Tartalmak

6:09
ReggeliFelméri Péter új poénjait feleségén próbálja ki először
2024. április 19. 13:44

Felméri Péter új poénjait feleségén próbálja ki először

Van, hogy jó az ötlet, de elsőre nem tudja jól elmondani, erről mesélt Felméri Péter, a Showder Klub humoristája. Ilyenkor kicsit csiszol az előadásmódon, nem írja le egyből a poént. Volt már olyan humorosnak szánt bejegyzése, amit a követőit politikai megnyilvánulásként értelmeztek, annak ellenére, hogy nem annak szánta. Kollégáiról azt mondta, hogy szinte már gyanúsan jófejek, amikor bemutatja nekik új ötleteit.
9:07
ReggeliA gyerekvállalásnál az volt az álmom, hogy valaki kiossza a férjem – Rácz Jenő kislánya beteljesítette anyukája vágyát
2024. április 19. 13:38

A gyerekvállalásnál az volt az álmom, hogy valaki kiossza a férjem – Rácz Jenő kislánya beteljesítette anyukája vágyát

Rácz-Gyuricza Dóra már főzés közben sincs zavarban Rácz Jenő előtt. Dóri arról mesélt, hogy nagyon kevés dolog van, amitől még zavarba tud jönni Jenő előtt. Már öt éve vannak együtt, kislányuk pedig április 14-én ünnepelte második születésnapját. Úgy volt, hogy Dóri és Jenő együtt jönnek a Reggelibe beszélgetni, de a séf megbetegedett.
0:39
ReggeliSzeretne 150 méteres magasságból gyönyörködni a panorámában? Töltse ki a Szívből Jövőnk tesztjét
2024. április 19. 13:14

Szeretne 150 méteres magasságból gyönyörködni a panorámában? Töltse ki a Szívből Jövőnk tesztjét

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Dér Heni, Kiss Virág és Lilu arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Azok, akik kitöltik a tesztet BalloonFly családi jegyet nyerhetnek.
8:04
ReggeliHevesi Tamásék olyan szigeten jártak, ahol nincs autó, nincs út, lovaskocsival közlekedtek
2024. április 19. 12:30

Hevesi Tamásék olyan szigeten jártak, ahol nincs autó, nincs út, lovaskocsival közlekedtek

15 év után Hevesi Tamás visszatért Balira. Párjával, Krisztával olyan szigeten is jártak, ahol nincs áram, és az emberek nagyon lassan élnek, nincs autó, nincs motor. Mint mondta, olyan nyugalmat éltek át, amit sehol máshol. Nagyon tetszett neki, hogy ott „nem a pénz az első”. Hevesi teljesen feltöltődött Balin, amire szüksége is van, mert idén ünnepli 30 éves zenei pályafutását, és koncertturnéra megy. Zenei karrierje mellett új podcastsorozatáról is mesélt.
5:55
ReggeliA külön alvás a kapcsolat végét jelenti?
2024. április 19. 12:18

A külön alvás a kapcsolat végét jelenti?

Sötétben vagy világosban, puhán vagy keményen, egyedül vagy párban jobb aludni? Egyre több pártól hallani, hogy a külön alvás mellett döntenek. Fontos még az elején tisztázni, hogy miért van szüksége az egyik, esetleg mindkét félnek arra, hogy külön aludjon. Hogy mennyire jó egy kapcsolatnak és mikortól jelent problémát a külön alvás, arról Fuller Bianka pszichológussal beszélgettünk.
5:43
ReggeliJó lenne a kormánynak, ha a független kutak megszűnnének?
2024. április 19. 10:38

Jó lenne a kormánynak, ha a független kutak megszűnnének?

Benzinnél 50 százalék az adótartalom, azaz 640 forintos árnál 320 forintot fizet be a lakosság az államkasszába. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint egyértelműen „túl van adóztatva az üzemanyag”. Egri reméli, nem lesz újra hatósági áras az üzemanyag, szerinte a kormány mozgástere az adócsökkentésben van. Azt mondta, nagyon nehezen élték túl a független benzinkutasok a 2022-es évet, a 2021-ben bevezetett hatósági áras benzin miatt.
5:22
ReggeliEnnyit kell majd fizetni a benzinért a nyáron
2024. április 19. 9:21

Ennyit kell majd fizetni a benzinért a nyáron

A benzin literenkénti átlagára 7 forinttal emelkedik, a gázolaj átlagára 6 forinttal csökkent. A múlt hétvégén kirobbant iráni-izraeli konfliktus nincs akkora hatással a kőolajárakra, mint az orosz-ukrán háború kitörése volt – mondta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu főszerkesztője. Az év eleji jövedékiadó-emelés, ami 41 forint volt, jobban megrázta az autósokat, sokan tudatosabban autóznak azóta, és kevesebbet tankolnak. Régiós szinten a magyar üzemanyagárak nem elrugaszkodottak. Hogy milyen üzemanyagárak várhatók a nyárra, kiderül a videóból.
5:44
ReggeliA magyar üzemanyagpiac szeret rácsapni a pánikhelyzetekre
2024. április 19. 8:34

A magyar üzemanyagpiac szeret rácsapni a pánikhelyzetekre

Az ellátási útvonalak mind konfliktussal terhelt területen mennek keresztül, és igaz ez az európai vezetékes ellátásra is – mondta Holoda Attila energetikai szakértő, aki arról beszélt a Reggeliben, mi minden befolyásolja az üzemanyagárat. Hogy a magyar állam tesz-e annak érdekében valamit, hogy segítse az itthoni kis- és nagykereskedelmet, arról Holoda Attila azt mondta, a kormány gyakorlatilag kicsontozza a kis benzinkutakat, és ez a szándék folyamatosan érezhető.
9:01
ReggeliBódi Sylvi rettegett a fulladástól, szörffel gyógyította ki magát
2024. április 18. 15:51

Bódi Sylvi rettegett a fulladástól, szörffel gyógyította ki magát

Mindenki szabadnak születik, csak aztán a társadalom, a család és a mozifilmek ránk pakolják a félelmeket. Bódi Sylvi például félt a fulladástól és a magasságtól. Ez előbbit szörfözéssel kezdte gyógyítani. Elismerte, hogy az eleje nem volt zökkenőmentes, minden hibát elkövetett, amit a kezdők el szoktak. Volt, hogy lenyomta a hullám, ledarálta, nekicsapta a zátonynak, és olyan is előfordult, hogy egy óra kiesett neki. Az elmúlt 15 év alatt rengeteget fejlődött, annyira, hogy ma már oktatja is a szörföt és táborokat tart.
8:47
ReggeliA nap cuki videója: a Reggeli műsorvezetői 6 kölyökkutyával próbálták ki a puppy jógát
2024. április 18. 14:21

A nap cuki videója: a Reggeli műsorvezetői 6 kölyökkutyával próbálták ki a puppy jógát

Gondolt már arra, hogy kölyökkutyákkal jógázzon? Két hónapja már Budapesten is kipróbálhatja. Tóth Vivien jógaoktató az ötletet külföldről hozta, de míg ott elsősorban tenyésztők szervezik a hasonló eseményeket, és a kiskutyákat meg lehet vásárolni, addig Vivien a Gazdátlan Kölykök Alapítvánnyal dolgozik együtt, és elsődleges célja a kutyamentés. Vivien azt mondja, a jótékony cél mellett a puppy jóga terápiás hatását sem lehet elhanyagolni, hiszen a csetlő-botló, harapdáló kis szőrpamacsok mellett nem lehet szomorkodni. 
7:01
ReggeliCsocsesz: Minden reggel arra ébredek, hogy mennyire szeretnek, csak az a baj, hogy háromnegyed 6-kor
2024. április 18. 13:54

Csocsesz: Minden reggel arra ébredek, hogy mennyire szeretnek, csak az a baj, hogy háromnegyed 6-kor

Nem könnyű összehangolni a szabadnapjaikat Csocsesznek és kedvesének, Angélának. Húsvét előtt viszont véletlenül úgy alakult, hogy Csocsesznek épp nem volt fellépése, szerelme pedig meglepte egy szicíliai kiruccanással. Angéla Csocsesz 6 hónapos unokájával is remekül kijön, az énekes azt is elárulta, milyen módszerrel vidítja fel a kisbabát, ha sírni kezd.
7:24
ReggeliCserháti Tamara: Tel Avivban meg sem szólaltak a légvédelmi szirénák, onnan 30 kilométerre rettegtek a rokonok
2024. április 18. 13:35

Cserháti Tamara: Tel Avivban meg sem szólaltak a légvédelmi szirénák, onnan 30 kilométerre rettegtek a rokonok

A Tel Avivban érő rokonok végigaludták az éjszakát, másnap elmentek dolgozni, az onnan 30 kilométerre élő családtagok viszont az egész éjszakát a biztonsági szobában töltötték, és másnap zárva maradtak az iskolák, óvodák – erről számolt be Cserháti Tamara, akit Irán Izrael ellen indított támadásáról is kérdeztünk a Reggeliben. A szépségkirálynő beszélt arról is, hogyan éli meg izraeli férje a jelenlegi helyzetet, de beszélt májusi vacsoraestjéről is, amire ismét közel-keleti ízvilággal készül. 
5:10
Reggeli„Nagy erőt fog adni, hogy nem üres lelátók előtt kell játszanunk” – így készül a női kézilabda-válogatott az olimpiára
2024. április 18. 13:16

„Nagy erőt fog adni, hogy nem üres lelátók előtt kell játszanunk” – így készül a női kézilabda-válogatott az olimpiára

Hatalmas az öröm, 20 év után kijutott az olimpiára a férfi és a női kézilabda-válogatott is. Győri-Lukács Viktória arról beszélt a Reggeliben, hogy bár a sorsolás után a könnyebbik csoportba kerültek, az olimpián nincs könnyű mérkőzés. Viki mesélt arról, hogy a tokiói, még a covid árnyékában tartott olimpia után milyen érzés lesz végre szurkolók előtt játszani, és hogyan támogatta őt a szintén válogatott kézilabdás férje a felkészülés során.
8:27
ReggeliSzujó Zoltánnak Gundel Takács Gábor segített felkészülni a The Floorra
2024. április 18. 12:31

Szujó Zoltánnak Gundel Takács Gábor segített felkészülni a The Floorra

Szujó Zoltánnak két nagy álma volt: sportriporterként szeretett volna az olimpiáról és a Forma–1-ről közvetíteni – ez viszonylag gyorsan megadatott neki. A másik pedig, hogy kvízműsort vezethessen. Ez utóbbiról már lemondott, amikor jött a lehetőség, hogy a The Floor műsorvezetője legyen. A holland formátumú game show pörgős, a játékosoknak felkészültnek, tájékozottnak és gyorsnak kell lenniük. Hogy milyen élmény volt a forgatás, és milyen tanácsokat kapott Gundel Takács Gábortól, kiderül a videóból. 
11:23
ReggeliTörténész az iráni-izraeli konfliktusról: A megfélemlítés működik Közel-Keleten
2024. április 18. 11:08

Történész az iráni-izraeli konfliktusról: A megfélemlítés működik Közel-Keleten

Közel-Keleten csak az erőből értenek – értékelte Novák Attila történész Irán és Izrael konfliktusát. A szakértő arról beszélt a Reggeliben, hogy Izrael mindenképpen válaszcsapást mér Iránra a múlt szombati támadás miatt. Szerinte nem óriási háborúra kell készülni, de ha Izrael nem lép, azt Irán a gyengeség jelének tekinti. Hogy milyen állapotok vannak Gázában, mi van az izraeli túszokkal, milyen alkudozás megy a Hamász és Izrael között, és hogyan befolyásolhatja a közel-keleti helyzetet az amerikai elnökválasztás, kiderül a beszélgetésből.
5:55
Reggeli„Pánik nem volt, de tényleg van félelem” – így élték meg kinti magyarok az iráni támadást
2024. április 18. 10:13

„Pánik nem volt, de tényleg van félelem” – így élték meg kinti magyarok az iráni támadást

„Nem volt pánik vagy felvásárlási láz, nem menekültek az emberek, de tényleg van egy félelem” – jellemezte az izraeli hangulatot egy ott élő magyar. Székely Róbert azt mondta, nem sokat aludtak szombaton, hiszen Irán több száz rakétát indított Izrael ellen, és nem lehetett tudni, hogy a légelhárítás mennyit tud ebből megsemmisíteni. Székely Róbert szerint az izraeliek nagyon edzettek, tudják mi a teendő, ha megszólal a légiriadó, ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nincs pánikhangulat. Bár a szórakozóhelyek nyitva vannak, az emberek élik a megszokott életület, a feszültség folyamatosan jelen van. Most mindenki arra vár, hogy mi lesz Izrael válasza.
12:59
Reggeli„Nincs olyan világcsendőr, aki irányítaná az eseményeket” – ezért veszélyes Irán és Izrael konfliktusa
2024. április 18. 10:02

„Nincs olyan világcsendőr, aki irányítaná az eseményeket” – ezért veszélyes Irán és Izrael konfliktusa

Új szintre emelkedett Irán és Izrael konfliktusa. Miután Irán úgy értelmezte a damaszkuszi konzulátusa elleni támadást, mintha a zsidó állam a saját területükön támadta volna meg őket, nem maradtak adósak a válaszcsapással, és múlt szombaton előre bejelentett módon több mint 300 drónt és rakétát lőttek ki Izrael területére. Csicsmann László egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő szerint nem az kérdés, hogy lesz-e válasz Izrael részéről, hanem hogy mikor lesz, és milyen következményekkel jár majd.
4:46
ReggeliNádai Anikó döntött: itt hagyja Magyarországot és Dubajba megy
2024. április 17. 14:06

Nádai Anikó döntött: itt hagyja Magyarországot és Dubajba megy

Nádai Anikó a Reggeliben mesélte el, hogy családjával együtt hamarosan itt hagyja a hideget és egy kicsit elutazik, méghozzá nem is akárhova, hanem Dubajba. A műsorvezető korábban már volt ott, most azonban kifejezetten olyan programokat keresnek, ahol a gyerek lesznek majd a középpontban. Az utazás kalandos lesz, az országban ugyanis hatalmas árvizek vannak, a repülőteret is elárasztotta a víz, de Anikó bízik benne, hogy mire kimennek, elhárítják a gondokat. 
12:37
ReggeliA Reggeliben is hozták a formájukat: Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás különleges előadásukról meséltek
2024. április 17. 12:39

A Reggeliben is hozták a formájukat: Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás különleges előadásukról meséltek

Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás színművészek már a nulladik pillanatban megnevettették a Reggeli műsorvezetőit – nem lehetett nekik úgy kérdést feltenni, hogy ne egyszerre kezdjenek el beszélni. Persze a humor mellett komoly dolgokról is esett szó: elmesélték hogyan jött létre legújabb előadásuk, milyen fizikai és egyéb nehézségekkel találkoztak és miért különleges a darab. Molnár Áron négy hónapig gyúrt a szaltóra, Mohai Tamás alkarra edzett – milyen a cirkusz és a próza együtt? Kiderül a videóból.   
8:27
ReggeliUgatással trollkodott Frida, a mentett kutyus a Reggeli élő műsorában (X)
2024. április 17. 10:34

Ugatással trollkodott Frida, a mentett kutyus a Reggeli élő műsorában (X)

Éppen Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója mesélte Frida, a mentett, csonkolt lábú németjuhász történetét, amikor a kutya meglátta saját magát az egyik monitoron. Nem nehéz kitalálni, mi lett a vége: az éktelen ugatást végül sikerült megállítani. Az alapítvány vezetője egyébként elmondta, hogyan indult 16 éve a kutyamentés. Hogyan segítik a gazdikeresést, milyen az ideális gazdi, és hogyan lehet őket segíteni? Minden kiderül a videóból.
7:18
ReggeliÍgy hat majd az ingatlanpiacra az új otthonfelújítási program
2024. április 17. 9:42

Így hat majd az ingatlanpiacra az új otthonfelújítási program

Balogh László ingatlanszakértő elmondta a Reggeliben, miért nem érte meg korábban Kádár-kockát felújítani. Az új otthonfelújítási program azonban pont ezekre az épületekre koncentrál majd. A felújítás után pedig komolyan megnőhet majd az értékük a piacon. Milyen feltételei lesznek a pályázatnak, tényleg csak a családi házak lesznek játékban vagy az ikerházak is pályázhatnak?
6:21
ReggeliEnnyit lehet havonta spórolni a rezsin egy felújított Kádár-kockában
2024. április 17. 9:40

Ennyit lehet havonta spórolni a rezsin egy felújított Kádár-kockában

Virág Gergő az Imperial Holding tulajdonosa szerint nagyon komolyan kell majd vennie az új otthonfelújítási támogatást azoknak, akik szeretnék igénybe venni a támogatást. A kivitelező elmondta, náluk már a bejelentést követően égtek a telefonvonalak: mindenki szerette volna megtudni, milyen feltételekkel lehet részt venni a programban. A felméréseket már most el lehet kezdeni, sőt el is kell a szakértő szerint. De milyen hatással lesz az új támogatási program az építőiparra? És milyen hatással lesz az ingatlantulajdonosokra, mire lesz elég a támogatás? Kiderül a beszélgetésből.
7:54
ReggeliNem éri majd meg trükközni az új otthonfelújítási programban
2024. április 17. 8:41

Nem éri majd meg trükközni az új otthonfelújítási programban

Társadalmi egyeztetés előzi majd meg a 2024 júniusában induló otthonfelújítási programot, a támogatás kapcsán azonban sok még a nyitott kérdés Várkonyi Ádám pénzügyi szakértő szerint. A Reggeliben arról beszélt, milyen feltételekkel, törlesztőrészletekkel és kötelezettségekkel járhat az, ha a programban kötelező lesz a hitelfelvétel a részvételhez. Az ugyanis, hogy kötelező lenne hitelt felvenni a támogatáshoz, még nem eldöntött. A szakértő nagyon sok lehetséges opciót felsorolt és elárulta, ő arra számít, ha hitelfelvételre kerül a sor a bankok a jövedelmet is vizsgálhatják majd.
7:46
ReggeliItt van minden, amit tudni kell az otthonfelújítási programról
2024. április 17. 8:29

Itt van minden, amit tudni kell az otthonfelújítási programról

A 2024 júniusában induló otthonfelújítási program többek között a támogatás büdzséjében tér el a korábbi hasonló állai támogatási programtól, ez most jóval alacsonyabb, mint korábban – mondta Futó Péter a Portfolio elemzője a Reggeliben. Az idei programot nem is lehet minden ingatlanra igénybe venni, csak a 1990 előtti épületek, azaz a Kádár-kockák versenyezhetnek. De miért ezeket a házakat választották a támogatásban? Mennyien vehetnek majd részt a pályázatokban és milyen – anyagi, technikai és tartalmi – feltételeknek kell teljesülnie a jelentkezésnél? A szakértő minden kérdésre válaszol.
5:10
ReggeliSzabados Ági azt szeretné, ha inkább a könyvtárak előtt állna olyan sor, mint a Deák téren az ingyen ezresekért
2024. április 16. 13:51

Szabados Ági azt szeretné, ha inkább a könyvtárak előtt állna olyan sor, mint a Deák téren az ingyen ezresekért

Trunk Tomi, Pankotai Lili pozitív példája mellett a Reggeliben szóba kerültek a befolyásolható fiatalok. Az elmúlt napokban több olyan esemény is történt, ami megdöbbentette a közvéleményt. Az egyik a Deák téri pénzosztás volt, ahol annyi fiatal tülekedett, hogy megbénították az Andrássy utat és egymást is veszélybe sodorták. Mellette pedig egy nagyon drága, márkás cipőket áruló bolt előtt is hosszú sorokban álltak. 
0:35
ReggeliVezess okosan, nyerj egy okostelefont
2024. április 16. 13:33

Vezess okosan, nyerj egy okostelefont

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Dér Heni, Kiss Virág és Lilu arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Részletek a Reggeli social felületein és a Szívből Jövőnk oldalán.
10:41
ReggeliKiotó legturistásabb negyedében is feleannyiba került az étel, mint itthon – Jaksity Kata Japánban járt
2024. április 16. 11:54

Kiotó legturistásabb negyedében is feleannyiba került az étel, mint itthon – Jaksity Kata Japánban járt

Saját szemével akarta látni a fürdőző hómajmokat Jaksity Kata, ezért is utazott családjával Japánba. Meg persze azért, mert nagyon szereti a különleges helyeket. Kislányával szép tájakat és állatokat követnek a social médiában, mesélte nevetve, ezért már régen elhatározták, hogy egyszer elutaznak Japánba. A japánokról azt mesélte, hogy kedvesek, de nem annyira közvetlenek, mint az amerikaiak, akik habozás nélkül odamennek az utcán másokhoz, hogy megdicsérjék a ruháját. 
6:11
ReggeliJózan László: Nekem jót tett a kor
2024. április 16. 11:09

Józan László: Nekem jót tett a kor

10 év után újra Tartuffe-öt játssza Józan László – a darabot ezúttal a dunaújvárosi Bartók Színházban, Őze Áron rendezésében láthatjuk. Azt mesélte, jót tett neki és a karakterének is az elmúlt tíz év. A színház mellett több tévés szereplése is volt, nemrég ért véget …a szomszéd tehene című sorozat az RTL-en, amivel Laci Francois szerepében pár hónapig a nézők mindennapjaiba is beköltözött.
8:58
ReggeliEgy húsleveses poszt indította el Fenyvesi Barna és Nemazalány kapcsolatát
2024. április 16. 10:35

Egy húsleveses poszt indította el Fenyvesi Barna és Nemazalány kapcsolatát

Fenyvesi Barna csak úgy vonzza a realityket. A magyar ValóVilág előtt kipróbálta a svájci Nagy Ő-t, aztán a VV után jött a szintén svájci Éden Hotelben, amit meg is nyert. A játék végén választania kellett, hogy elviszi a nyereményt, vagy a lánnyal marad. Barna a lányt választotta, de ma már tudjuk, hogy ez nem volt tartós, mert már Halastyák Fanni, Nemazalány a szerelme. Barna itthon vállalkozást alapított, legény- és lánybúcsúkat szerveznek.