Sport

Kiderült, melyik orvos állított ki hamis PCR-teszteket a teniszszövetség tagjainak

Mohos MátéMohos Máté

2022. február 3. 20:43

A neve az egyik hamis leleten szerepel, ami az rtl.hu birtokába jutott. Dr. Szatmári Attilát már felfüggesztette a Semmelweis Egyetem.

Ahogy mi is megírtuk, felfüggesztette a Semmelweis Egyetem azt a keretorvost, aki valódi vizsgálat nélkül állított ki negatív PCR-teszteket a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára. Legalább két olyan esetről tudni tavaly nyár óta, amikor az MTSZ tagjai ilyen leletekkel utaztak egy másik országba.

Az egyik, névtelenséget kérő érintett most szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta azt a leletet, amit ő kapott 2021 novemberében. Ezen már látszik az azt kiállító orvos neve is: Dr. Szatmári Attila.

Az rtl.hu megpróbálta elérni Szatmárit az üggyel kapcsolatban, de nem vette fel a telefont. A rendőrséget is megkérdeztük, hogy van-e vele kapcsolatban folyamatban lévő vagy lezárt ügyük, de még nem válaszoltak.

Az MTSZ egyik dolgozója egy tavaly nyári emailben tudatta a szülőkkel, hogy gyerekeiknek teszt nélkül állítják ki a PCR-eredményt. A szövetség tagjai pedig a tavaly novemberi Davis-kupa világdöntője előtt kaptak kezükbe névre szóló teszteredményeket teszt nélkül.

A Semmelweis Egyetem csütörtök este az érintett orvos megnevezése nélkül közölte: az ügyben belső vizsgálatot folytatott, ennek lezárása után a leleteken is szereplő orvos munkavégzését felfüggesztették, és a szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó engedélyét is megszüntették.

Nyitókép: rtl.hu

#Sport#magyar tenisz szövetség#pcr-teszt#csalás#hamis#lázár jános#tenisz