Sport

Szaúd-Arábia még a szigorú házassági törvényen is kiskaput kínál Ronaldónak, hogy tudjon szexelni a csajával

rtl.hurtl.hu

2023. január 8. 11:34

Nem veszik olyan komolyan Allahot, ha a sztárfocistáról van szó.

A Szaúd-Arábiában érvényes roppant szigorú iszlám törvények szerint tilos együtt élnie és szexelnie olyan pároknak, akik nem házasodtak össze. Ám az ország vezetősége hajlandó kivételt tenni, ha a nemrég ide igazolt Cristiano Ronaldóról van szó.

Az évi kétszáz millió eurós (ez forintban több mint 200 millió – naponta) rekordösszegért az al-Nasszrban futballozó sztárról azt írja a Tribune, hogy a helyi hatóságok szemet hunynak afelett, hogy Ronaldo a villájában barátnőjével, Georgina Rodriguezzel fog együtt élni.

Helyi jogi szakértők arról is beszéltek, hogy a törvényt csak akkor érvényesítik, amikor valami komolyabb üggyel összefüggésben derül ki egy párról, hogy házassági szerződés nélkül élnek együtt, de a hatóságok nem gyakran kajtatják a házasságon kívül szexelőket.

Korábban arról írtunk, hogy Ronaldót vörös szőnyeggel és virágcsokrokkal várták az országban, amiről egy sajtótájékoztatón azt hitte, hogy Dél-Afrikában, és nem a Közel-Keleten van.

Nyitókép: Yasser Bakhsh / Getty Images

#Sport#cristiano ronaldo#szaúd-arábia#házasság#törvény#szex

Címlapról ajánljuk