Tartalmak

7:38
Reggeli
2023. szeptember 12. 14:00

Ilyen egy kamuférjjel Szaúd-Arábiában utazni

Várallyay Nóra fotós volt a Reggeli vendége, ahol elmesélte, 2019-ben, amikor már be lehetett utazni Szaúd-Arábia, úgy döntöttek ők is elutaznak. Több mint 7000 kilométert stoppoltak, saját tapasztalatai alapján pont a közel keleti régióban – akár a háborús övezetekben is – különösen kedvesek az emberek. Mivel semmit nem tudtak az országról, mindenre szerettek volna felkészülni, a nagy utazó a legérdekesebb trükkjét a videóban meséli el.
6:12
Reggeli
2023. szeptember 12. 13:42

Gyerekek is látták a lezuhanó gépet – így érdemes feldolgozni a traumát

A börgöndi légiparádén történt balesetet több gyerek is látta, hiszen sokan családi program keretében nézték meg a bemutatót. Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Reggeliben elmondta, nagyon fontos, hogy minden érintett minél előbb kapjon egyfajta pszichés menedéket. A tragédiába fordult légiparádéval kapcsolatban a szakember elmondta, „nem kell hülyének nézni” a gyerekeket, a saját nyelvükön kell elmondani nekik mi történt. Hozzátette, ha a gyerekeknél fél évnél tovább tart a traumák feldolgozása, kialakulhat bennük egyfajta poszttraumás stressz is.
6:08
Reggeli
2023. szeptember 12. 13:34

Szakértő a repülőbalesetről: Ez egy olyan műfaj, ahol a legapróbb hiba is komoly gondot okozhat

Varga G. Gábor repülésügyi szakértő a Reggeliben elmondta, hogy nagy munka egy repülőnap megszervezése – sok biztonsági előírásnak kell megfelelni. A hétvégi börgöndi légiparádén történt baleset kapcsán pedig kiemelte, korábban nem volt hasonló baleset az évek óta megrendezett eseményen. Úgy gondolja, a szakmai felkészültség és a precizitás is megvolt a tapasztalat pilóták esetében, akik a balesetben elhunytak. Egyelőre nem tudni, pontosan mi történhetett.
6:21
Reggeli
2023. szeptember 12. 13:31

Kislánya még este is a lezuhant repülőt emlegette – megszólalt a szemtanú a börgöndi tragédiáról

Arany Tamás, egykori labdarúgó játékvezetőt családi programnak választotta a börgöndi repülőnapot, mert kislánya nagyon szereti a repülőket – mondta a Reggeliben. A becsapódás pillanatában szerinte még nem is lehetett biztosan tudni, hogy baleset történt vagy a pirotechnikai bemutató része a felszálló füst, ahogy közelebb értek, látták, hogy lezuhant egy repülő. A szervezők azonnal tájékoztattak mindenkit a hangosbemondón, emelte ki. Bár kislánya nem látta az esetet, Arany Tamás elmondta, valószínűleg megviselte az eset, mert aznap még lefekvés előtt is emlegette a füstfelhőt és a lezuhant repülőt. 
7:13
Reggeli
2023. szeptember 12. 12:28

Pilóta a repülőgép-tragédiáról: Két éve vették a gépet, jó állapotban volt

Szüle Zsolt pilóta a hétvégi repülőbaleset idején is éppen a levegőben volt – repülőgépe rádióján hallotta, hogy mentőhelikoptereket küldtek a reptérre, már akkor sejtette, hogy valami komoly dolog történhetett. A pilóta elmondta, a balesetben elhunyt két repülős tapasztalt volt, nem először végezték el a mutatványt a levegőben. Azt egyelőre azonban nem tudni, mi okozhatta a tragédiát.
8:02
Reggeli
2023. szeptember 11. 16:36

Délutánra a felszínre juthat az a bajba jutott amerikai barlangász, akit ezer méter mélységből, nemzetközi összefogással mentenek

Kilenc magyar barlangi mentő ezer méteres mélységben igyekszik megfelelő ellátást biztosítani annak a 40 éves amerikai barlangkutatónak, aki rosszul lett Törökország harmadik legmélyebb barlangjában. A sérült eszméleténél van, de önerőből nem tudja elhagyni a Morca-barlangot, ezért hatalmas nemzetközi összefogással már két napja elindultak a mentőcsapatok a beteggel a felszínre. A mentés körülményiéről Kovács Mártont, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat ügyeletesét kérdeztük a Reggeliben, aki azt mondta, ezer méter mélységre lejutni akkora fizikai megterhelést jelent, mintha valaki lefutna 2-3 maratont egymás után. 
7:07
Reggeli
2023. szeptember 11. 16:02

„Olyan dolgot kértek tőlem, amit álmomban sem gondoltam volna!” – Czutor Zoli lelombozó szexuális kérésekről beszélt a Reggeliben

Czutor Zoli szerint fontos a nyílt kommunikáció a szexualitásban is. Az énekes szereti megélni férfi dominanciáját az ágyban, de csak olyan helyzetben, ami még nem „bűnügyi kategória”. Czutor ma már hat gyerek édesapja, ám a házas élet előtt került meglepő szituációkba, például ledöbbent azon, hogy mennyi nő viszi be az erőszakot a hálószobába – az énekes azt is elmondta a Reggeliben, hogy miért blokkol le az erőszaktól.
5:04
Reggeli
2023. szeptember 11. 15:47

„Ötödikes gyerekek a mostani pornóra önkielégítenek mindennap” – a mentálhigiéniás szakember szerint minél korábban el kell kezdeni a szexuális nevelést

Az erőszak normális és a szex része – Dr. Dúlácska Csilla, mentálhigiéniás szakember szerint ez a legnagyobb tévhit a mai fiatalokban a szexről. Még mindig tabu, hogy a gyerekek nagy része könnyen hozzájut a pornográf tartalmakhoz, amelyeknek nagy része durva erőszakot közvetít, így fordulhat az elő, hogy ötödikes kisfiúk már pornófüggők.
14:49
Reggeli
2023. szeptember 11. 15:24

„A nők aszexuális lények és csak a nemzés érdekében élnek szexuális életet” – ezek a legdurvább hiedelmek a női szexualitásról

A női szexualitás megítélése a mai napig tabudöntögető téma: az ókori görögök például férfias, visszataszító dolognak tartották, ha a nő nem passzív félként viselkedik aktus közben, míg a viktoriánus időkben egyenesen aszexuálisként definiálták a nőket. A Reggeli vendége Budai Lotti író volt, aki egy kötetben foglalta össze a női szexualitás történetét. A beszélgetésből az is kiderül, hogy miért játssza meg a nők nagy része az orgazmust. 
1:49
Reggeli
2023. szeptember 11. 14:19

Két hónapja még nem gondolta volna, de már le tud futni 6 kilométert Szabados Ági

Szabados Ági híradósként mindig beszámolt a futóversenyek miatti forgalomkorlátozásokról, most hétvégén viszont résztvevője volt a 38. Wizz Air félmaraton futóversenynek. A távot váltóban teljesítették, így 6 kilométer jutott Áginak a hőségben. Edzenie kell, hiszen szeretne formába jönni a Sztárbox miatt. A Reggeli műsorvezetője június óta fut.
6:07
Reggeli
2023. szeptember 8. 10:18

A heteroszexuális szexualitásról is szól a SZX_MCHN című darab

Eke Angéla szerepel a SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása című darabban, amit a budapesti, az LMBTQ közönségéről is ismert Alterego Klubban adnak elő. A helyszín nem véletlen, egy szexualitással nyíltan és humorosan foglalkozó darabról van szó, aminek nem titkolt célja az érzékenyítés. Nem csak a homoszexualitással, hanem a heteroszexuális kapcsolatok nehézségeivel is szembesít a darab. Závada Péter szövegeit Gryllus Dorka rendezte zenés showműsorrá.
8:38
Reggeli
2023. szeptember 8. 9:45

Zdroba Patrik és Bádoki Betti egy műsor miatt nem házasodtak össze idén

Pánikbetegséggel, ADHD- val és tériszonnyal érkeztek a Nyerő Párosba, mégis hatalmas élménnyel tértek haza és ma is jókat sztoriznak róla. Zdroba Patrik és Bádoki Bettina azt mesélték a Reggeliben, hogy a műsor csak megerősítette a kapcsolatukat. Bár a nézők ezt nem láthatták, de nagyon kevés időt töltöttek együtt a műsor alatt, amit nehezen éltek meg, mert imádják egymás társaságát.
6:35
Reggeli
2023. szeptember 8. 8:29

Marge: Egy átlagos anyához képest kevés képet készítek a gyerekeimről, engem is zavarna

Engem is zavarna munka közben, ha anyukám fotózna, mondta Marge. Ezért ő is odafigyel arra, hogy kevés képet készítsen a gyerekeiről játék közben. Korábban posztolt a gyerekeiről, aztán eljutott oda, hogy már nem fog róluk kitenni képet. Nagyobbik fia 7 éves volt, mikor számonkérte őt, hogy miért tesz ki róla képet a netre. Ennek ellenére fiáról van olyan kép az interneten, amit idegenek készítettek róla.
6:11
Reggeli
2023. szeptember 8. 7:52

Attól nem leszel fotós, ha csinálsz egy jó képet telefonnal, automata beállításokkal

A fotós még mindig azt jelenti, hogy fényképezőgéppel – nem telefonnal – manuális beállításokkal készít képet – mondta a Reggeliben Vojcehovszkij Richárd, fotós, digitális tartalomkészítő. Sokan azt hiszik, hogy azért mert készítenek egy szép képet, már tudnak fotózni, profi fotósok. Viszont, ma már telefonon is lehet videót vágni, fényelni, hangot alámondani, ezért egyre nehezebb szétválasztani a profi és az amatőr munkákat.
7:19
Reggeli
2023. szeptember 8. 7:48

Ezért halványulnak el emlékeink: agyunk nem úgy működik, ahogyan gondolnánk

Nem úgy kell elképzelni, hogy az életünk filmjét az agy lementi – mondja Dr. Hangya Balázs, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet csoportvezetője. Szinte semmire sem emlékszünk pontosan, de a memóriánk nem is az a célja, hogy mindent dokumentáljon, hanem az, hogy boldoguljunk az életben. Az emlékek változni is tudnak, ha előhívjuk őket, beépülhetnek újak. Ha valamilyen tudást, információt kevés alkalommal idézünk fel, az agy úgy gondolja, hogy erre kevésbé van szükség és elhalványul az emléke, ezért van az is, hogy az érettségi tételekre kevesen emlékeznek felnőttkorban. 
7:36
Reggeli
2023. szeptember 8. 7:17

Fotózunk, mert félünk, hogy lemaradunk valamiről, de nem nézzük vissza a képeket

Sokan félnek attól, ha nem videózzák, fotózzák gyermekük minden pillanatát, akkor elveszítik a pillanatot. Bojti Andrea, gyermekpszichológus szerint fontosabb lenne a megélni a pillanatokat a dokumentálás helyett. Példaként említette, hogy a babák mikor először járnak, szükségük van a szülői biztatása, megerősítésre, de más az inger, ha egy kamera van a szülő arca előtt. De az anyák napi ünnepségnél is hasonló jelenség figyelhető meg: egy tárgyat helyeznek a szülők maguk és gyerekeik közé az aktív jelenlét helyett. Emlékeink megőrzésében fontos szerepe van a családi történetmeséléseknek, hogy az idősebbek mondják el a gyerekek, mi és hogy történt velük gyerekkorukban.
6:37
Reggeli
2023. szeptember 7. 12:13

Nébald Olivér: A nagyobbik gyerek szinte nélkülem nőtt fel, a kicsivel nem akarom ezt újra

Nébald Olivérnek nemrég született meg második gyermeke. Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője elismeri, hogy régen a sorozat miatt nem sok ideje maradt a családjára, úgy érzi, hogy nagyobbik fia szinte nélküle nőtt fel. A kicsi érkezésével azonban megfogadta, hogy mindkettejük életének részese akar lenni és ebből nem enged. Olivér arról is beszélt, hogy miért nem mutatja meg a családját a közösségi médiában.
7:46
Reggeli
2023. szeptember 7. 11:48

Keleti Andi gyerekei már kirepültek, ő pedig élvezi a visszakapott szabadságát

Keleti Andi folyamatosan pörög és tele van programokkal. A lakókocsijukat ugyan eladták, de a SUP deszkájuk még mindig van, és nyaranta gyakran használják is. Azt mondja, még mindig sokat dolgoznak a férjével, de már nem akarnak háromszor annyit és az sem hiányzik neki, hogy mindig mindenhol ott legyen. Bevallotta: ő bizony már nagyon várja, hogy nyugdíjas legyen.
5:43
Reggeli
2023. szeptember 7. 11:29

Nem csak jó szakembernek kell lenni, hanem kedvesnek és empatikusnak is – így szavazhat kedvenc gyermekorvosára

A K&H Gyógyvarázs programot húsz éve indították útjára, ez idő alatt 900 millió forint értékben adtak eszközöket kórházaknak, mentőknek gyermekgyógyászati célokra. Az idei jubileumra újdonsággal is készültek: díjazzák a 40 év alatti gyermekorvosokat. Novák Hunor arról beszélt, hogy Magyarországon a gyermekeket gyógyító orvosok egyre jobban elöregednek, a házi gyermekorvosok mindössze 12 százaléka 40 év alatti. A K&H jövő gyógyítói díj ezért azokat a fiatal orvosokat ismeri el, akik szívvel-lélekkel, innovatív módon látják el a kicsiket. Hangsúlyozták: nemcsak a szakértelem számít, hanem az empátia és az elhivatottság is. Szeptember 10-ig bárki jelölheti kedvenc gyermekorvosát.
5:46
Reggeli
2023. szeptember 7. 10:02

Folyamatos tiltás, szabályozás, állandó bűntudat – így alakulnak ki az étkezési zavarok

Sokan összekötik a szép külsőt, a formás testet azzal, hogy mennyire tartják értékesnek magukat. Kovács Orsolya pszichológus szerint, ha irreális célt tűzünk ki magunk elé, kudarcot fogunk vallani, ez pedig csökkenti az önbecsülésünket. A szakértő szerint alaposan át kell gondolnunk, hogy magunk miatt szeretnénk változni, vagy csak valami külső kényszernek akarunk megfelelni. A pszichológus hangsúlyozta, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, odafigyelünk arra, hogy milyen tápanyag tesz jót a testünknek, akkor fogyni fogunk. Ha viszont folyamatosan tiltunk és beszabályozzuk magunkat az étkezés terén, akár súlyos étkezési zavarok vagy mentális problémák is kialakulhatnak. Arról nem beszélve, hogy az állandó bűntudat káros a testünkre és a pszichénkre is. 
4:20
Reggeli
2023. szeptember 7. 9:02

Nyershús, rágcsáló, kuka-diéta – szakértővel jártuk körül a legőrültebb diétákat

Kávé tojással, rágcsáló diéta, turmix diéta. Számos őrült diéta létezik, de Balaicza Erika belgyógyász szerint van olyan, amelynek lehet némi valóságalapja, például annak, hogy lenyelés előtt rendesen rágjuk meg a falatot. A szakértő azt ajánlja, hogy hetente egyszer tartsunk gyümölcs vagy saláta-napot, amikor a szervezetünk kicsit megpihenhet. A vacsora során pedig érdemes a „három K szabályt” szem előtt tartani: korán, könnyűt, keveset.
10:14
Reggeli
2023. szeptember 7. 8:55

Csak fehérje, semmi szénhidrát? – sokszor a rosszul megválasztott, egyoldalú diétával ágyazunk meg az ételérzékenységnek

Diéta közben nemcsak hozzászokunk bizonyos élelmiszerkehez, hanem a szervezet le is szokik pár dologról. Balaicza Erika belgyógyász mindenkit óva int attól, hogy ész nélkül kezdjen diétázni, vagy csak amiatt vágjon bele egy étrendbe, mert a neten olvasott róla. Egy rosszul megválasztott, vagy túlzottan egyoldalú diéta felboríthatja a mikrobiom teljes egyensúlyát, ami megágyazhat a különféle ételintoleranciáknak is. A ketogén diéta egyik szélsőséges formája, amikor valaki nyers húson él. A belgyógyász tud olyanokról, akik daganatos betegeket is ezzel próbálnak kezelni, ami szerinte botrányos.
0:59
Reggeli
2023. szeptember 7. 8:06

Szabados Ági évekig szenvedett a kellemetlen bőrtünetektől, sokára derült csak ki, hol kell keresni a problémát

Szabados Áginak hosszú éveken át komoly bőrtünetei voltak, végül januárban derült ki, hogy több alapvető élelmiszerre is allergiás vagy intoleráns. Ezek közé tartozik, a tej, a kovász, a zöldborsó és a kukorica. Bár éttermekben adódnak kellemetlenségei, tapasztalata szerint ugyanis kevés helyen van tejmentes étel, amióta ezt a diétát követi a panaszai teljesen megszűntek.
5:54
Reggeli
2023. szeptember 7. 7:37

Ezért van mostanában sokkal több gluténérzékeny, mint évekkel korábban

Hasmenés, szorulás, puffadás, kiütések – széles spektrumon mozognak a gluténérzékenység tünetei. Latmann Eszter táplálkozás tanácsadó arra hívta fel a figyelmet a Reggeliben, hogy manapság sokkal több búzát eszünk, mint korábban, és az ételek gluténtartalma is sokkal magasabb, mint akár 5-10 évvel ezelőtt. A szakértő szerint azonban sokszor nem is a glutén, sokkal inkább a búzafehérje a bűnös. A genotípus, az hogy valakinek az ősei mennyi és milyen minőségű búzát fogyasztottak meghatározza, hogy mi hogyan bírjuk, ahogyan az is meghatározó, hogy az ember ötéves koráig milyen élelmiszerrel találkozik – hangsúlyozta Latmann Eszter.
2:04
Reggeli
2023. szeptember 6. 17:43

Szabados Ági hónapok óta készül a Sztárboxra: Azt hiszem, életem egyik legnagyobb kalandja

A Reggeli műsorvezetője már hónapok óta készül az RTL hamarosan induló Sztárbox című műsorára. Komolyan edz: heti hatszor mozog valamit. Tihanyi Petinek azt is elmesélte, milyen nehéz volt egy teljesen új sportot kipróbálni és megtanulni. Egészen az alapoktól – hogy ne csukja be a szemét, ha egy kéz felé tart és meg akarja ütni – kellett megismernie a bokszot.
6:37
Reggeli
2023. szeptember 6. 11:11

Összeveszett az apjával, ezért lőtt a 23 éves férfi hétfőn Újlipótvárosban

Összeveszett az apjával, és dühösen eljött sétálni a városba – ezt mondta a pultosnak az a 23 éves férfi, aki gázpisztollyal adott le egy lövést a XIII. kerületi Katona József utcában szeptember 4-én. A sörözőben ott volt Körmendi Gábor is, aki kutyájával, Szimattal elindult a zavartnak tűnő férfi után, hogy szóval tartsa, amíg a rendőrök a helyszínre érnek. Gábor azért akart beszélni az esetről, mert megdöbbentette az emberek reakciója, akik a lövés után összefogdosták a kilőtt hüvelyt, és nem hívták a rendőröket. Azt szeretné, ha tanulnának az esetből.
5:28
Reggeli
2023. szeptember 6. 10:04

Mit tennél, ha megszólítana egy mély hangon búgó macska? Törőcsik Franciska új filmjéből kiderül

Törőcsik Franciska biztos, hogy ott lesz a 6. Budapesti Klasszikus Film Maratonon, amit szeptember 12-e és 17-e között rendeznek Budapesten. Akik viszont mozivásznon is látnák a színésznőt, azoknak jó hír, hogy október 19-étől kerül a mozikba a Cicaverzum című film, ami egy abszurd vígjáték Franciska és egy macska főszereplésével – akinek Patkós Márton kölcsönözte a hangját. A filmben olyan színészek szerepelnek még, mint Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert vagy Tordai Teri. Franciska szerint a film a múltbéli traumák elengedéséről és nehéz pártalálásról szól.
6:33
Reggeli
2023. szeptember 6. 10:02

Ha a kutatások szerint élhetnénk 120 évig is, miért nem tart addig az életünk? (X)

Ma este újra indul a Praxis című műsor az RTL-en, ahol Erős Antónia beszélget szakemberekkel, páciensekkel egészségügyi problémákról és megoldásokról. Ebben az évadban azt járják körbe, hogy miért nem élünk 120 évig, ha kutatások szerint alkalmasak lennénk rá. Mit rontunk el a táplálkozásban, hogyan alszunk, mennyit sportolunk? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Erős Antónia az RTL Híradó és a Praxis műsorvezetője. A Reggeli vendége volt Kovács Tamás Attila, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója is, aki a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy szerinte hol kezdődik az egészséges élet.
4:52
Reggeli
2023. szeptember 6. 9:36

A biztonságos életbe vetett hitünk sérül, amikor online megkárosítanak

Gyanakvóbbá válunk az online csalások után, mert olyan, mintha a privát szféránkba tolakodtak volna be – mondja Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, aki szerint fel kell készülnünk, hogy egyre bonyolultabbá válnak a csalások is. Mellőznünk kell a gyermeki énünket, ha azt halljuk, hogy 100 milliókat örököltünk sosem látott afrikai rokonainktól, de tényleg van, aki még bedől ennek?