És akkor Woody Allen hálálkodni kezdett: köszönöm, Liv, ez volt életem legjobb estéje – exkluzív interjú Liv Ullmann-nal

„Első filmem bemutatóján egyik másodnagybátyám megkérdezte az oslói mozi igazgatójától, mit lehetne tenni, hogy megakadályozzák a további előadásokat” – írja a Változások című önéletrajzában. A családja már azt sem nézte jó szemmel, hogy színésznek állt, azt pedig végképp nem tűrhette a család, hogy az első filmjében meztelenül látható.

Anyám és nagyanyám nem kifogásolták, hogy színész lettem, de valóban voltak a családban olyanok, akik igen. Annyira azért nem voltam meztelen abban a filmben, ahogy az manapság szokás, látszott a hátsóm, és látszott egy kicsit a mellem is. 

A családomnak persze ennyi is elég volt, hogy felháborodjanak. Az ő szemükben ez a megcsúfolása volt mindannak, amit mélyen vallásos emberként hittek és gondoltak a világról. Nem tudtam meggyőzni őket az ellenkezőjéről, már csak azért sem, mert én is elszégyelltem magam, amikor az újságok cikkezni kezdtek a filmről és a meztelenségről. És akkor, amilyen hülye voltam, azzal védekeztem, hogy hát nem tudtam róla, hogy ilyen felvételek is készülnek rólam. Jó néhány évbe beletelt, míg a családom elutasító része is megbékélt velem. Végül elfogadták még a mélyen vallásos rokonok is, hogy van némi tehetségem a színészethez. 

Ami nem csak a filmeken, de a színpadon is megmutatkozott, legendás szerepe volt Ibsen Nórája. Most épp Jessica Chastain alakítja Nórát a Broadway-n, akit ön a Julie kisasszonyban rendezett is. Látta Chastain Nóra-alakítását?

Sokat beszélgettünk Nóráról, már a Julie kisasszony forgatásán is. Meg is hívott a premierjére. 

A kritikákat nem olvastam, de biztos vagyok benne, hogy jó Nóra. Jessica alapvetően filmszínésznő, nincs nagy színházi múltja, de elképesztő tehetség, remélem ez a színpadon is megmutatkozik. Egy különbség azonban biztos van a Nóráink között: én azzal a meggyőződéssel játszottam, hogy Nóra másnap visszatér a családjához, és megmutatja a gyerekeinek, milyen is az új Nóra. Nem hittem, hogy az a Nóra, akit oly sok produkcióban eljátszottam, örökre eltűnik. Amikor Nóraként elhagytam a színpadot, abban a hitben hagytam el, hogy vissza fogok térni, és elmagyarázom a gyerekeknek, miért kellett elmennem egy időre.

A Persona volt az első filmje Ingmar Bergmannal. A filmet Fårö szigetén forgatták, ahol később együtt élt Bergmannal. Azt írja a könyvében, hogy filmbeli partnere, Bibi Andersson előre tudta, hogy mi fog történni, hogy Bergman és ön egymásba fognak szeretni a forgatáson. Honnan tudta?

Bibi és én nagyon közeli barátok voltunk. Néhány évvel idősebb volt nálam, és volt idő, hogy ő és Ingmar egy pár voltak. Bibi jól ismert, tudta, mit keresek, ahogy azt is tudta, hogy Ingmarban sok mindent meg is fogok találni ebből. És mivel ismerte Ingmart is, tudta, hogy amit Ingmar keres egy nőben, abból sok mindent bennem találhat meg. 

Estefelé, a munka végeztével gyakran sétálgattunk négyesben a szigeten: ő, én, Ingmar és az operatőrünk, Sven Nykvist. A sétáink során Bibi megsejtette, mi fog történni Ingmar és köztem, és áldását adta a kapcsoltunkra.

Öt évig élt Bergmannal Fårö szigetén. Mikor járt utoljára ott?

Utoljára olyan 6-7 éve. Miután Ingmar leforgatta Erland Josephsonnal és velem a Saraband című filmet, visszautazott a szigetre. Voltak még filmes tervei, beszélt is róluk, de már nem jött vissza Stockholmba. 

Többször is meglátogattam a szigeten, a halálakor is vele voltam. Ott ültem mellette, tudtam, hogy menni készül. 

Sok-sok éve, amikor együtt éltünk, a dolgozószobája ajtajára minden nap rajzoltunk valamit; hol egy szívet, hol egy könnyes szemet, mikor mit éreztünk. Ez az ajtó lett a mi kapcsolatunk naplója, és így is maradt, amikor már nem voltunk együtt, Ingmar így hagyta, amikor újraházasodott, és akkor is, amikor én házasodtam újra. Amikor a napsütéstől kifakultak a kis rajzok, újrafestette őket. Amikor meghalt, az ajtón még ott voltak a rajzaink. Nagyon félek, hogy már nincs meg ez az ajtó, ezért sem megyek már vissza. A házból múzeum lett, de nem hiszem, hogy bárki is megértené, miért olyan fontos nekem ez az emlék. Tudom, hogy gyerekes dolog, de félek, hogy már nincs ott az ajtó. Nem akarok többé visszamenni.

Az első forgatási napokon Bergman babonából az egyik lábára sárga, a másikra kék zoknit húzott – ezt is a könyvéből tudjuk. Minden filmjénél ez volt a zokniviselet?

Igen. Ragaszkodott ehhez a hagyományhoz. Neki is megvoltak a maga gyerekes dolgai. Amikor az egyik forgatókönyvéből rendeztem filmet, megtiltottam, hogy kijöjjön a forgatásra, de az utolsó napon mindenképpen ott akart lenni. A stáb nem tudhatta meg, hogy ott van, megtiltotta, hogy elmondjam bárkinek is. 

Meg is jelent. És amikor elérkezett az ebédszünet, és csak én meg az operatőr voltunk a díszletben, Ingmar elhatározta, hogy bebújik az ágytakaró alá, és onnan lesi meg a következő felvételt. 

Egy stúdióban felépített hotelszobában forgattunk, ahol a svéd színésznő, Lena Endre a filmbeli szeretőjével találkozik. Az ebédszünet véget ért, a felvétel elkezdődött, és látom, hogy az ágytakaró hullámzik, mert aki bebújt alá, nem bírja visszatartani a nevetést. Ingmar úgy viselkedett, mint egy kisfiú. Egy kisfiú, aki az első forgatási napokon felemás zoknit visel. Cinkosan rákacsintottam Lenára, aki rögtön tudta, miről van szó.

A hetvenes években nemcsak Európában, de Hollywoodban is sztár volt. A forgatásokat partik, a partikat forgatások követték, az önéletrajza szerint Hugh Hefner, a Playboy-vezér éppúgy fogadta, mint a politikusként épp csúcson lévő Henry Kissinger. Az előbbi pizsamát viselt, és egy bizarr pornófilmmel szórakoztatta, az utóbbi rendes ruhát viselt, és egy hollywoodi rendezvényre cipelte el.

Már nem is emlékszem, milyen partikról írtam a Változásokban. Két filmet forgattam, míg Hollywoodban éltem, a hollywoodi sztárok közül Rock Hudson volt a legjobb barátom. Kitanított, hogy mire kell vigyáznom Hollywoodban. Egy nap elmeséltem neki, hogy meghívott magához egy nagy-nagy híresség, hatalmas partit ad a tiszteletemre. Rock Hudson óva intett attól, hogy elmenjek. Úgy voltam vele, mi bajom származhat belőle, nagy parti lesz, elmegyek. Nem is mondtam meg Hudsonnak. 

A nagyon híres férfi nyitott ajtót, és amikor beléptem, rögtön láttam, hogy nincsen parti, csak ő meg én. Itallal kínált, furcsán viselkedett, én meg egyre jobban féltem. Egyszer csak csöngettek: Rock Hudson állt az ajtóban. »Liv, velem jössz!« – parancsolta.

Ki volt ez a nagyon híres férfi, aki meghívta magához?

Nem mondhatom el. Sok-sok éve halott.

És Kissinger hogyan lett a randipartnere?

Kissinger hivatalos volt egy rendezvényre, egy megemlékezésre a nagy amerikai filmrendezőről, John Fordról. Körbekérdezett, hogy kivel jelenjen meg az eseményen, és engem ajánlottak, épp frissnek és menőnek számítottam Hollywoodban. Egy meglehetősen félénk emberrel találkoztam aznap este. 

Ott ültem Kissingerrel egy asztalnál, és ő folyvást az apjáról mesélt, aki egy füzetben gyűjtögette a fiáról szóló újságkivágásokat. Megkedveltem, annak ellenére, hogy egyáltalán nem értettem egyet a politikájával. 

Később egy banketten is vele voltam; ott volt Nixon és Brezsnyev, mindketten beszédet mondtak és sírtak. Az járt a fejemben, mit szól majd a mamám, amikor elolvassa a levelemet, hogy kikkel is találkozott a lánya. Látva, hogy azért valamit csak elértem az életben, vissza is fogadtak a családi vacsorákra.

Egy híres vacsorát ön is összehozott: azt, amelyiken életükben először és utoljára Ingmar Bergman és Woody Allen találkoztak.

Két félénk ember. Én voltam a legkevésbé félénk közöttük. Ingmar és a felesége New Yorkban jártak, hogy megnézzenek a Nórában a Broadway-n. A nagy amerikai színész, Sam Waterston játszotta Helmert. Még egy félénk ember. Az előadás végén Ingmar hátra jött gratulálni. Nem győzött dicsérni minket, csupa szépet mondott Waterstonnak is, de megjegyezte: a te Helmered sírt, és ez nagy hiba. Helmernek nem szabad sírnia, amikor Nóra elmegy. Néhány év múlva Ingmar megrendezte a Nórát Stockholmban. Tudja, miről lelkendeztek a lapok? Hogy ez az első olyan Nóra-előadás, ahol Helmer sír. Ez Sam Waterston kedvenc anekdotája. Szóval, Ingmar megnézett minket egy matiné-előadáson, este pedig szeretett volna találkozni Woody Allennel.

És akkor jött ön…

Elmondtam Woody Allennek, hogy Ingmar találkozni akar vele. Vacsora este, a Pierre Hotelben! Madarat lehetett volna fogatni vele. Egy hatalmas limuzinnal érkezett, hogy felvegyen a színháznál. A volánnál fehér kesztyűs sofőr, igazán megadta a módját. Ingmar és Ingrid, a felesége a hotelben vártak ránk. Láttam Woodyn, mennyire ideges, míg én kellemes várakozással ültem mellette a limuzinban. 

Megérkeztünk a hotelbe, felmentünk Ingmarék lakosztályába, és ez a két zseni csak állt az ajtóban, egymást méregetve. Egész este nem esett sok szó köztük, míg mi, Ingrid és én, noha nem voltunk valami jó viszonyban, igyekeztünk mindenféléről csevegni, ételről és effélékről, miközben a szálloda pincére sürgölődött körülöttünk.  

A két férfi egyszer csak összenézett, és látszott, mit gondolnak: női beszéd! Miközben ők, a bölcs férfiak szótlanul ültek. Így ment ez az egész vacsora alatt. Majd elbúcsúztunk egymástól, a két nagy ember megeresztett egy furcsa mosolyt, az est véget ért, jött a sofőr a fehér kesztyűben. Ültünk a limuzinban, és akkor Woody Allen hálálkodni kezdett: köszönöm, Liv, ez volt életem legjobb estéje!

És Bergman hogy érezte magát?

Amint hazaértem a New York-i lakásomba, csörgött a telefonom. Ingmar volt az. Nem győzött köszönetet mondani az estéért. Alig vártam, hogy felhívhassam a legjobb barátnőmet, Bibi Anderssont, és beszámoljak neki erről az estéről.

Olyan hollywoodi férfisztárokkal forgatott, mint Gene Hackman vagy Charles Bronson. Utóbbival kifejezetten kellemetlen tapasztalatai adódtak.

A Hideg verítéket forgattam vele, olyan film volt, amilyen a címe. Charles Bronson kifejezetten bunkó módon viselkedett velem, James Mason ellenben, aki a gonoszt játszotta, rendkívül kedves volt.

Mason tanúja volt Bronson viselkedésének, egyszer meg is jegyezte felháborodottan, hogy addig nem hal meg, amíg ezt az alakot ki nem veti magából a filmipar. Ki nem állhatta Bronsont, és hát én se tudtam megkedvelni. Ott volt velem Linn, a lányom, hároméves volt ekkor. 

Az egyik ebédnél átszaladt az asztalukhoz, ahol a négy Bronson gyerek ült a szüleivel, mire Charles Bronson kézen fogta a lányomat, visszavezette hozzám, és csak annyit mondott: »talán képes vagy rá, hogy az asztalodnál tartsad a gyerekedet«. Sosem fogom ezt megbocsátani neki.

Hackmannel A farmer feleségét forgatta…

Micsoda különbség! Csak jót tudok róla mondani: nagyszerű színész, és nagyon kedvesen viselkedett. Nagyon hasonló a humorunk, sokat viccelődtünk. Pedig férj-feleség voltunk a filmben, sokat kellett veszekednünk. Alig tudtuk megállni, hogy ne nevessük el magunkat, miközben mérgesnek kellett tűnnünk. Imádom Gene Hackmant, a legnagyobb színészek egyike. Visszavonultan él valahol.

Hollywoodban nem szokás visszavonulni, Hackman mégis így döntött. Tartják a kapcsolatot?

Van egy nyári lakunk Floridában, Key Largo szigetén. Miután Gene Hackman visszavonult, Floridába költözött, akkor még találkoztam is vele. Később teljesen elvonult a külvilágtól, nem tudom miért, talán mert élni akarta az életet. Már rég nem Floridában él. Nem tudom, hol van, de azt tudom, hogy életben van. Nagyon nagyra tartom.

Ön is visszavonult, rendezni sem rendez többet.

Pedig még filmre akartam vinni a Nórát. Kate Winslet igent is mondott, de nem jött össze a pénz, hiába vártunk. Amerikából kaptam volna pénzt, csak a norvég forrás hiányzott. Kate Winslet után Cate Blanchett vállalta volna, de továbbra sem jött össze a film. De legalább Blanchettet rendezhettem színpadon (A vágy villamosában). Két évvel ezelőtt aztán úgy döntöttem, vége: nincs több szerep, nincs több rendezés, írni fogok. A Változások és a Választások után megírom a harmadik önéletrajzi könyvemet. 

Az öregségről akartam írni, arról, hogy mi történik belül, amikor megöregszünk. Hogy mit akarunk az élettől ebben a korban. A férjem azonban nincs jól, Alzheimer-kórral küzd, az íráshoz viszont béke kell, amiből nekem most kevés van. Közöltem a kiadóval, hogy nem tudom megírni. 

Az a furcsa ebben a korban, hogy már nem tudod azt mondani, majd néhány év múlva megcsinálom ezt a filmet, vagy megírom azt a könyvet, amikor majd kitisztulnak a dolgok. Ma már nem mondhatok ilyet, és ez nagyon, nagyon furcsa.

A lányából, Linnből, akit három évesen Charles Bronson elzavart az asztalától, elismert író lett. Melyik a legkedvesebb Linn Ullmann-könyve?

Nem A nyugtalanok, az biztos, mert mindketten nagyon másképp emlékszünk a gyerekkorára. A legújabb regényét, amiben a 18 éves énjéről ír, viszont nagyon szeretem. És az első könyvét is. A Mielőtt elalszol csodálatos regény. Nagy író a lányom, mindig várom a következő könyvét. Szoros kapcsolatban vagyunk, sokat tanulok tőle, és néha még ő is tanul valamit tőlem. Két csodálatos gyermeke van, az egyikük filmrendező, épp nemrég járt nálam itt, Key Largón. A másik unokám 19 éves, és csodaszép.

Nyitókép: Liv Ullmann 2022-ben az Oscar-életműdíj átvételekor Fotó: Mike Coppola/Getty Images