Kultúra

Gálvölgyi János: Az intenzíven nem számít, hogy az ember Kossuth-díjas vagy vízvezeték-szerelő

rtl.hurtl.hu

2023. június 27. 8:39

A színész arról is beszélt, hogy a lányai mentették meg az életét.

Gálvölgyi János a Meglepetés magazinnak adott interjút, amit a 24.hu szemlézett.

„A lányaim lélekjelenléte nélkül most nem beszélgetnénk, megmentették az életem. A kórházban töltött időszakom alatt pedig nemcsak rám vigyáztak, hanem a feleségemre is, aki Dorka és Eszter mellett életem harmadik legfontosabb nője. Ami engem illet, azokból a napokból, amikor válságos állapotban voltam, semmire nem emlékszem. Miután pedig magamhoz tértem, minden oldalról dőlt rám a szeretet” – mondta el a népszerű színművész a lapnak.

Majd így folytatta:

Ott volt velem a családom, a csodálatos orvosok és ápolók, akik nemcsak rám, hanem körülöttem minden betegre bámulatosan odafigyeltek az intenzív osztályon. Ott nem számít, az ember Kossuth-díjas vagy vízvezeték-szerelő, egyenrangú emberek vagyunk mindannyian

– fogalmazott Gálvölgyi.

Mint arról beszámoltunk, percekig tapsoltak a nézők, amikor Gálvölgyi János öt héttel súlyos betegsége után először színpadra lépett.


„Az orvosom az utolsó kontrollon azt mondta, teljesen egészséges vagyok, és egy ilyen súlyos tüdőgyulladás egy fiatalt is pont úgy döntött volna le a lábáról, mint engem. Semmi akadálya nincs tehát, hogy munkával töltsem az életem hátralévő részét” – jelentette ki a Meglepetésnek a színész.

Nyitókép: RTL

#Kultúra#gálvölgyi jános#betegség#kórház#kossuth-díj