„Ott volt a fejemben, de még elnyomtam magamban” – Kocsis Tibor őszintén vallott arról, hogy miért nem coming outolt X-Faktor-győzelme után

rtl.hurtl.hu

2023. január 3. 12:23

Több mint egy éve coming outolt a nagyközönség előtt Kocsis Tibor. Rengeteget vívódott magában és párjával is, mielőtt meghozta ezt a döntést. Akkor már négy éve alkottak egy párt szerelmével, Ferenczi Lászlóval, és Tibó szerette volna, ha minden mozaik a helyére kerül. Tibó arról is beszélt, hogy 2011-ben készen állt volna-e a közönség egy meleg X-Faktor-győztesre.

Kocsis Tibor sokkal nyitottabb és közvetlenebb lett, mióta – kicsit több, mint egy évvel ezelőtt – nyíltan felvállalta melegségét.

Amikor 11 évvel ezelőtt megnyerte az X-Faktort, tudta, hogy teljesen megváltozik majd az élete. Akkor azonban úgy érezte, nem áll még készen arra, hogy mindent a világ elé tárjon.

Nem gondoltam, hogy előnyömre válik, ha én coming outolok, pedig ott volt a fejemben. De akkor én ezt még elnyomtam magamban

– vallotta be Tibó.

Azóta viszont sokat változott ő is és a világ is, bár utóbbi szerinte nem feltétlenül jó irányba.

A homofóbia vagy az elzárkózottság szerintük még mindig jelen van, de a különböző generációk már eltérően reagálnak rá. A mostani tinédzserek például már nem kapják fel a fejüket azon, ha valaki meleg.

Tibó és párja egyelőre nem gondolkodik gyermekvállaláson, azt viszont fájdalmasnak tartják, hogy ha felélednének bennük az apai ösztönök, Magyarországon nem tudnának örökbefogadni.

 

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!