Kultúra

Vidnyánszky „látványosan nem örült, amikor megtudta, hogy Kulkát választották meg”

rtl.hurtl.hu

2024. május 11. 13:00

A Blikknek több színész azt mondta, személyes ellentétük miatt nem hívta fel Kulka Jánost Vidnyánszky Attila. 

Vidnyánszky Attila azért nem hívta fel Kulka Jánost, hogy a 24 éves hagyománynak megfelelően közölje vele, megválasztották a Nemzet Színészének, mert a gyermeke ballagásán volt – mondta az RTL-nek Molnár Piroska. 


A Blikknek ugyanezt mondta Jordán Tamás, a Nemzeti Színház volt igazgatója, valamint a nemrégiben megválasztott Csikos Sándor is.

Azonban a lapnak nevük elhallgatását kérő színészek már azt mondták, hogy az igazgató és Kulka János közti személyes ellentétek állnak a döntés hátterében. 

„Az igazgató látványosan nem örült, amikor megtudta, hogy Kulkát választották meg”, és „teljesen nyilvánvaló, hogy Vidnyánszky és Kulka között személyes ellentétek vannak” – mondta a Blikknek egyikük. A lap egy másik informátora kijelentette: „Az igazgató tényleg nem örült Kulka megválasztásának, nem véletlenül nem hívta fel.” Egy másik színész szerint pedig „joggal feltételezhető, hogy személyes sérelem áll a háttérben”. Ő hozzátette: furcsállja, hogy a Nemzeti Színház igazgatója nem tudott időt szakítani egy kétperces telefonra.

Kulka János az RTL-nek mondta el, hogyan értesült megválasztásáról:


Vidnyánszky a Híradónak nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost, szerinte ugyanis az RTL-nek „nincsen joga kérdezni”.


Nyitókép: Vidnyánszky Attila rendező az Esthajnal című előadás olvasópróbáján a Nemzeti Színházban 2024. március 27-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

#Kultúra#vidnyánszky attila#kulka jános#nemzet színésze#nemzeti színház#színészek