Sport

Öt óra alatt harmincezer bérlet kelt el a magyar válogatott hazai meccseire

rtl.hurtl.hu

2024. március 1. 19:49

Brutálisan népszerű a magyar csapat.

 A magyar szövetség közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint „a Szurkolói Klub szolgáltatójának jelzésére” a bérletek értékesítése 10 óra helyett 13 órakor kezdődött, majd hatvan perc alatt tízezer, öt óra múlva pedig már harmincezer bérlet talált gazdára, közölte az MTI.

Egyelőre csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok hétfőn a regisztrációt követően 10 órától tehetik ezt meg, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek. A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja, majd a válogatottnak a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovina, október 11-én Hollandia, végül november 19-én Németország lesz a vendége a Puskás Arénában.

A bérlet nem érvényes a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy nappal később pedig – várhatóan Debrecenben – Izrael lesz az ellenfele.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyarok a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkoznak Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfelük a csoportkörben.

A magyar válogatott sztárjátékosa, Szoboszlai Dominik az RTL-nek is elmondta, milyen érzés hazajönni a válogatottban játszani:


Nyitókép: Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám a Magyarország - Montenegró mérkőzés után 2023. november 19-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

#Sport#magyar válogatott#bérlet#szoboszlai dominik#meccs#eladás

Címlapról ajánljuk