Reggeli

Szabó Zsófit is meglepte, mennyire elterjedt és veszélyes szokás a rohamivás

rtl.hurtl.hu

2022. október 4. 10:38

Egyre nagyobb probléma a társadalomban a rohamivás, vagyis a gyors lerészegedés. Dudits Dénes addiktológus volt a Reggeli vendége, aki arra hívta fel a figyelmet, ha két óra leforgása alatt egy férfi öt, illetve egy nő négy egységnél több alkoholt visz be a szervezetébe, az már rohamivásnak számít, és káros az egészségre. Az adatok hallatán még Szabó Zsófi is elképedt.

Az addiktológus szerint a 24 év alatti fiatalok vannak kitéve leginkább a rohamivás veszélyeinek, mivel nekik „még nem nőtt be a fejük lágya”, azaz nem fejlődött ki teljesen az idegrendszerük. 

Így ha két óra leforgása alatt több mint négy pohár alkoholos italt fogyasztanak el, akkor az agy döntéshozatalért felelős rendszere még kamikáze üzemmódban működik.

Az idegrendszer fejlődését a rohamivás nagyban akadályozhatja, szélsőséges esetben bele is halhat valaki, kockázatai pedig minden esetben vannak. Ezek közé tartoznak a felelőtlen szexuális kapcsolatok, de a másnapos bűntudat is.

A rohamivás nem csak a fiataloknál jellemző, felnőttek is űzik, mégpedig azért, mert az érzelmi állapotukat radikálisan meg tudja változtatni nagyon rövid idő alatt. És persze ott van az a régi közhely, hogy a beilleszkedést, csapathoz való tartozást is könnyebbé teszi, hogyha az emberben van egy jó adag alkohol. Egyszóval minden korosztálynak komolyan kell vennie a „binge drinkinget”, hiszen súlyos egészségügyi kockázatokkal jár. 

Ettől függetlenül nem lesz minden érintett májkárosult, és amit a legfontosabb tudni, hogy 

a rohamivás nem egyenlő az alkoholfüggőséggel. 

Az alkoholistáknak elvonási tüneteik vannak, náluk már megjelenik a sóvárgás és a folyamatos kontrollvesztés. Masszív rohamivónak kell lenni ahhoz, hogy ez a szokás egy idő után átforduljon alkoholizmusba.

Mit tehet az egyén és a társadalom a rohamivás ellen?

Az addiktológus szerint fontos lenne, hogy bárok, diszkók ne szolgáljanak ki hihetetlenül nagy mennyiségű alkoholt rövid idő alatt fiataloknak, vagyis a környezetnek óvnia kellene őket. Ez természetesen csak álomkép, és valószínűleg sosem fog beteljesedni, a családnak és a baráti körnek azonban hatalmas szerepe van ebben is.

Dudits Dénes szerint mindenkinek jót tesz az önmegtartóztatás egy alkoholmentes időszakkal. Erre jó esély lehet a száraz november, amikor 30 napig nem szabad alkoholhoz nyúlni. Az addiktológus szerint egy hónap alkohol nélküli időszak után pozitívan változhatnak az ember motivációi is.

 

#Reggeli#Videó#rohamivás#addiktológus#alkohol#száraz november#Életmód#Dudits Dénes

Címlapról ajánljuk