Jean-Marc Barr: Szerettük volna a szexet visszahódítani a pornótól

A legelső filmje rögtön egy hollywoodi bibliai eposz volt, a Dávid király Richard Gere-rel a címszerepben. Készültek azért ennél jobb bibliai eposzok is Hollywoodban…

Még színiiskolás voltam, amikor megkaptam a szerepet. Valóban nem egy túl jól sikerült darab, de legalább megtapasztalhattam, milyen lehetett, amikor Hollywood zsinórban gyártotta ezeket a nagyszabású filmeket. Elcsíptem egy ilyet én is. 

A parókámra több pénz ment el, mint a gázsimra, de volt harci szekerem és hadseregem. Azt mondták, nézzem meg a már felvett jeleneteket Richard Gere-rel, tanuljak belőlük, de Richard Gere nem csinált semmi különöset ezeken a felvételeken, jobbára csak nézett. 

Gondoltam, oké, akkor majd én sem csinálok semmit, az csak beválik. Egy nagy előnye azért volt a Dávid királynak: ebben szúrt ki John Boorman, és szerepet adott a Remény és dicsőségben. Ami egy tényleg nagyszerű film.

Aztán következett A nagy kékség, Luc Besson filmje, ami sztárt csinált a két főszereplőből: önből és Jean Renóból. Renóval ellentétben ön nem  dolgozott többet Bessonnal, viszont hamarosan elkezdődött a máig tartó munkakapcsolata Lars von Trierrel.

Amikor elvállaltam az Európa főszerepét, Lars még csak egy feltörekvő rendező volt, nem a nagy Lars von Trier, ahogy később bekerült a köztudatba. Karrierszempontból egyenesen visszalépésnek tűnt, hogy egy nem túl ismert dán rendező filmjében fogok szerepelni. De nem akartam, hogy A nagy kékség búvárjaként emlegessenek, nem akartam, hogy rajtam maradjon ez a címke. Hatalmas sikert aratott a film Franciaországban, de nem vágytam a sztársággal járó felhajtásra. Szerettem volna továbbra is felszállni a metróra és észrevétlenül sétálni az utcán. Úgyhogy inkább újra a nulláról kezdtem. Sajnálom Johnny Deppet és a hozzá hasonló színészeket, akik már nem ülhetnek metróra. 

Besson és Trier két teljesen más alkatú rendező, teljesen más ambíciókkal. Luc nem Tolsztojon és Balzacon nőtt fel, hanem képregényeken. Ő ebből a világból jön, az erre való igényt aknázta ki Franciaországban és a világban. Nem tudom, melyik hozzáállás a jobb, de úgy sejtem, Lars filmjei tovább fognak élni, mint amiket Besson csinál. 

Félig francia, félig amerikai színészként könnyedén választhatta volna a hollywoodi karriert is.

Sokan franciának hisznek, pedig csak félig vagyok az. Szerencsés helyzetben voltam, mert Amerikában nőttem fel, két útlevelem is van. Megtehettem, hogy megyek a saját fejem után. Úgy voltam vele, hogy ha elcseszem a dolgaimat, még mindig visszamehetek Kaliforniába gördeszkázni. De érdekelt Európa, az európai kultúra, és nem akartam színészként bekerülni valami skatulyába. A kommersz dolgok hidegen hagytak. Ráadásul épp egy jugoszláv lányba voltam szerelmes, amikor A nagy kékséget csináltuk. Már csak ezért is Európa mellett döntöttem.

Úgy látja, Bessont és Renót inkább a közönségsiker izgatta?

A maga idejében Luc volt az egyetlen francia rendező, aki sikerrel alkalmazta a hollywoodi filmkészítés eszközeit. Az időzítése is jó volt, saját stúdiót alapított, a nagyfiúk súlycsoportjában kezdett játszani. Luc rendkívül makacs ember, akit nem annyira a tartalom izgat, mint az, hogy hatni tudjon, és azt nagyon tud. Nagyon tudja, hogyan fogja meg a mezei mozinézőt. A maga módján ez is művészet. Más kérdés, hogy engem nem nagyon érdekelnek a filmjei, rég kinőttem a kamaszkorból. Nem 16 vagyok, hanem 63. Ami Jean Renót illeti, őt igazán jó színésznek tartom, de mintha ugyanazt a karaktert játszaná újra meg újra. Márkává vált, sok pénzt keres, de hol van ebben a fejlődés? 

Nekem nem sokat jelentett ez az amerikai álom. Igaz, sok mindent készen kaptam, nem kellett például óceánra néző kaliforniai házra gyűjtenem, mert volt egy óceánra néző kaliforniai házam.

Még mindig megvan?

A szüleim háza volt, most, hogy már meghaltak, már az enyém. Idén először kell adót fizetnem utána, ami nem igazán kedvez a művészi filozófiámnak.

Az Európa főszerepét számos Lars von Trier-film követte, igaz, ezekben csak kis szerepeket játszott. Például A nimfomániásban egy pedofilt. Ha Von Trier hívja, rögtön igent mond, vagy azért A nimfomániásnál hezitált egy kicsit, hogy elfogadjon-e egy ilyen kockázatos szerepet?

Sosem mondok nemet Larsnak, pedig tényleg kis szerepeket szokott adni. Igaz, az Európában enyém volt a főszerep. Ami érdekes A nimfomániás pedofil-jelenetében, hogy ez az alak épp most fedezi ezt fel magában. Addig nem tudta, hogy pedofil. Volt ebben dráma rendesen. Egy tabu, amihez Lars, szokásához híven, humorral közelített. Mégiscsak van abban valami humoros, hogy ott ülök megkötözve, letolt gatyával, és Charlotte Gainsbourg, a főszereplő azon méri le az izgatottságomat, hogy megmozdul-e a farkam. Szeretem ezt Larsban, hogy kimozdítja a nézőket a komfortzónájukból.

A kérdéses jelenetben hol egy pornósztár helyettesítette önt, hol egy műpéniszt használtak. Kényelmetlenül érezte magát színészként, vagy ez is csak egy jelenet volt, mint bármely másik a pályáján?

Először is, Larsszal forgatni jó móka, sokat röhögünk. Ugyanakkor ez volt az első alkalom, sem előtte, sem utána nem történt velem olyan, hogy ne tudtam volna teljesíteni, amit a rendező kér. 

Ott ültem kikötözve, de az erekció nem jött, hiába próbálkoztam. Nehéz úgy, hogy 15-20 ember áll körülötted, ráadásul meg van kötve a kezed. Aztán jött egy pornószínész, akinek ez nem okozott gondot. 

A jelenet azonban a saját petyhüdt farkammal kezdődik. Sok mindent csináltam már a kamerák előtt, talán az anális szexet kivéve, de ez azért nekem is kihívás volt. Kellett némi bátorság. Senki sem nyúl úgy a tabukhoz, mint Lars. Sötét, fekete humorral. Szerintem máshogy nem is lehet. Máskülönben melodráma lesz belőle.

Állítólag ön Lars von Trier gyerekeinek a keresztapja…

Így van. Nagyon jóban voltunk a nyolcvanas-kilencvenes években és még a kétezres évek elején is. Azért kért fel a keresztapaságra, mert katolikus vagyok, bár nem járok, nem is jártam templomba. Talán azért is voltunk olyan jóban, mert Lars nem érezte magát fenyegetve, ha velem volt. A rendezők már csak ilyenek, sokszor tartanak a színészektől. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, néha váltunk egy-egy sms-t, de jóval kevesebbszer találkoztunk az elmúlt 10-15 évben. A közös munka meghatározó része a pályámnak.

Az Európát teljes egészében a magaménak érzem. A nagy kékség óriási ajándék volt, de nem tudtam komolyan venni. Ha akkor a fejembe száll a siker, igazi seggfej vált volna belőlem, és öt éven belül véget ér a karrierem.

Tavaly Lars von Trier bejelentette, hogy Parkinson-kóros. Hogy van most?

A Parkinsonra gyógyszert szed, amitől javul az állapota. Látta, hogy mit posztolt az Instagramon?

Hogy barátnőt és múzsát keres?

Igen. Remélem, azért a videó mögött van valami más is, valami, aminek a híres Lars von Trier-i humorhoz van valami köze. Ki tudja?! De azt mondja, fog még filmet rendezni.

Ön is rendez, legutóbb például az Egy francia család szexuális krónikája című filmet. A színészei élesben szexeltek a kamera előtt…

Szerettük volna a szexet visszahódítani a pornótól, a szex ábrázolását. Legalábbis egy keveset.  A filmekben még ma is imitálják csak a szexet, nagyon mű az egész. Meg akartuk mutatni, hogy lehet ezt másképp is. Igen, a színészek izgalomba jönnek a kamera előtt. Meg akartuk mutatni, hogy ez mennyire emberi. Egy kis szexkomédiát csináltunk.

Lars von Triernek tetszett?

Nem tudom, hogy látta-e. Azt tudom, hogy az első rendezésemet, a Szerelmeseket megnézte. Ez volt az első francia Dogma-film. Larsnál sosem lehet tudni, épp mire vevő. Néhány hete kaptam tőle egy sms-t, azt írta, hogy épp most látta az Adéle életét. Ez egy tízéves film.

Nyitókép: Kristy Sparow/WireImage