Ha otthon majd megkérdezik: hé, Hoot, miért csinálod? Miért? Te odavagy a háborúért? Egy árva kukkot sem szólok. Miért? Úgysem értenék. Úgysem értenék, hogy miért csináljuk. Nem értenék meg, hogy csak a bajtársad miatt. És kész. Csak ennyi.

Három hónappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után került az amerikai mozikba a 21. század talán legjobb háborús filmje, a Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down), amiből a fenti idézet is származik. Ridley Scott csaknem két és félórás, végig rendkívül feszes és feszült filmje megtörtént eseményeket dolgoz fel, és a kritikák javarészt egyöntetű véleménye szerint a részletek iránti kivételes hűséggel. A film még a 911-es támadások előtt készült, az amerikai hadsereg hathatós támogatásával, amire 2001. szeptember 11. után már nem számíthattak volna a filmkészítők, a terrorkészültség és az Irak és Afganisztán, avagy az al-Kaida és a tálibok ellen megindított globális háború (Global War on Terrorism, GWOT) miatt. Bemutatása egyszerre volt fájdalmas és katartikus az amerikai nézőközönségnek: a mit sem sejtő, megtámadott amerikaiakat bemutató Sólyom végveszélyben premierje egyrészt túl közel volt a World Trade Center és a Pentagon elleni terrortámadások időpontjához, másrészt a filmben ábrázolt események példát mutattak hősiességből és talpra állásból, amire 911 után igencsak nagy szüksége volt a nemzetnek.

A film a mogadishui csata eseményeit dolgozza fel, ami harminc évvel ezelőtt, 1993. október 3-án és 4-én zajlott a nyolcvanas évek végén polgárháborús káoszba süllyedt, és abból azóta sem kikecmergő Szomália fővárosában. Bő két évvel járunk az öbölháború vége után, amiben az Egyesült Államok vezetésével lehengerlő győzelmet arattak a Kuwaittal szövetséges államok az iraki agresszor fölött. A Szovjetunió széthullása után gyakorlatilag az USA maradt a világ egyetlen katonai szuperhatalma, és az amerikai hadsereg az ENSZ felhívására békefenntartó csapatokat küldött az éhínséggel és fegyveres belpolitikai konfliktusokkal egyszerre küzdő Szomáliába – nem igazán sejtve, hogy beletörik a Rambo-késük az afrikai törzsi hadviselésbe.

Szomáliát ekkor javarészt már a rettegett hadurakból 1992-ben alakult Szomáli Nemzeti Szövetség (Somali National Alliance, SNA) fegyveres erői tartották ellenőrzésük alatt. A politikai hatalmat megragadó négy lázadó klán uralma alatt Szomália valósággal megszűnt államként működni: a kelet-afrikai országban tomboló polgárháborús anarchia és éhínség miatt az Egyesült Nemzetek Szervezete békefenntartó missziót (UNOSOM) indított a civil lakosság megsegítésére.

Az ENSZ békefenntartói az éhínség enyhítése mellett igyekeztek valamiféle demokratikus politikai berendezkedés kialakítását elősegíteni, és egy működő központi hatalmat, egy épkézláb kormányt az ország élére juttatni. Az SNA erői azonban ezt nem hagyták, és 1993 júniusában megtörtént az ENSZ békehadtestének legsúlyosabb összecsapására: egy fegyverlerakat ellenőrzése közben harc robbant ki az ENSZ pakisztáni kontingense és az SNA katonái közt, amiben 25 ENSZ-katona vesztette életét. A szomáliai békefenntartó koalíció Mohammed Farah Aidid SNA-vezért tette felelőssé a történtekért, és hajtóvadászatot indítottak ellene.

1993. július 12-én az amerikai hadsereg egységeinek vezetésével megrohamozták az SNA belügyminiszterének mogadishui házát. Az akcióban Aidid klánjának egy sor prominens idős tagja is életét vesztette, a több mint hetven halálos áldozat közt neves költő és egyetemi tanár is akadt, sőt, zömében olyanok, akik nem feltétlenül támogatták Aidid politikáját. Mohammed Farah Aidid és közvetlen emberei nem voltak a likvidáltak listáján.

A támadó helikopterek légi támogatásával végrehajtott akcióval az ellenkező hatást érték el: Mogadishu lakosai az UNOSOM ellen fordultak és csatlakoztak Aidid és az SNA erőihez. A rákövetkező hónapokban pokollá vált az amerikai katonák élete Szomáliában: folyamatossá váltak az ellenük végrehajtott rajtaütések. Clinton elnök ekkor úgy döntött, hogy ideje elfogni Aididet.

Félresikerült akció

Az USA különleges katonai egységei (a tengerészgyalogság elit alakulata, a haditengerészet SEALS egysége, a hadsereg rangerei és Delta kommandósai) összehangolt (vagy legalábbis annak gondolt) akciót indítottak 1993. október 3-án, azzal a céllal, hogy elfogják Aidid két magas rangú tisztjét, Omar Saladot és társát. A célpont Mogadishu belvárosában egy emeletes ház volt, amiben az amerikaiak információi szerint magas szintű megbeszélést tartottak Aidid emberei.

A sebészi pontosságúra tervezett akció legfeljebb egy órát tartott volna. Nem így lett.

A támadás kora délután, helyi idő szerint tíz perccel kettő előtt indult. 16 helikopter szállt föl Mogadishu nemzetközi repülőteréről, és a belváros felé vették az irányt. A helikopterek mozgását figyelő szomáli fegyveresek autógumikat gyújtottak meg, így adva jelt egymásnak a várható fegyveres támadásról.

Az akció kezdetben viszonylag jól alakult, a helikopterekről kötélen aláereszkedő Delta kommandósok elfoglalták pozícióikat, majd némi ellenséges tűz közepette megkezdték a támadást. A dolgok 40 perc elteltével fordultak váratlanul rosszra.

A Super 61 hívójelű UH-60 Black Hawk csapatszállító helikoptert célba vette egy SNA katona egy RPG-7 gránátvetővel. Az eltalált helikopter irányíthatatlanná vált és a lakóházak közé zuhant, egy sikátor falának csapódva, csaknem 300 méterre keletre a célpontként kijelölt épülettől – ahogy a lent látható a légifelvételen is látható.

A támadásban részt vevő egységek közti rádióforgalmazásban ekkor hangzott el a kétségbeesett

Black hawk down! Black hawk down!

A helikopter két pilótája azonnal életét vesztette, a legénység két tagja súlyosan megsérült, míg két mesterlövész kisebb karcolásokkal megúszták és azonnal védekező állást alakítottak ki a helikopterroncsnál.

Az SNA milicistái megafonokkal szólították fel a környékbelieket, hogy jöjjenek elő házaikból és védjék meg otthonaikat. Az SNA jól képzett alakulataihoz tucatjával csatlakoztak felfegyverzett mogadishui lakosok, akik a Super 61 segítségére érkező helikopterekre kezdtek lőni, miközben a lezuhant egység ellen is támadást indítottak.

Egy másik Black Hawk helikopterről leereszkedő, nagy nehezen a roncshoz eljutó mentőegység összeszedte a sebesülteket és a helikopterroncsból kiszedett kevlárdarabok fedezékében tűzharcba kezdtek a szomáli fegyveresekkel, miközben az őket szállító helikoptert találat érte ezért kénytelen volt visszatérni a bázisra.

16 óra 40 perckor a Super 64-es hívójelű Black Hawk a roncs fölött körözött, hogy aláereszkedve kimenekítse a lent harcolókat. A helikopter farokrotorját érte egy lentről indított páncéltörő gránátja. A gép pár száz méterrel odébb bádogviskók közé zuhant, megölve több környéken lakót is. A második lezuhant Black Hawk felé is özönleni kezdtek a feldühödött szomáli harcosok és kalasnyikovokat ragadó mogadishui lakosok.

Irtózatos túlerő

A helyzet ekkor már több volt, mint kaotikus. A Mogadishu ellenséges utcáin rekedt amerikai katonák kimenekítésére két kisebb menetoszlop is elindult a légibázisról, de csapdába csalták őket a saját városukat jobban ismerő, a városi gerillahadviselésben jártas, túlerőben lévő SNA harcosok. A védekezésre kényszerülő a két amerikai osztag körülbelül száz katonája csaknem 60 ezer darab lőszert és több száz gránátot használt el félóra alatt, mielőtt visszavonulót fújtak. Az első lezuhant helikopternél elkeseredetten védekező egységeket végül kilenc óra múlva érték el.

A második helikopterhez küldött, Super 62 hívójelű Black Hawkkal Delta mesterlövészek érkeztek a földön lévők támogatására, majd a helikopter a levegőből tizedelte a szomáli fegyvereseket. Tíz perccel később a Super 62-est is RPG-találat érte, az volt csak a szerencséjük, hogy a sérülés ellenére a masszív helikopterrel sikerült elhagyni a harci zónát és a gép távolabb, biztonságosabb környéken zuhant le.

A második Black Hawk lezuhanásának helyét nem sokkal később elözönlötték a szomáli katonák és egy amerikai kivételével mindenkit megöltek.

Eközben az első helikopter lezuhanásának helyén nagyjából kilencven Army Ranger és Delta Force katona állt gyilkos tűzharcban a szomáliaiakkal. A fegyveres közelharc két lakótömbnyi területen folyt és másnapig tartott. Az amerikaiak sikeresen megvetették a lábukat és egész éjjel ellenálltak a hullámokban támadó, több száz főnyi ellenségnek, amiben támogatást nyújtottak a környékbeli utcákat a levegőből gépfegyverekkel sorozó AH-6 Little Birds kis, könnyű támadóhelikopterek.

A csapdába esett csaknem száz főnyi amerikai katonát hajnal kettő körül érték el a kimentésükre küldött megerősített egységek. Az SNA katonái eddigre nagyjából magukra maradtak, a profi amerikai katonákkal szemben képzetlen amatőröknek számító civil lakosság súlyos veszteségeket szenvedett és visszahúzódtak a csatatérről. A helyzet ekkorra vált annyira konszolidálttá, hogy a mentőakciót le lehetett vezényelni és mindenkit ki lehetett hozni a háborús zónából. Később Aidid azt nyilatkozta, hogy a további vérontást elkerülendő ő parancsolta meg embereinek, hogy nyissanak folyosót az amerikaiaknak.

Sólyom végveszélyben: harminc évvel ezelőtt történt a mogadishui csata — Az amerikai hadsereg rangerei, akik részt vettek a mogadishui csatában – Fotó. Sgt. 1st Class Whitney Hughes / National Guard Bureau

A mogadishui csatában 18 amerikai és egy maláj katona vesztette életét. Nyolcvanan megsebesültek, egy fő pedig fogságba esett. Két Black Hawk helikopter teljesen megsemmisült. Szomáli részről az SNA azt közölte, hogy a harcokban 133-an vesztették életüket. Az ennél reálisabb becslések szerint nagyjából hétszázan, de akár ezernél többen is meghalhattak az amerikaiak golyóitól.

A mogadishui csata volt az első jelentős amerikai fiaskó (mondhatni vereséggel felérő győzelem) a vietnami háború óta. Bár amúgy az akció elérte eredeti célját, de szinte senki nem arra emlékszik, hogy sikerült-e elfogni legfőbb szomáli hadúr embereit. Harminc évvel ezelőtt egy végletekig lepusztult kelet-afrikai országban az USA nagyhatalmi pozíciója alaposan megrendült, hidegháborús győztes imázsa megtépázódott, amit 8 évvel később Oszama bin-Laden ki is használt.

Ridley Scott mesteri filmje, aminek végén az alábbi idézet elhangzik, ettől függetlenül a hősiességnek és bajtársiasságnak állít elsősorban emléket éppen csak utalva az elkerülhetetlenül alakulóban lévő új világrendre:

Az előbb beszéltem Blackburnnel, aki megkérdezte: mi változott, miért megyünk haza? Azt mondtam: semmi. De ez nem igaz. Minden megváltozott.

Legnézettebb

Itt a magyarázat: ezért látni egyre több málló, szemetelő óriásplakátot az utak mentén

Képgaléria: mutatjuk, hogy milyen az eltűnt F-35-ös vadászbombázó, és azt is, hogyan mulatott rajta az internet népe

HIMARS, Leopard, Bayraktar – testközelből vettük szemügyre az Ukrajnában bevetett fegyvereket

Sólyom végveszélyben: harminc éve történt az amerikaiak egyik leginkább félresikerült katonai akciója

Eladó Robert Bruno fantasztikus texasi acélháza