Sport

Verstappen rekordot döntve győzött Mexikóban

rtl.hurtl.hu

2023. október 30. 5:18

Még soha senki nem nyert annyi futamot egy szezonban, mint Max Verstappen. 

A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat. Verstappen idén a 16. sikerét ünnepelhette, ami új rekord, hiszen ennyi futamot még senki nem nyert egy szezonon belül. Pályafutása során 51. alkalommal, Mexikóban pedig ötödször győzött. 

A holland mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája lett a második, a monacói Charles Leclerc pedig a harmadik helyen zárt a Ferrarival – jelentette az MTI.

Verstappen remekül rajtolt, és a harmadik helyről már az első kanyar előtt az élre ugrott. Csapattársa, a hazai közönség előtt szereplő Sergio Pérez viszont kiállni kényszerült, mivel nekiütközött az első helyről indult Leclerc autójának.

A folytatásban Verstappen, Leclerc és Carlos Sainz Jr. sorrendben haladt az első három, majd a 11. körben Hamilton feljött a negyedik helyre Daniel Ricciardo megelőzésével. Az élmezőny tagjai a huszadik körben kezdték meg a kerékcseréket, majd a 33. körben Kevin Magnussen a falnak csapódott, és bár sértetlenül szállt ki a járműből, a roncs eltakarítása, illetve a pálya oldalfalának helyreállítása miatt piros zászlóval félbeszakították a futamot.

Állórajttal folytatódott a verseny, Verstappen mögött Leclerc, Hamilton és Sainz haladt, majd a negyvenedik körben Hamilton egy előzéssel a második helyre került. Cunoda Juki a nyolcadikról visszaesett a 16. helyre, mivel egy előzési kísérlet során nekiütközött Oscar Piastrinak. Utóbbi később elengedte csapattársát, Lando Norrist, aki megelőzte előbb Ricciardót, majd George Russellt is, így végül ötödik lett.

A szezon a jövő hétvégén Sao Paulóban a Brazil Nagydíjjal folytatódik.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon Verstappen egy 11 millió forint értékű Herendi-trófeát kapott, ami darabokra tört – erről a Híradóban számoltunk be:

Nyitókép: Max Verstappen, a Red Bull holland címvédője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Mexikói Nagydíjának második szabadedzésén a mexikóvárosi Hermanos Rodríguez versenypályán 2023. október 27-én. Fotó: MTI/EPA/EFE/Jose Mendez

#Sport#forma-1#max verstappen#autóverseny#mexikó

Címlapról ajánljuk