Sport

A németek ikszeltek Svájccal, csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé

rtl.hurtl.hu

2024. június 23. 23:35

A Skócia–Magyarország mérkőzéssel egy időben Svájc és Németország is megmérkőzött egymással az A-csoport első helyéért.

Az első szűk negyedóra német mezőnyfölényt hozott, de helyezekig nem jutottak a házigazdák. A 17. percben azonban Andrich vette célba a svájci kaput, Sommer pedig a rövidnél beütötte a labdát a saját kapujába. Mégsem ünnepelhettek vezetést a németek, a VAR-vizsgálat során ugyanis kiderült, hogy a lövés előtt Musiala szabálytalankodott Aebischerrel szemben, így a gólt érvénytelenítették. 

svájc német
Fotó: Reuters


Ezt követően kissé enyhült a német dominancia, a 28. percben pedig egy szép támadás végén Svájc megszerezte a vezetést. Rieder ugratta ki Freulert, aki középre passzolt, és a leshatáron kilépő Ndoye a léc alá bombázott. Három perccel később ismét Ndoye veszélyeztetett, lefutotta Rüdigert, majd lőtt 16 méterről lőtt, a labda centikkel kerülte el a bal kapufát.

A németek a 41. percben válaszolhattak volna, Kroos adta középre a labdát balról, Rüdiger teljesen üresen fejelhetett, de a fejes pár méterrel elkerülte a kaput. A 42. percben Havertz próbálkozott, de lövése jócskán fölé szállt. A 2 perces ráadásban az eredmény már nem változott, 1-0-ás svájci vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. 

svájc német
Fotó: Reuters


A csapatok változatlan felállásban folytatták a mérkőzést. Az 50. percben Musiala bombázott középre, Sommer kiütötte a labdát, a kipattanót azonban Gündogan gyűjtötte be, de kapu mellé lőtt. Öt perccel később Toni Kroos is egy távoli lövéssel próbálkozott, de ez sem jelentett veszélyt. A 70. percben ismét a németek veszélyeztettek, Wirtz cselezte be magát középre, majd Kimmichnek passzolt, aki 5 méterről lőtt, de Akanji önfeláldozóan belevetődött a kapura tartó lövésbe.

A németek a hajrára még csodacseréjüket, Füllkrugot is pályára küldték, hátha összejön a gólszerzés, de Svájc rendkívül fegyelmezetten védekezett és nem hagyta érvényesülni a német támadókat. Hiába a német nyomás, a 82. percben Vargas talált Neuer kapujába, de lesről szerezte a találatot, így maradt az 1-0. 

svájc német
Fotó: Reuters


A 85. percben egy szögletet követően Havertz fejelhetett, de a keresztlécet találta el. A 88. percben Xhaka vállalkozott lövésre, Neuer azonban szögletre ütött a labdát. A 92. percben először remegett meg a svájci védelem: Füllkrug egy balról érkező beadást bólintott a hálóba, ezzel egyenlített és ki is alakította az 1-1-es végeredményt Németország.

A németek ezzel megőrizték a csoportelsőségüket, Svájc pedig másodikként jutott tovább az A-csoportból.

A-Csoport, 3. forduló
Svájc–Németország 0–0 (1 – 0)
Frankfurt, vezeti: Daniele Orsato (olasz)
Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodríguez – Widmer, Freuler, Xhaka, Aebischer – Ndoye, Embolo (Duah, 65.), Rieder (Vargas, 65.)
Németország : Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah (Schlotterbeck, 61.), Mittelstädt (Raum, 61.) – Andrich (Beier, 65.), Kroos – Musiala (Füllkrug, 75.), Gündogan, Wirtz (Sané, 75.) – Havertz
gól: Ndoye (28.), Füllkrug (90+2.)
sárga lap: Ndoye (25.), Xhaka (67.), Widmer (81.), ill. Tah (38.)

Nyitókép: Reuters

#Sport#foci#foci-eb#németország#svájc#a-csoport

Címlapról ajánljuk