Portré

Iványi Gábor: Elfelejtem azok nevét, akik mosolyogva okoztak kárt, és sajnálom, hogy ilyen sivár az életük

rtl.hurtl.hu

2022. január 17. 5:57

Iványi Gábor 50 éve segít azoknak, akiknek erre igazán nagy szükségük van. Óvodát, iskolát, szak- és szakközépiskolát, átmeneti otthont, hajléktalanszállót és kórházat is működtet az általa alapított Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Mintegy 30-40 ezer embernek segítenek túlélni a mindennapokat, célt találni, el- vagy újrakezdeni az életet. Az elmúlt tíz évben több kormányzati intézkedés miatt még a működésük is veszélybe került. Az RTL Klub nézőinek szavazata alapján 2021-ben Iványi Gábor lett az Év Embere. A legutóbbi Portréban Barabás Éva beszélgetett vele.

Iványi Gábor nem számított rá, hogy jelölik az Év Embere címre. Az pedig még inkább meglepte, hogy ebben az erős mezőnyben sikerült győzni.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint azt tisztelhetik a legtöbben a munkájukban, hogy minden helyzetre próbálnak megoldást találni. Erre a szemléletre szükségük is volt, hiszen az elmúlt tíz évben több kormányzati intézkedés miatt még a szervezet léte is veszélybe került. Éppen ezért az utóbbi időszak legnagyobb teljesítményének is azt tartja, hogy sikerült működésben tartaniuk a rendszert.

Tíz éve elmegyünk a falig, és a fal mindig kicsit hátrébb mozdul

– mondta a Portéban.

Iványi Gábor arról is beszélt, a szociális munka során csak a legvégső esetben engedhető meg, hogy egy szervezet a pártfogoltjuk védelmében félrevezesse a hatóságokat. Viszont elismeri, hogy ez a lépés néha szükséges, hiszen az élet felülír minden törvényt.

Ha valahol a törvény akadályoz meg abban, hogy életben tartsunk valakit, akkor a törvény rossz.

 

A lelkész azt mondta, ebben Ghandi útmutatását követi, miszerint sosem szabad megvárni, amíg a rossz törvényeket megváltoztatják, hanem meg kell szegni azokat.  


Iványi Gábor 1979-ben hozta létre társaival együtt a Szegényeket Támogató Alapot. Akkoriban csak külföldön lehetett publikálni azt a szociológiai tanulmányt, ami ismertette, hogy az ország egyötöde szegény, egytizede pedig nagyon szegény. Szerinte a helyzet azóta sem javult. Ma is nagyon sok a nélkülöző ember, akinek döntenie kell arról, hogy a villanyszámlát fizeti be, vagy élelmiszert vásárol.

Akkor is ismertük a munkahelyi szegénységet, és tele voltunk haraggal és kritikával a rendszerrel szemben, hogy nem szabad szegényekről beszélni.

 

Iványi Gábornak hat gyermeke és kilenc unokája van. Életének fontos eseményeit is általában gyerekei különböző életszakaszaihoz köti. A legidősebb lánya például még csak háromhetes volt, amikor őt őrizetbe vették. A felesége előtt pedig letagadták, így amikor nem ment haza éjszakára sem, ő keresni kezdte a férjét.

Fiatal apaként ugyanis már nemcsak a szegénységgel és a hajléktalan emberekkel volt tapasztalata, hanem a rendőrséggel is. Átélt több házkutatást, kilakoltatást. Akkoriban alakult meg a Beszélő, amelynek tagjait figyelte a titkosrendőrség.

A nagyfia Szegeden lett lelkész. Amikor beiktatták, elmesélte neki, hogy először másfél éves kisfiúként járt ebben a városban, amikor a szegedi kollégáikat lakoltatták ki. Iványi Gáborék a templom előtt demonstráltak, és a rendőrök a fiával együtt cipelték ki a lelkészt. Elmondta, hogy a fia azután sokáig dadogott.

Én bolond voltam, hogy elvittem egyáltalán, de így utólag azt gondolom, hogy valakinek egy olyan városban lelkésznek lenni, ahol kisgyerekként átélt egy ilyen traumát, az egy érdekes dolog.

Amikor elindították a hajléktalankórházat, más lehetőség híján, harmadik gyermeke lett a főnővér, mert neki volt egyedül felsőfokú egészségügyi végzettsége.

Ült az ágy mellett, ölében a jegyzetfüzetével, közben pedig fogta a haldokló hajléktalan ember kezét. Akkor tanultam meg, hogy a haldokló számára milyen fontos a testi érintés, hogy valamibe kapaszkodni tudjon.

Ötödik lánya a MÁV-telepi iskolájuk pedagógusa lett. Osztályába jártak olyan gyerekek, akik számára külön pihenősarkot alakított ki.

Van úgy, hogy a gyerekei, akik az elhíresült Hős utcából is jönnek, úgy mennek oda, hogy éjszaka apát-anyát letartóztatták a rendőrök. Nem egyszer fordul elő, és akkor szabad elmenni egy kicsit aludni.

Legkisebb fia a sportegyesületükben dolgozott, de azt mondja, mindegyik gyermeke „egy kicsit belekóstolt a dolgokba”.

Fanyalgás és harag helyett igyekszik a dolgokhoz mindig bizalommal, nyitottsággal és reménységgel hozzáállni. Szerinte ha az ember így éli meg a durva kellemetlenségeket és a tömény rosszindulatot, akkor visszatekintve mindez kalandnak tűnik.

Elfelejtem azok nevét, akik mosolyogva okoztak kárt, és sajnálom, hogy ilyen sivár, silány az életük.

Nem a politikai irányok érdeklik, hanem az emberek sorsa. Ő pedig sok embert ismer név szerint. Tudja, hogy mi van az ózdi Hétestelepen, vagy Miskolcon, a számozott utcákban. Ahogy mondja, a szegény emberek nem akarnak sokat. Nekik is csak egy életük van, és ők is boldogok szeretnének lenni.

A Jóisten arra vállal garanciát, hogy az ember tisztességesen, szerényen megéljen, és nem arra, hogy szemérmetlenül gazdag legyen. Akinek van, és van fölöslege, az adjon.  


2022-re azt üzeni mindannyiunknak, hogy vegyük le a hideg szemüveget, ha másért nem, azért, hogy megpucoljuk, és újra tisztán lássunk.

Iványi Gábor a vasárnap esti Portré vendége volt, ahol Barabás Évivel beszélgetett. A teljes adást itt nézheti meg.

 

#Portré#barabás éva#iványi gábor#Az Év Embere#magyar evangéliumi testvérközösség#szegénység

Címlapról ajánljuk