Miller Dávid: A Reggeliben úgy láttuk egymást, ahogy normális esetben nem szokták az emberek

Téged hamarabb láthattunk mozifilmekben és sorozatokban, mint műsorvezetőként. Miért kezdtél el kacsintgatni a tévézés felé?

Gyerekkoromban a sportban láttam a jövőt, aztán tízes éveim végén elkezdett alábbhagyni a lelkesedésem, és egyre jobban kezdett vonzani a színészet. Sokáig bármikor kérdezték, milyen pályán látom magam felnőttként, az egyetlen őszinte válaszom az volt, hogy filmekben, esetleg sorozatokban. Amikor A Tanárban, majd az Alvilágban kaptam lehetőséget, ha lehet, még inkább megerősödött bennem ez az elhatározás, éppen ezért nem is tudtam igazából mit kezdeni azzal a kérdéssel, amikor az RTL felvetette, lenne-e kedvem kipróbálni magam műsorvezetőként. Szükségem volt egy kis időre, hogy átbeszéljem a szüleimmel, és magamban is tisztázzam: attól, mert kinyílik egy ajtó, még nem záródik be a többi. Úgy éreztem, bármennyire váratlan a helyzet, érdemes élnem vele, kíváncsi voltam, hogyan teljesíthetek egy ilyen szerepkörben. Azt biztosan tudtam, elvenni semmiképp nem fog, viszont rengeteg gyakorlati tapasztalatot adhat. És így is lett.

Járt lemondásokkal, hogy elkezdtél műsorvezetőként is dolgozni?

Lemondásnak nem nevezném, inkább változásnak, változtatásnak. Nyilván tudtam, hogy azokat a célokat, amiket addig kitűztem, teljesen át kell alakítanom, mert ez egy más életvitel lesz. Arra is gondoltam, hogy valószínűleg nagyobb figyelem fog rám irányulni egy állandó tévés jelenléttel, és nem tudtam, vágyom-e erre a figyelemre. Az elején még előfordult, hogy lazábban vettem az esti programjaimat, mert úgy voltam vele, majd valahogy megoldom másnap a hajnali kelést. De aztán amikor ez kétszer megtörtént, nem hagyott nyugodni a lelkifurdalás, amiért nem tettem meg mindent, akkor tudatosabbá váltam, és lemondtam az esti programjaimat, vagy nem maradtam olyan sokáig. Más került középpontba, változott a prioritás.  

Csak a magánéletedre gondolsz, vagy a többi munkádra is?

A munkára is. Még mindig van itthon egy olyan skatulya, hogy aki műsort vezet, az ne legyen színész, aki színész, az ne legyen műsorvezető, aki énekes, az ne legyen színész vagy ne vezessen műsort… Én ezeket a határvonalakat próbálom elmosni. Attól még, hogy műsort vezetek, nem feltétlenül gondolok magamra műsorvezetőként, emberként gondolok magamra, akinek izgalmas feladatai vannak, amiket folyamatosan meg kell oldani. De hogyha ez egy sorozat vagy egy film vagy egy koncert, akkor is ugyanolyan erőbedobással kell csinálni, ugyanolyan felkészülten. Szerencsére a munkáimból nem kellett lejjebb adnom, mert forgatok is, zenélek is és műsort is vezetek.  

Emlékszel a legelső napodra a Reggeliben?

Hogyne! Amikor elmentem a Reggeli műsorvezető-castingjára, kipróbáltunk három szituációt, és négy nap múlva már élesben műsort vezettem. Azért ez mély víz volt. Már csak azért is emlékszem élénken az első napra, mert egy külföldi sorozatban szerettem volna megkapni egy szerepet, de azt mondták, túl jófiús vagyok, szóval hazamentem, tarkopaszra borotváltam a fejem, és küldtem az ügynökségnek egy fotót magamról ebben a tőlem telhetően leginkább „jófiútlanított” állapotomban. 

Sikerült megkapnom a szerepet, ami egyfelől hatalmas boldogság volt, másfelől viszont baromi dühös voltam, hogy így kell bemutatkoznom a nézőknek a Reggliben, hisz ez nagyon nem én voltam. Ráadásul akkor készültek a sajtófotók is, és tudtam, hogy többet nem leszek kopasz. 

De persze akadt még sok dolog is, amin izgulhattam életem első élő adásában. Úgyhogy elmondhatatlanul hálás voltam a főszerkesztőnek, hogy Szabó Zsófit kaptam műsorvezetőtársként aznap, mert már ismertük egymást előtte. Nagyon sokat segített nekem. Írtam neki előző este, és akkor is megnyugtatott, hogy nem kell izgulni, minden oké lesz. És minden oké is volt. Bár úgy éreztem, hogy nézhetetlen voltam az elején, meg a nézők egy része szerint is. Aki nem nézte A Tanárt vagy az Alvilágot, annak fogalma nem volt, hogy ki vagyok. De pont ez volt a jó, hogy innen indultunk. Később már olyan visszajelzéseket kaptam, hogy milyen jó, hogy én vagyok a műsorvezető, de volt egy ide vezető út. Ha nincs a Reggeli, nem lett volna ennyi önbizalmam és tapasztalatom a többi feladatomhoz. 

A Reggeli egy elég hosszú élő műsor, ráadásul hajnalban kezdődik a munka. Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a műsorvezetésben?

Nekem a hajnali kelés miatt minden egyes reggel egy küzdelem, le kell győznöm magamat. Viszont bármilyen nehéz hajnalban összeszednem magam, igazából olyan vagyok, mint egy igásló. Ha egy egésznapos forgatásról van szó, képes vagyok reggel nyolctól éjfélig dolgozni, és éjjel is ugyanúgy pörgök. Ha le vagyok kötve, akkor tudok koncentrálni. Ha csak egy dologra kellene figyelnem, nagyon nehéz lenne. De a Reggeliben beszélgetünk 5 percet a nyári körömtrendekről, majd utána Szabados Ági könyvajánlója, aztán egy főzővendég, egy esküvő, a covidjárvány vagy a háború a téma. Ez a változatosság mindig fenntartotta a figyelmemet.  

Voltak a Reggeliben váratlan helyzetek, amiket egyedül kellett megoldanod?

Én minden váratlan helyzetet szerettem, mint például amikor elmegy a Skype-kapcsolat és rögtönözni kell. De inkább az jut eszembe, amit a barátaim is mindig mesélnek, hogy volt egyszer egy reggeli jóga, ahol nagyon sziporkáztam. Vicces volt, őrült dolgokat csináltam, főleg, hogy körülbelül annyira vagyok hajlékony, mint egy faasztal lába. A másik nagy kedvencem, amikor egy betyáros téma miatt reggel 6 óra 48 perckor ott álltam a stúdió melletti kertben egy rosszul felragasztott műanyag kackiás bajusszal, és ostort csattogtattam. Szürreális volt az egész, de közben meg nagyon vicces. 

Fluor Tominak azóta az a kép a hívóazonosítója rólam, imádja. 

Mit szerettél a legjobban a Reggeliben?

A legjobban azt az időszakot szerettem, amikor már voltam annyira laza, hogy önazonosabb lettem. Akkor már sokkal jobban élveztem a műsort, meg szerintem a nézők is, mert ott volt egy nagy váltás. Az elején sokszor feltettem a kérdést, amikor visszanéztem magam, hogy miért csináltam ezt vagy azt, amikor én nem ilyen vagyok. Utána mindig változtattam valamit, újra visszanéztem magam, és láttam a fejlődést, ami nagyon felszabadító érzés volt. Engem nem zavart, ha egy komoly téma után jött egy olyan, amin nevetni lehetett, mert ez a műfaj erről szól. Lehetett komolyan is beszélni és viccesen is, a kettő pedig összeért. Szerettem a közeget, amikor bementünk hajnalban, én úgy néztem ki, mint akit a kutya szájából rángattak ki, a sminkesek már szemcseppel vártak, alapozókkal, a stylist pedig hozta a ruhámat, de mégis volt egy hihetetlen intim hangulata, hiszen úgy láttuk egymást, ahogy normális esetben nem szokták az emberek. 

Mindannyian éreztük ennek a helyzetnek a valóságtól kicsit elrugaszkodott hangulatát, hogy hajnal 5 órakor állunk egy kamera előtt fényekkel és csináljuk a műsort. Ez minket összekovácsolt, szerettem a légkört, a pletykálásokat, szerettem a beszélgetéseket, hogy mindenkinek mindenkiről volt valami sztorija. Szerettem azt, amikor a vendégek örömmel jöttek be.  

Említetted, hogy azon is gondolkodtál, akarod-e azt a fajta figyelmet, amit a tévézés miatt kaphatsz. Most, hogy eltelt négy év, mit gondolsz a hírnévről?

Amikor a figyelem meg a hírnév a motiváció valamire, az rossz pályán indítja el az embert. A figyelemre és a hírnévre is én mindig egy velejáróként gondoltam, ami valaminek a következménye. Önmagában az, hogy valaki többet lásson belőlem, soha nem tudott megmozgatni.

Gondolod, hogy ez azért is van, mert ismert szülőkkel nőttél fel?  

Biztosan benne van, hogy a szüleimtől milyen példát láttam. Hiába ismertek, mindketten határozottan tudják, mennyit szeretnének láttatni akár a magán-, akár a szakmai életükből másokkal. Én sem akarok sok dolgot megosztani magamról. Kaptam figyelmet, megismernek, és szerencsére szeretnek. Akik hozzám odajönnek és képet kérnek, azok mind tisztelettudóan és kedvesen viselkednek.  

Rólad a bulvársajtóban sem igazán lehet negatív híreket olvasni.

Szerintem alapvetően nem vagyok olyan személyiség, aki akaratlanul témákkal látná el a bulvárt, és az életvitelem sem ad okot, hogy foglalkozzanak velem. Sőt, mivel nem is célom a „bulvározás”, távol áll tőlem történetek kitalálása csak azért, hogy szülessen rólam néhány cikk. Ha a munkáimmal kapcsolatban szeretnének írni rólam, akkor szívesen állok rendelkezésre, az egyebeket megtartom magamnak és a szűkebb környezetemnek. Negatív hírek pedig szerintem azért sem olvashatóak rólam, mert ahogy látom, nem tartanak ellenszenvesnek vagy megosztónak. És azt sem érzem, hogy közéleti témákba álljak bele. Elfogadom, ha valaki arra használja a népszerűségét, hogy fontos topikokra hívja fel a figyelmet, mentális és fizikai egészségmegőrzési, internetfogyasztási vagy például irodalmi edukációs kezdeményezésekben gyakran veszek részt én is, de én magam nem érzem úgy, hogy csak azért, mert mondjuk a politikával kapcsolatban vannak gondolataim, azokat feltétlenül meg kell osztanom másokkal nyilvánosan.

Miért döntöttél úgy, hogy abbahagyod a Reggeli műsorvezetését?

Négy éve ülök a Reggeliben, eljött az ideje annak, hogy váltsak. Keresem az új kihívásokat és szerencsére lesznek is. Nem a képernyőről tűnök el, nem fogok remeteéletet élni, de most egy picit le fogok csendesedni. Az elejétől a végéig szerettem, amit csinálok, szerettem itt lenni. Nagyon jó érzés, hogy megadatik nekem, hogy nem tolom túl, hanem egy olyan dobozba tudom elrakni az emlékeimet, amire mindig öröm lesz kinyitni. A Reggeli nekem egy szép emlék, és volt egy nagyon komoly szerepe az életemben: hogy azzá váljak, aki most vagyok. És ez az út lezárult. Most itt állok tök büszkén, hogy ezt az utat végigjártam. Mint színész is sokat fejlődtem attól, hogy a Reggeliben műsort vezettem. De muszáj az energiáimat egy picit másra fordítanom.  

Mire szeretnéd fordítani?

Most nagyon jól érzem magam mentálisan, az a cél, hogy ezt megtartsam, és közben egy másfajta rendszert vigyek az életembe. A másik pedig a zene. Hamarosan látható lesz egy sorozat is itt az RTL-en, amit egész nyáron forgattunk. Régen volt ilyen nagy színészi feladatom, és ennek tökre örültem. És zene, zene, zene!

Hogy képzeled el magad zenészként a jövőben?

A lehetőségek tárháza végtelen. Most ki akarok írni magamból dolgokat, amik boldoggá tesznek engem, és ha szerencsém van, akkor más embereket is boldoggá tesz. A zenében is a saját korlátaimat szeretném leküzdeni, arrébb tolni. Az elsődleges cél, hogy sokat foglalkozzak vele, végre kiventiláljak magamból dolgokat.

Voltál az X-Faktor műsorvezetője, és jelenleg az Éden Hotel házigazdájaként láthatnak a nézők, miben volt más ezt a két műsort vezetni?

Az X-Faktor hihetetlen tempó, amit én imádok, de azt darálni kell. Ha van 15 mondat és azt 8 másodperc alatt kell elmondani, akkor meg kell oldani. Én ezt nagyon szeretem, mert iszonyat jó flow-t ad, és az, hogy az ember élőben, főműsoridőben áll fent a színpadon, ez semmihez nem fogható érzés. Ez egy hihetetlen adrenalin és drukk, amit, ha az ember meg tud élni és ott tud lenni a jelenben, akkor egy életre szóló élmény. Viszont amikor kimentem Mexikóba az Éden Hotel miatt, éppen az volt a nehézség, hogy ott is át akartam rohanni az adásmeneten, mert ehhez voltam hozzászokva, rám is szóltak, hogy nyugibugi! Mert ott volt lehetőség arra, hogy átfogalmazzak dolgokat, hogy gondolkodjak azon, mit szeretnék kérdezni. Volt négy próbanapunk, miután megérkeztem Mexikóba, ami nagyon jót tett nekem, mert mire elkezdtünk forgatni, addigra én is belassultam. 

A legnagyobb különbség az volt, hogy nem a budafoki buszpályaudvart néztem az öltözőből, hanem az óceánpartot. Ez a legnagyobb pozitívum. Nem tudom, hány évnek kellene eltelnie, hogy nemet mondjak egy Éden Hotelre, ami Mexikóban forog. 

Az, hogy jó idő van, de közben dolgozhatok, nem csak a tengerparton fekszem – mert abban sem vagyok túl jó –, nekem ajándék. Olyan volt, mint egy nyaralás, pedig folyamatosan dolgoztam. Olyan állapotba kerültem ott, mint egy jógi mester. Az utolsó másodpercig élveztem. Miután hazajöttem, egészen nyár végéig kitartott ez a lelki állapot, végigdolgoztam a nyarat, csak utána éreztem azt, hogy elfogytam. Most viszont az év végi fáradság mellett izgatott vagyok a változások és az új kihívások miatt.  

További részletek a szombat esti Fókusz Pluszban.

Bár a tévében január 2-ig várni kell az Éden Hotel újabb részeire, az RTL+-on már december 25-én elérhetővé válik a 24. rész, majd naponta érkeznek az újabb és újabb epizódok, január 8-án, 9-én és 10-én pedig dupla részeket élvezhetnek az előfizetők.