az anyja sokat veszekedett vele, emiatt szökhetett el otthonról a szegedi lány, akit a gyanú szerint a később bátyja megölt és feldarabolt

A szülői szigor miatt szökhetett el otthonról az a 17 éves szegedi lány, akit a rendőrök szerint bátyja gyilkolt meg 2008-ban. A család egyik szomszédja beszélt erről, szerinte az anya rendszeresen kikelt magából, mert lánya ivott és cigizett. A lányt évekig eltűntként tartották nyilván, de a rendőrök tegnap bejelentették: a bátyját gyanúsítják azzal, hogy megölte és eltüntette a holttestét. A most 39 éves férfit letartóztatták.
1:18
HíradóHalálra gázolt egy másik sofőrt a részeg szerb kamionos – csak felfüggesztett börtönt kértek rá
2023. november 2. 18:44

Halálra gázolt egy másik sofőrt a részeg szerb kamionos – csak felfüggesztett börtönt kértek rá

Részegen gázolt halálra egy embert, de csak felfüggesztett börtönt kérnek rá. Röszkénél ütött el csaknem két éve éjszaka egy, a határ előtt álló kocsisor mellett beszélgető kamionost egy ittas szerb sofőr, aki megállás nélkül tovább is hajtott. Az ügyészség szerint az áldozat is hibás volt: sötét ruhában állt az autópályán, ahol nincs keresnivalójuk gyalogosoknak. 
1:27
HíradóPár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek
2023. november 1. 18:18

Pár perc alatt kiértek a tűzoltók és a mentők, de már nem tudtak segíteni a 13 éves lánynak és a 24 éves férfinek

Egy 13 éves lány és egy 24 éves békéssámsoni férfi halt meg kedden kora este Hódmezővásárhely közelében, amikor autójuk egy szemből érkező kocsi elé csúszott az esőben. Az áldozatokat a tűzoltók vágták ki, a mentők nem tudták újraéleszteni őket. A másik kocsiban csak a sofőr ült, ő könnyű bokasérüléssel megúszta a karambolt.
1:46
HíradóEgy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek a csákánydoroszlói balesetben
2023. október 24. 18:45

Egy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek a csákánydoroszlói balesetben

Egy idős nő meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor két autó összeütközött hétfőn késő délután a Vas megyei Csákánydoroszlónál. Az asszony abban a kocsiban ült, amelynek sofőrje a szemből érkező elé kanyarodott. Kiskőrösnél pedig ittasan, jogosítvány nélkül, forgalomból kivont kocsival borult fel egy sofőr. Ő és két fiatal utasa is megsérült.
2:15
HíradóSzülei halála óta dühkitörései vannak, pszichiátrián is kezelték – megszólaltak a lakása felrobbantásával fenyegetőző pécsi nő szomszédai
2023. október 23. 18:26

Szülei halála óta dühkitörései vannak, pszichiátrián is kezelték – megszólaltak a lakása felrobbantásával fenyegetőző pécsi nő szomszédai

A lakása felrobbantásával fenyegetőzött egy pécsi nő, a mentők vitték el. Vasárnap délután hívták a rendőröket egy tízemeletes panelházhoz, a bejelentő szerint az egyik lakó robbantani akart. A gázt elzárták, a TEK elfogta. Szomszédja szerint a nőnek a szülei halála óta rendszeresek a dühkitörései. Kórházba vitték, közveszéllyel fenyegetés miatt indult ellene eljárás.
2:21
HíradóA szakértői vizsgálat enyhén fogyatékosnak találta a roma kislányt – kiderült, hogy csak szemüvegre volt szüksége
2023. október 21. 18:59

A szakértői vizsgálat enyhén fogyatékosnak találta a roma kislányt – kiderült, hogy csak szemüvegre volt szüksége

Nem megalapozott – így reagált a Belügyminisztérium a roma gyerekek valós integrált oktatásáért tüntető csoport állításaira. Az Együttnevelés Szövetség szerint a roma gyerekeket sokszor diszkriminálják úgy, hogy például sajátos nevelési igényű tanulónak minősítik és speciális iskolákba vagy osztályokba küldik őket, pedig erre nem lenne szükségük. A minisztérium szerint kizárt, hogy ez bevett gyakorlat legyen. A Híradónak nyilatkozott egy érintett család. Kiderült, hogy Cintiának csupán szemüveg kellett.
1:30
HíradóGyanús lett a határon, hogy üres volt a pótkeréktároló: 40 kiló kannabisszal lépett be az országba egy szerb férfi
2023. október 21. 18:40

Gyanús lett a határon, hogy üres volt a pótkeréktároló: 40 kiló kannabisszal lépett be az országba egy szerb férfi

Legalább öt év börtönt kaphat az a szerb férfi, aki tavaly ősszel Röszkénél több mint negyven kiló marihuánát próbált a kocsijában Magyarországra csempészni. A pénzügyőröknek az üres pótkeréktároló lett gyanús, ezután bontották meg a karosszériát, és bukkantak a száz csomagnyi drogra. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.