reggeli

Viccből jelentkezett, aztán megnyerte A Konyhafőnököt Varga Patrik, aki megszabadult göndör fürtjeitől

rtl.hurtl.hu

2022. június 20. 10:24

A második helyezett Lucával annyira vérre mentek a végén, hogy szerinte nem biztos, hogy leülnének kávézni, ha összefutnának az utcán.

Patrik poénból jelentkezett A Konyhafőnökbe. Annyit mondott a barátaink és a családnak, hogy

nézzük meg mi lesz, csak elsőnek ne essek ki, mert az atom égő.


Patrik nem szakmabeli, nem volt tapasztalata még konyhán. Mikor Londonban élt, akkor dolgozott étteremben mint kisegítő, de elmondása szerint sok köze nem volt a prádokhoz. A verseny alatt gyorsan ragadt rá a tudás, mert ha valamit szeret csinálni, azt könnyen meg is tanulja.

Voltak mélypontjai, amikor legszívesebben otthagyta volna az egészet, ilyen volt Jenő séf diktálós feladta, aminek a közepén elvesztette a fonalat. Nem volt még adás, amiben ennyit káromkodtak volna. Mindegy volt neki, hogy melyik séfhez kerül a versenyben, de utólag örül, hogy Ákos csapatában versenyzett. Ha Jenő segít neki, lehet incselkedett volna vele, ami Ákosnál fel sem merült.

Jól esett, hogy hátráltathattam mást.


Patrik az elején nem vette komolyan a versenyt, a séfkabát volt a fordulópont. Többször jól jött ki a hátráltatásokból, de szerinte szerencse is kellett ahhoz, hogy nyerjen.

Az utolsó napon érezte úgy, hogy meg is nyerheti a főzőműsort. Desszertekben nem volt erős, ezért utolsó este még arra készült sokat, ami be is jött, mert a süteményének köszönheti, hogy végül győzni tudott.

Azt mondta, a nyereményét élményekre költené. Éttermet nem akar vinni, de szeretne elmélyülni a gasztronómiában, tanulná még a szakmát. A pénzt nem fogja elverni, azt mondja „nem hülyegyerek”.

Lucávál a verseny végén már vérre mentek. Nagyon kiélezett volt a helyzet, ezért ha most összefutnának az utcán nem biztos, hogy leülnének egy kávéra.

Hozzászólna? Látogasson el Facebook-oldalunkra!

#reggeli#rtl klub#a konyhafőnök#varga patrik#győztes

Címlapról ajánljuk