Reggeli

„Volt egy rövid idő, amikor találkoztam a túloldallal” – sosem adja fel a harcot A Konyhafőnök versenyzője, akinek táncos karrierje egy baleset miatt ért véget

rtl.hurtl.hu

2022. május 25. 11:04

Sosem adja fel a harcot A Konyhafőnök versenyzője, Katona Imre, aki egy baleset miatt elvesztette az egyik lábát. A táncművész rengeteg erőt ad másoknak is, amióta sikerült felépülnie a szörnyű balesetből, most pedig A konyhafőnökben bizonyít Sárközi Ákos csapatában.

Katona Imrének egy szempillantás alatt változott meg az élete 2019-ben. A táncművész végzettségű Imre egy bajba jutott autósnak akart segíteni mikor megtörtént a baleset, amelynek következtében elveszítette a bal lábát, ezzel táncos pályafutásának azonnal vége lett.

Volt egy rövid idő, amikor találkoztam a túloldallal 

– Imre elmondta a Reggeliben, hogy amikor sokkos állapotban volt nagymamájával beszélgetetett a túloldalon, aki azonal visszaküldte őt a Földre, ezzel olyan erőre kapott, hogy  a nap 24 órájában az volt a célja, hogy minél hamarabb felépüljön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már az első rehabilitációs napján fekvőtámaszozott. Imre kitartásának köszönhetően gyorsan felépült a súlyos balesetből, kitartását most pedig A konyhafőnökben is bizonyítja.

#Reggeli#RTL Klub#rtl#A Konyhafőnök#katona imre#táncművész

Címlapról ajánljuk