Sport

Legalább két esetben csalhattak a PCR-tesztekkel a magyar teniszszövetségben

Mohos MátéMohos Máté

2022. február 3. 17:14

A volt szövetségi kapitány szerint tavaly novemberben hamis PCR-teszteredményeket osztogattak a magyar válogatott tagjainak. Egy birtokunkba került üzenetben pedig a szövetség egyik alkalmazottja ír arról a szülőknek, hogyan úszhatják meg a gyerekek ezzel a módszerrel a PCR-tesztet. A szövetség vizsgálatot indított és feljelentést tesz.

A Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetség azt írta csütörtöki közleményében: „az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott, hogy alapos a gyanú, miszerint egy akkreditált budapesti laboratóriumban visszaélések történhettek a covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes tagjai is érintettek lehetnek”.

„Okkal merül-e fel a szabálytalanság gyanúja a szövetséggel kapcsolatban álló versenyzők és sportszakemberek tavalyi covid-tesztelése során” – írja a szövetség, hozzátéve, hogy az elnökség csütörtökön határozatban utasította az ellenőrző bizottságot, vizsgálja meg, valóban történhetett-e bármilyen visszaélés. Az elnökség emellett felszólította a főtitkárt, Sütő Csillát, hogy haladéktalanul folytassa le a szükséges fegyelmi eljárásokat, az elnököt pedig arra, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegye meg a szükséges büntetőfeljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Mint az rtl.hu megtudta, a magyar csapat tagjai hamis PCR-teszttel utazhattak a Davis-kupa torinói világdöntőjére tavaly novemberben. Ezt Köves Gábor volt szövetségi kapitány erősítette meg szerkesztőségünknek.

Köves – akit egyébként háromszor oltottak, úgyhogy védettnek számít – elmondása szerint a repülőtéren kapott a kezébe egy negatív PCR-teszteredményt, amit az ő nevére írtak ki úgy, hogy valójában soha nem járt teszten. 

A szakember úgy emlékszik, hogy az utazó csapat minden tagjának a kezébe nyomtak egy ilyen igazolást, noha a társaság nagy része eleve rendelkezett nemzetközi védettségi igazolással. Köves ezért nem is értette, miért van szükség erre, és úgy emlékszik, az út során nem is kérte el tőlük senki a PCR-teszteket. Köves Gábor 2017 eleje óta irányította a magyar válogatottat, nemrégiben lejáró szerződését azonban nem hosszabbította meg a szövetség.

Nem a novemberi volt az egyetlen olyan eset, amikor a teniszszövetségben csalhattak a PCR-tesztekkel. Az rtl.hu birtokába jutott egy olyan üzenet, amit a szövetség egyik alkalmazottja küldött ki szülőknek tavaly nyáron, ebben azt írják:

Az Ausztriába való beutazáshoz szükség van PCR tesztre a gyerekek számára, ezt most úgy tudjuk megoldani, hogy átkülditek nekem a következő adatokat és az orvosunk kiállítja a leletet :) a tesztet megússzák a gyerekek.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy ki az üzenetben hivatkozott doktor. A szövetség honlapján Dr. Szatmári Attila neve szerepel keretorvosként. Megkérdeztük a rendőrséget, hogy van-e jelenleg Szatmárival kapcsolatban folyó, vagy lezárt ügyük. Továbbá az orvost magát is kerestük telefonon, ám eddig nem értük el.

Nyitókép: Marozsán Fábián, Nagy Péter, Fucsovics Márton, Köves Gábor szövetségikapitány, Balázs Attila és Piros Zsombor (b-j), a győztes magyar csapat tagjai a Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtezőjének mérkőzési után a debreceni Főnix Csarnokban 2020. március 7-én. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

 

 

#Sport#davis-kupa#tenisz#olaszország#pcr#hamis#teszt#köves gábor