Reggeli

„Nehéz ezzel együtt élni” – Zámbó Krisztiánt és Zsuzsikát is megviselik A Király kapcsán megjelenő cikkek

rtl.hurtl.hu

2023. január 24. 12:08

Krisztiánnal életmódváltásba kezdenek 2023-ban, erről beszélt Takács Zsuzsika a Reggeliben. A Király című sorozat apropóján felmerült az a kérdés is, hogy hogyan viselik a Zámbó családról mostanában megjelenő cikkeket. 

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsika fogadalmat tettek a 2023-as évre: közösen életmódváltásba fognak. Párszor már próbálkoztak vele, Krisztián például kipróbálta már a vegetáriánus étrendet. 

Most igyekeznek mindketten csak növényi tejeket fogyasztani, ami Zsuzsikának nagy nehézséget okoz, emellett pedig próbálnak kevesebb sót használni a főzéshez. Mindkettőjük célja, hogy jobb formába kerüljenek: Krisztián ledobna pár kilót, Zsuzsika pedig szeretne fittebb lenni.

A Reggeliben A Király című sorozat kapcsán megjelenő cikkekről is kérdezték a műsorvezetők Zsuzsikát, aki elmondta, 12 éve része a Zámbó családnak, így nem volt lehetősége személyesen ismerni Jimmyt. 

Azt mondta, ő nem ért egyet azzal, hogy valaki halála után több évvel hoznak fel olyan történeteket, amikről nem is tudják valóban, hogy hogyan történtek. De ha van is igazság a leírtakban, Krisztiánt nagyon megviselik a róla és családjáról folyamatosan megjelenő cikkek.

Nehéz ezzel együtt élni

– mondta Zsuzsika.

Azt azonban hozzátette, hogy A Király című sorozatot nagyon szeretik, csak tudni kell helyén kezelni, hiszen az nem dokumentumsorozat.

Az RTL+ streaming felületén nemrég került ki a sorozat befejező része, így már mind a tíz epizód elérhető. Egy ízelítő az utolsó részből:

 

#Reggeli#Videó#A Király#takács zsuzsika#zámbó krisztián#cikk#életmódváltás