Reggeli

Gyerekorvos: Szinte biztos, hogy nálunk is lesz RSV-járvány

rtl.hurtl.hu

2022. december 19. 9:02

A covid, az influenza és a főleg a gyerekre veszélyes RSV egyszerre okozhat járványt. Póta György gyermekorvos szerint szinte biztos, hogy Magyarországon is lesz járvány, de hogy mekkora és hány gyereket érint majd, egyelőre megjósolhatatlan.

Sima megfázásnak tűnhet, de újszülötteknél, csecsemőknél és időseknél is komoly veszélyt jelenthet az RSV, vagyis a légúti óriássejtes vírus okozta megbetegedés, ami Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban már most telíti a kórházakat. A hazai szakértők a tavalyi után itthon is újra erősebb járványra számítanak.

Az RSV száz éve itt van velünk, minden évben, folyamatosan

– mondta Póta György gyermekorvos.

A kiemelt rizikócsoport a kis súllyal, éretlen tüdővel született koraszülöttek, mindenki más számára az RSV egy banális, egyszerű lefolyású vírus volt. 

Eddig.

Az előző évben ugyanis már nem csak a kiemelt rizikócsoport kapta el a vírust, és okozott nálunk komolyabb szövődményeket. Póta György elmondta, hogy az RS vírus ellen létezik védőoltás, de ezt eddig csak a veszélyeztettet babák kapták meg, nem merült fel az igény, hogy szélesebb körben oltsanak.

Minden évben voltak megbetegedések, de az utóbbi hónapokban Nyugat-Európában nagyon sokan kapták el a kiemelt rizikócsoporton kívül is. A vírus az apró hörgők gyulladását idézi elő, ami megállíthatatlan köhögéssel és oxigénhiánnyal jár. Ez akár több napos intenzív ellátást igényel. A gond éppen ez, hogy az egészségügy nem volt felkészülve ilyen mértékű betegszámra, az ágyak pillanatok alatt megteltek.

Póta György szerint szinte biztos, hogy Magyarországon is lesz járvány, azt azonban, hogy mekkora és nálunk is érinti-e majd a nagyobb korosztályt, nem lehet előre megmondani.

A szakember szerint azonban az elmúlt két év tapasztalatai alapján megtanultunk hatékonyan védekezni a fertőzések ellen. A távolságtartás, a maszk, és a gyakori kézmosás most is segíthet.

#Reggeli#Videó#Póta György#rsv#tridémia#rtl#járvány

Címlapról ajánljuk