Meghalt Riki Church, a Junkies egykori basszusgitárosa
2023. február 25. 10:13
A zenész 53 éves volt.
Elhunyt Riki Church, polgári nevén Biricz Tibor amerikai-magyar zenész, a Junkies együttes egykori basszusgitárosa. A hírt a zenekar tette közzé szombaton Facebook-odalán. Az együttes tagjai közölték:
Próbáljuk megérteni, hogy nem vagy többé. Üresség és végtelen szomorúság marad utánad. Még tudtunk veled beszélni az elmúlt napokban, együtt reménykedtünk, hogy végül jóra fordul minden. Sajnos nem így történt. Életünk hatalmas darabját viszed magaddal. Nyugodj békében!
Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mi okozta az 53 éves korában elhunyt zenész halálát.
Riki Church a Junkies egyik alapembere volt. A Los Angelesben született zenész egy évvel a zenekar megalakulása után lépett be a Junkiesba, miután hazaköltözött Kaliforniából, és már az első lemezükön is játszott.
A zenekarból 2020-ban lépett ki, és addig ő volt az egyetlen tag Barbaró László mellett, aki a zenekar addigi összes lemezén játszott. Távozása után visszaköltözött Los Angelesbe – írta a Recorder.
Nyitókép: Facebook/Junkies