Tartalmak

6:06
Reggeli
2024. március 1. 9:39

„Egyre gyakrabban fordul elő, hogy elköszönnek a legtehetségesebb kollégák” – 180 ezer forintot kapnak a BME-n a doktoranduszok

A közoktatásban dolgozó 140 ezer pedagógusnak februártól átlagosan 32,2 százalékkal emelték a bérét. Hiába hasonlóan siralmas az egyetemi oktatók fizetése, rájuk nem vonatkozott a béremelés. Így azok az egyetemek, melyeket még nem szerveztek ki alapítványokba, egyre nehezebb körülmények között működnek. A Reggeli vendégei Szakadát István a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék tanszékvezetője és Ferenczi Attila, az ELTE BTK PDSZ képviselője voltak. Mindketten méltatlan körülményekről számoltak be.
5:33
Reggeli
2024. március 1. 9:36

Egy kezdő egyetemi tanársegéd hitelképtelen a bankoknál, egy szakmunkás többet keres nála

Váratlanul érte a tanárok bérrendezése a felsőoktatás munkatársait, ugyanis a fizetésemelésből teljesen kimaradtak. Így fordulhat az elő, hogy egy szakmunkás többet keres egy egyetemi tanársegédnél. A felsőoktatás helyzetéről Gregor Anikó, szociológust, az FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) ELTE Társadalomtudományi Karának szakszervezeti titkárát kérdeztük a Reggeliben.
3:51
Reggeli
2024. február 29. 14:49

Gál Petra hazafuvarozott egy otthonról megszökött kutyát, de megdöbbent a felelőtlenségen

Furcsa történettel indult Gál Petra, a Fókusz műsorvezetőjének hete. Munkába igyekezett, mikor egy forgalmas úton egy kutya ugrott az autója elé. Petra satufékkel, még időben meg tudott állni, majd felhívta a kutya bilétáján lévő telefonszámot. A kutya gazdája megkérte, hogy vigye haza az állatát, majd kinyitja neki a kaput, hogy ott tudja hagyni. Petra hazaszállította a 6-7 hónapos kutyust, de azt mondta, nagyon meglepte mások felelőtlensége.
0:36
Reggeli
2024. február 29. 14:12

Hasznos tippek, hogyan vezessünk környezettudatosan

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Ezzel nemcsak hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan vezessünk környezettudatosan, hanem támogatják azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást.
12:17
Reggeli
2024. február 29. 14:08

Falusi Mariann 20 kilót fogyott, és könnyek között mesélt Lang Györgyiről

Falusi Mariann 2023-ban édesanyját és alkotótársát, Lang Györgyit is elveszítette. Meghatódva mesélt arról, milyen fontos ember volt az életében Györgyi, aki a baráti társaságuk mozgatórugója és összetartó ereje volt. Az énekesnő elmesélte, hogy Györgyi lakásában a mai napig minden hónapban egyszer összejönnek a barátok, és Kulka Jánossal is minden héten egyszer ott ebédelnek. Mariann-nak 13 évig volt közös rádióműsora Lang Györgyivel, amit nélküle már nem akart továbbvinni. Idén „megy nyugdíjba”, április 22-én lesz 65 éves, ami jelzi számára, hogy ideje picit pihenni, ezért is talált két hosszútávú munkát – mesélte a Reggeliben. Életmódot váltott, ennek köszönhetően 20 kilóval lett könnyebb, mindennap megiszik 2 liter vizet és csak 1000 kalóriát fogyaszt el. Életmódjáról, karrierjéről és hobbijáról még többet mesél a videóban.
6:39
Reggeli
2024. február 29. 13:13

Al Ghaoui Hesna meséje egy applikáción keresztül segít a gyerekeknek

Al Ghaoui Hesna, újságíró, televíziós riporter az orosz-ukrán háború kitörésekor az Egyesült Államokban volt, a szörnyű hírek őt is nagyon megrázták és úgy érezte valahogyan segítenie kell. Akkortájt jelent meg második mesekönyve, ami az elsőhöz hasonlóan a félelem kezeléséről szól, és úgy gondolta, hogy az ukrán gyerekeknek is írhatna egy mesét, amivel segíthet nekik feldolgozni a traumáikat. Az ikerpárról szóló, ukrán népmesei alapokra épülő történet applikáción érhető el. 
9:11
Reggeli
2024. február 29. 12:53

Madár Veronika és Landor Richárd 15 éve házasok, elárulták a hosszú kapcsolat titkát

Madár Veronika, színésznő és Landor Richárd, repülőoktató 17 éve ismerik egymást és 15 éve házasok. A Reggeli műsorvezetői, Peller Anna és Gál Petra a hosszú kapcsolat titkáról kérdezték a párt. Ha odáig fajul a veszekedés, hogy valami csúnyát kellene mondani, akkor azt elnevetik – mesélte Richárd, aki a nyugodtabb és csendesebb fél a kapcsolatukban. 
6:19
Reggeli
2024. február 29. 12:35

Gallusz Niki civilben is tud azonosulni a Six musicalben játszott karakterével

10 éves a Mamma Mia, mindenki, aki eddig játszott benne, szerepelni fog a színpadon – mesélte Gallusz Niki, színésznő, aki Donna Sheridant alakítja a színpadon. New Yorkba is eljutott, ahol megnézte az amerikai darabot, ami „nagyon amerikai” hozzánk képest. A Six musical most nagyon elevenen él benne, ott Parr Katalint alakítja. Azt mondta, hogy karaktere nagyon illik hozzá.
5:48
Reggeli
2024. február 29. 12:24

Debreczeni Dóra fia, Zalán hallássérült, és boldog, teljes életet él

Debreczeni Dóra fia, Zalán hallássérült, ezt először édesanyja vette észre, mikor Zalán még csecsemő volt. A sportoló, táplálkozási tanácsadó édesanyának tűnt fel, hogy sokkal hangosabban kellett szólnia fiának, hogy figyeljen rá. Ezzel fül-orr-gégészhez, gyerekorvoshoz és védőnőhöz is fordultak, de mindenki azt mondta, hogy ez korosztályos probléma, Zalán csak nem figyel oda. Mikor 14 hónaposan picit visszamaradt a beszédfejlődésben további szűrésekre mentek, hogy kiderítsék mi lehet a baj. Végül egy altatásos hallásvizsgálaton derült ki, hogy Zalán egyik fülére siket, a másik fülére valamennyit hall. 
6:34
Reggeli
2024. február 29. 10:57

Héberül tanult, 12 kilót szedett fel – így készült Szabó Kimmel Tamás a Lefkovicsék gyászolnak szerepére

Ortodox zsidó férfit alakít Szabó Kimmel Tamás a Lefkovicsék gyászolnak című filmben, ami február 22. óta látható a mozikban. Az alkotás világpremierje Palm Springsben volt, Szabó Kimmel pedig ott volt a New York-i Zsidó filmfesztiválon, ahol szintén bemutatták Breier Ádám filmjét. A szerep kedvéért fel kellett szednie több mint 10 kilót, szakállat is növesztett, és héberül is kellett tanulnia. A filmben egy diszfunkcionális család történetét láthatjuk 3 generáción keresztül megjelenítve, ahol a nagypapa nem hisz semmiben, ellenben fiával, aki egészen Izraelig menekült előle. A film központi témája a gyász, és hogy ezt hogyan tudják a különbözű korú férfiak megélni, ha egy hétig össze vannak zárva egy házban.
0:41
Reggeli
2024. február 29. 10:10

Happynek nem volt könnyű élete, most új, szerető gazdiját várja

A Vigyél Haza Alapítvány gondozásába vette Happyt, a kétéves nehéz sorsú, mégis kedves, barátsgos kutyát. Tulajdonosától bántalmazás miatt kobozták el tavaly nyáron és az Illatos útra került. Happy mikrochippel ellátva, oltva, egészségesen, ivartalanítva keresi új gazdiját. Ha úgy érzed Happy a te kutyád, keresd a Vigyél Haza Alapítványt és írj az info@vigyelhaza.hu címre.
4:50
Reggeli
2024. február 29. 10:02

Már csak online várják a kérdéseket a debreceni akkugyáras közmeghallgatásra

Debrecenben változatlanul nagy az ellenkezés a kínai akkumulátorgyár ellen – mondta a Reggeliben Dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke. Hétfőn lesz egy új közmeghallgatás, amit már köz nélkül, online tartanak meg, így a helyeik szerint elveszíti a társadalmi jellegélt. Ez a 2023. január 9-ei botrányosra sikerült közmeghallgatás megismétlése.
5:04
Reggeli
2024. február 29. 8:50

Megosztottak a gödiek az akkugyárról

A légszennyezettségi adatok alapján a gödi akkumulátorgyár 2019 és 2022 között rendkívül nagy mennyiségű, 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe. De nemcsak ez az egyetlen aggasztó adat, ami a gyár egészség- és környezetkárosító hatására utal. Ugyanis a gödi gyárban is a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének sokszorosa volt kimutatható, ráadásul a dolgozók mérgező anyagoknak való kitettsége az évek során folyamatosan nőtt. Pálfai Péter gödi lakos arról beszélt, hogy a helyiek semmilyen adatot nem kapnak sem az akkugyártól, sem a kormánytól. A lakosok azonban megosztottak abban, hogy mennie kellene-e a gyársnak vagy sem.
8:53
Reggeli
2024. február 29. 8:44

Megtámadták a sóskúti civilek népszavazási kezdeményezését az akkufeldolgozó ellen

Két órával a határidő előtt támadta meg valaki a sóskúti civilek népszavazási kezdeményezését. A helyi referendumot a településre tervezett akkumulátorfeldolgozó ellen írta volna ki szerdán a képviselőtestület. Közben a kormány már társadalmi vitára bocsátotta azt a jogszabályt, ami nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná a sóskúti akkufeldolgozót. Ha elfogadják, akkor már nem sokat tehetnek a sóskútiak. 
6:34
Reggeli
2024. február 28. 14:09

„Egy nagy család vagyunk” – Megyeri Csilla visszatért az Alföld tévéhez, ahonnan rusnyázós videója indult

Megyeri Csilla meglátogatta egykori munkahelyét, a debreceni Alföld Televíziót. Csilla 24 évesen a tévéhez, ahol 5 éven keresztül volt szerkesztő-műsorvezető, divatbemutatókon konferanszié. Csilla egy műsor kapcsán ment látogatta meg első munkahelyét, Tisza Tibi egykori labdarúgó műsorában szerepelt. Összekötötte a kellemest a hasznossal, volt főnökasszonyával is találkozott. Azt mondja, jó volt visszamenni, előjöttek a közös régi emlékei. 
6:17
Reggeli
2024. február 28. 13:04

Az Oscar-díjas Deák Kristóf elárulta, hogyan ismerhetőek föl a mesterséges intelligenciával készült filmek

Több mint száz mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilmből válogatott a hétvégén záródó budapesti filmfesztivál zsűrije. A Reggeli vendége ennek apropóján az Oscar-díjas Deák Kristóf volt. Hogy a magyar filmrendező miért pont hét év után akar élőben bejelentkezni az Oscar-gáláról, kiderül a fenti videóból.
6:52
Reggeli
2024. február 28. 11:49

A nők jobban szégyellik az alkoholizmust, mint a férfiak – állítja az addiktológiai szakember

Önértékelési probléma, toxikus szégyenérzet – ezek e problémák állhatnak a női alkoholizmus, illetve szerhasználat háttere mögött. Dudits Dénes addiktológiai szakember volt a Reggeli vendége. Szerinte a nőkhöz sokkal nagyobb empátiával kell hozzáállni terápia tekintetében. Az is rendszeresen előfordul, hogy a függő nő mellett van egy abuzáló partner, aki csak még inkább hozzá segítni a nőt a függőséghez.
2:58
Reggeli
2024. február 28. 11:30

Brúnó addig italozott a TikTokon, míg alkoholistává nem vált, most az elvonóról jelentkezik be

Bereczki Brúnóval saját bevallása szerint a koronavírus időszakában szállt el a ló, amikor unalomból italozgatni kellett, amit élő videóban közvetített is, a probléma csak az volt, hogy a követők azt már nem látták, hogy nem csak egy-egy pohárral csúszott le az alkoholból Brúnónak. A férfi nemrég TikTok-on sokkolta követőit, amikor egy rehabilitációs intézetből jelentkezett be. 
8:29
Reggeli
2024. február 28. 9:42

Zacher Gábor: Az első lépés az orvosi marihuána bevezetése lenne

Zacher Gábor volt a Reggeli vendége. A toxikológus szerint előre sejthető volt, hogy Németországban legalizálják a kannabiszt, ám az szerinte ennél fontosabb, hogy Ukrajnában bevezették az orvosi marihuána legális használatát. Zacher sajnálja, hogy ez utóbbi kérdést az előző kormányzati ciklusban politikai alapon lesöpörték az asztalról. A toxikológus ugyanakkor jelenleg sokkal nagyobb problémának tartja az ország gyengélkedő mentális egészségét.
10:49
Reggeli
2024. február 27. 14:09

Tízéves a közönségkedvenc Mamma Mia! a Madách Színházban

Tízéves a Mamma Mia!, jubileumi előadásra készülnek a Madách Színházban. A musical óriási sikernek örvend, már több mint 500 előadáson vannak túl. Magyar Attila két éve szerepel a darabban, Kováts Kriszta pedig a legelejétől benne volt, de 8 év után kilépett. Akkor úgy érezte, elért egy olyan kort, amikor abba kell hagynia. De a jubileumi előadásra visszatér. Magyar Attila és Kováts Kriszta a Reggeli vendégei voltak. 
0:51
Reggeli
2024. február 26. 14:24

Nyerjen egy elektromos rollert a környezetvédelemmel!

A Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Elindult Dér Heni, Kiss Virág és Lilu első projektje, amiben arra kérnek mindenkit, hogy töltsék ki azt a tesztet, ami a környezetkímélő vezetésről szól. Legyünk minél többen, akik kitöltik a tesztet! Részletek a Reggeli social felületein és a szívből jövőnk oldalán. Azok, akik kitöltik a tesztet, értékes nyereményt, egy OKAI roller ES10-et nyerhetnek.
6:13
Reggeli
2024. február 26. 13:31

„Minden gyereket tessék beengedni a konyhába!” – Pataki Ádám szívesen adja át nagypapája örökségét

Kávés, karamellás, tejcsokoládés fagyi citrommal – ezzel a saját kreációval készül a fagyi világbajnokságra Pataki Ádám. Érdekesség, hogy az elődöntők során továbbjutott versenyzők már nem változtathatnak a fagyi receptúráján. A Pataki Cukrászda tavaly lett 50 éves, ennek apropóján  könyv is készült a család történetéből, a kiadványban soha nem látott fotók és családi receptek is lesznek.
6:25
Reggeli
2024. február 26. 13:30

„10 perc alatt született meg a dal szövege” – fülbemászó, utazós zenével rukkolt elő a Belmondo

A Belmondo legsikeresebb számai mindig valószínűtlenül gyorsan születtek, nem volt ez másképp a mostanival sem, amelynek szövegét Volosinovszki György színész, énekes írta. Zoli és Gyuri egy dalíró táborban ismerkedtek meg, és hamar rájöttek, hogy jól megy nekik a közös munka. A dal szövege 10 perc alatt megszületett, most pedig a klip is elkészült hozzá.
5:58
Reggeli
2024. február 26. 13:27

„Európaiaknak kötelezővé tenném, hogy elmenjen Mexikóba” – Nagyváradi Nelli fél év után úja itthon van

Elképesztő szegénység és hihetetlen luxus – ezt tapasztalta Nagyváradi Nelli, míg fél évet Mexikóban élt. Bár nagy vágya volt egyszer kipróbálni a tengerparti életet, a 96 százalékos páratartalom és a hőség nem könnyítette meg a dolgát. Azt mondja, a magyarok sokat tanulhatnának a helyiek mentalitásából, akik bár nagyon szegények, mégis mindig kedvesek és jókedvűek.
4:53
Reggeli
2024. február 26. 12:21

„Mi úgy neveljük, hogy ő pontosan olyan gyerek, mint a többiek” – új diagnózist kapott Kutai Kinga kisfia

Kutai Kinga, vagy ahogyan az ország korábban megismerte, VV Kinga három munkahelyen is dolgozik, ennek ellenére minden hétvégén jut energiája arra, hogy kisfiával élményeket gyűjtsön. Kinga ugyanis abban hisz, hogy az együtt töltött idő és a közös emlékek a legértékesebb ajándékok, amiket csak adhat Beninek. Kisfia hallássérült, ez azonban semmiben sem gátolja, Kinga ugyanis úgy neveli, hogy ő pontosan ugyanolyan, mint a többi gyerek. Kinga őszintén mesélt magánéletéről is, elárulta, hogy van-e most valaki az életében. 
6:04
Reggeli
2024. február 26. 11:01

Súlyos témákat érint, de leginkább az apahiányról szól Marton Krisztián könyve

Marton Krisztián forgatókönyvíró felkavaró, önéletrajzi ihletésű történetet írt meg ezúttal nem sorozatban, hanem regényben. A Bőgőmasina története egy meleg színesbőrű fiúról szól, aki nem ismerte az apját és mindenkiben őt keresi. Krisztián életében az apahiány nagyon meghatározó volt, és úgy érezte ilyen hiányokkal sokan mások is küzdenek.  De a regényben szóba kerül a fiatalkori alkoholizmus is, a nehéz témát a nyelvezet könnyedsége és a humor oldja.