Gazdaság

Több száz nyereményautót hagynak veszni a magyarok

Vrazsovits RitaVrazsovits Rita

2023. szeptember 7. 7:02

Több száz új autó, illetve az áruk ragadt be az OTP Banknál az elmúlt évtizedekben, csak az elmúlt másfél évben a kisorsolt nyereményautók negyedéért nem jelentkeztek a betétesek. A gépkocsinyeremény-betét ugyan a szocializmusban élte fénykorát, de még ma is több százezer van belőle, és tízmilliárdokat tartanak benne úgy az emberek, hogy meg se nézik, nem ők nyerték-e éppen a havonta kisorsolt autók valamelyikét.

A fiatalok többsége már azt sem tudja mi az, akik még emlékeznek rá, azok közül is sokan azt hiszik, hogy már nem létezik, valójában azonban 620 ezer magyarnak van belőle, akik 76 milliárd forintot tartanak benne. Ha találós kérdésként tennénk fel, aligha vágnák rá sokan, hogy 

gépkocsinyeremény-betét

Kisebbfajta csoda, hogy évtizedekkel túlélte a szocializmust, amikor az autóhoz jutás egyik lehetősége volt. Ennél már csak az meglepőbb, hogy az OTP Banknak jó nagy parkolót kellene bérelnie az eddig át nem vett nyereményautóknak, ha azokat a sorsolás óta megtartotta volna, várva a nyertesek jelentkezését. Ráadásul ebben a parkolóban nemcsak Ladák, Trabantok, Wartburgok porosodnának, hanem a legfrissebb típusok is. Tudna ide tenni járműveket az MBH Bank is, amelynél a 2011 óta tartott 143 sorsolás nyereményei közül 124-et nem vettek át (igaz, ebben nemcsak autók, hanem ajándékutalványok is vannak).

Minden negyedik nyereményautót az OTP Banknál hagytak a betétesek az elmúlt másfél évben, jó eséllyel úgy, hogy nem is tudnak róla, mekkora szerencse érte őket. 

Ez azt jelenti, hogy a kisorsolt új autók közül szinte minden hónapban akad egy, amelyik végül nem talál gazdára. Ha a sorsolástól számított 30 napon belül nem jelentkeznek a nyertesek, azután már csak az autó árát tudják átvenni, ebben a formában viszont nem évül el a nyeremény – csak az értékét veszti folyamatosan az infláció miatt.

Így fordulhat elő, hogy az át nem vett nyeremények között olyan is van, amit több mint 40 éve sorsoltak ki, és akár ma is besétálhatna valamelyik bankfiókba a betét tulajdonosa vagy az örököse, hogy igényt tartson a nyereményre. Az más kérdés, hogy amennyiért 40 éve még új autót adtak, ma már egy biciklire is kevés lenne.

Az elmúlt évtizedekben több száz nyereményautó ára ragadt be az OTP-ben, mert a kisorsolt nyertesek nem vették át sem az autót, sem az árát. 

A nyereményről nem kap értesítést a betétes, arról csak akkor értesül, ha megnézi, kihúzták-e a betétjét. 

Ezt azonban ma már a fiókok mellett, a bank weboldalán vagy a mobilbankjában is megteheti. Az át nem vett nyeremények listáját az OTP és az MBH is közzéteszi a weboldalán, így a betét számát ismerve sosem késő ellenőrizni, hogy ott voltunk-e a szerencsések között, vagy ott volt-e valamelyik elhunyt rokonunk, akinek a ránk maradt papírjai között ott kallódik a nyertes betétkönyv. Sok fiatalnak is érdemes lenne legalább időnként megnézni, nem húzták-e ki a betétjét, amit a nosztalgiázó nagyszüleitől kapott ajándékba a saját nevére.

Több száz nyereményautót hagynak veszni a magyarok
Reklámplakát az egyik legkorábbi gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolásáról, az indulás évéből, 1961-ből.

Több százezer betétes vár a szerencsére

Lehetséges nyertesből nincs hiány, hiszen az ezt e betétformát 1961 óta kínáló OTP Banknál még mindig több mint 620 ezer ügyfélnek van gépkocsinyeremény-betétje, összesen 76 milliárd forint értékben. Akár több is, hiszen egy ügyfélre átlagosan 122 ezer forint értékű ilyen betét jut. A Bank360.hu OTP-tól kapott információi szerint a betétvásárlók körében az 50 ezer forintos címlet a legnépszerűbb, mely egyben a legnagyobb választható címlet is. Ez nem meglepő, hiszen ezzel van a legnagyobb esély nyerni a sorsolásokon.

Az OTP-nél és az MBH-nál megvásárolt nyereménybetét egy speciális banki betét. Az utána járó kamatokat ugyanis nem kapják meg a tulajdonosok, hanem a bank az összegyűlt kamatból vásárolt új autókat sorsolja ki közöttük. Így viszonylag kicsi az esélye, hogy megtérül a befektetés, viszont ha a nyertesek közé kerül valaki, akkor a haszon akár több százszoros is lehet.

Ahogy azonban a számok mutatják, még ez is kevés azonban ahhoz, hogy ne hagyják veszni a néhány tízezer forint fejében nyert autók sokaságát a szerencsés magyarok. Úgy látszik, nemcsak a gépkocsinyeremény-betét örök, hanem az át nem vett autók sora is. A bankok akár így is reklámozhatnák havonta a mindent túlélő termékét: 

Van nálunk egy csomó autó. Nem az Öné véletlenül valamelyik?


A szerző a Bank360.hu munkatársa.

Nyitókép: Getty Images

 

 

 

#Gazdaság#autó#otp#mbh#betét#nyereményautó#gépkocsinyeremény#bank#bank360#ma