Sport

Anglia, Svájc, Hollandia, Törökország: kinek van esélye az Eb-elődöntőbe jutni a mai csapatok közül?

rtl.hurtl.hu

2024. július 6. 13:09

Az Európa-bajnokság előtt nem sokan fogadtak volna arra, hogy a felsorolt válogatottak közül kettő bejut a legjobb négy közé az Eb-n. A csoportkör után azonban kirajzolódott egy nehezebb ág, ahol megkapta egymást Németország és Spanyolország, Portugália és Franciaország, míg a másik, lényegesen könnyebbnek tűnő ágra a fenti csapatok kerültek.

Péntek este az egyik elődöntő párosítása már eldőlt: Spanyolország és Franciaország biztosan egymással mérkőzik meg a fináléba jutásért. 

A másik elődöntő párosítására szombat este derül majd fény. A legjobb négybe kerülésért Anglia Svájccal csap össze Düsseldorfban, míg Hollandia az Eb meglepetés csapatával, Törökországgal játszik majd Berlinben.

Anglia - Svájc

Ebben a párosításban egyelőre az Eb-n végig küszködő angol válogatott és egy lendületben lévő Svájc találkozik. Utóbbi együttes története során először juthat Eb-elődöntőbe. Az angolok ezzel szemben ott voltak a 2021-es Európa-bajnokság döntőjében, ahol tizenegyespárbajban maradtak alul az olaszokkal szemben a Wembley-ben. Bennük éppen ezért biztosan ég majd a bizonyítási vágy.

Ugyanakkor az angolok rengeteg kritikát kaptak ezen az Eb-n. A csoportkörben első helyen zártak – egy győzelemmel és két döntetlennel –, de a játékuk korántsem volt szemet gyönyörködtető. A nyolcaddöntőben kis híján kiestek a szlovákokkal szemben, Jude Bellingham az utolsó pillanatban mentette hosszabbításra a meccset, ahol végül behúzták a győzelmet.

Anglia, Svájc, Hollandia és Törökország közül ketten ott lesznek az Eb-elődöntőben - de kik a legesélyesebbek?
Fotó: Reuters

A döcögős játék mellett az angoloknak azzal is meg kell küzdeniük ezen a negyeddöntőn, hogy eltiltás miatt Marc Guéhi biztosan nem játszhat, John Stones pedig sérüléssel bajlódik. Őket tehát pótolnia kell Gareth Southgate-nek, aki 100. mérkőzésére készül az angol kispadon.

Svájc az angolokhoz képest eddig sokkal magabiztosabban teljesített. Ha nincs a németek utolsó perces gólja, elsőként jutottak volna tovább az A-csoportból. Maradtak csoportmásodikok, viszont ennek köszönhetően Olaszország lett az ellenfelük a nyolcaddöntőben. A címvédő pedig nem volt nagy falat a svájci válogatott számára, 2-0-ás győzelemmel kerültek a negyeddöntőbe. Amennyiben Svájc az angolokat is legyőzi, akkor elmondhatja magáról, hogy úgy jut története első Európa-bajnoki elődöntőjébe, hogy az előző Eb mindkét döntősét megverte.

Anglia, Svájc, Hollandia és Törökország közül ketten ott lesznek az Eb-elődöntőben - de kik a legesélyesebbek?
Fotó: Reuters

Az angol-svájci örökmérleg szigetországi fölényt mutat, legutóbb 1981-ben fordult elő, hogy Svájc le tudta győzni az angolokat, akik az eddig lejátszott 27 egymás elleni összecsapásból 18-at nyertek meg, s hat döntetlen mellett mindössze háromszor szenvedtek vereséget.

Az Opta statisztikai elemző oldal szerint Anglia a párharc esélyese. Véleményük szerint 45,6 százalék esélye van egy angol győzelemnek a rendes játékidőben, míg ugyanerre a becslések alapján Svájcnak „csak” 24,8 százalék sansza van.

Hollandia - Törökország

Az utolsó negyeddöntőben két eufórikus hangulatban lévő csapat találkozik. Törökország talán a legélvezetesebb nyolcaddöntőt játszotta Ausztriával, ahol 2-1-re győzték le az esélyesebbnek tartott osztrák csapatot. Hollandia pedig eddigi legjobb teljesítményét hozta az Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben, ahol magabiztosan, három góllal verték Romániát.

Hollandia története során egyetlen egyszer, 1988-ban nyert Eb-n. A törökök legjobb eredménye a 2008-as kontinenstornáról származik, amikor az elődöntőig meneteltek. Most mindkét csapat arra készül, hogy valami hasonló, vagy még nagyobb bravúrt vigyen véghez.

Ami a két csapat közti örökmérleget illeti, 14 meccsen hat holland siker és négy döntetlen mellett négy török győzelem született. Legutóbb 2021-ben, a 2022-es világbajnokság selejtezősorozatában csaptak össze a felek, és egyik találkozón sem unatkozott a publikum: Isztambulban 4-2-re a törökök, Amszterdamban 6-1-re a hollandok diadalmaskodtak. Remélhetőleg ezúttal is gólgazdag találkozót látunk majd.

Anglia, Svájc, Hollandia és Törökország közül ketten ott lesznek az Eb-elődöntőben - de kik a legesélyesebbek?
Fotó: Reuters

Taktikai szempontból is izgalmasnak ígérkezik az összecsapás, hiszen míg Hollandia eddig nagy hangsúlyt fektetett a labdabirtoklásra, addig Törökország az Ausztria elleni meccsen is inkább átadta a kezdeményezést a riválisnak, és inkább a kontrákkal teremtett helyzeteket. A szombat esti találkozón ezek alapján alapesetben az lehet a forgatókönyv, hogy Ronald Koeman tanítványainál lesz majd többet a labda, Vincenzo Montella, a törökök olasz kapitánya pedig vélhetően azt kéri majd a játékosoktól, hogy a szervezett és masszív védekezésből indítsanak ellentámadásokat.

Az esélyeket vizsgálva a hollandok mellett szól, hogy nincs sérültjük vagy eltiltottjuk, Koemann a legjobb tizenegyet küldheti majd a pályára. Ugyanakkor Törökország nem számíthat majd az eltiltott Orkun Kokcura és Ismail Yuksekre, valamint kétmeccses eltiltást kapott a nyolcaddöntő hőse, Merih Demiral, aki két gól szerzett az Ausztria elleni nyolcaddöntőben. Demiral azért kapta a büntetést, mert politikai tartalmú kézjellel ünnepelte második gólját. Az viszont némiképp enyhítheti a törökök fájdalmát, hogy a csapatkapitány, Hakan Calhanoglu eltiltása lejárt, így ő visszatérhet az együttesbe.

Anglia, Svájc, Hollandia és Törökország közül ketten ott lesznek az Eb-elődöntőben - de kik a legesélyesebbek?
Fotó: Reuters


Az Opta elemzése szerint a mérkőzés esélyese Hollandia. A számok alapján 58,6 százalék az esély egy holland győzelemre a rendes játékidőben, míg egy a törökökére 19 százalék.

Az Anglia - Svájc és a Hollandia - Törökország mérkőzések győztesei majd egymással mérkőznek az Európa-bajnokság elődöntőjében.

Nyitókép: Reuters

#Sport#foci#foci-eb#nyolcaddöntő#anglia#svájc#hollandia#törökország

Címlapról ajánljuk