7 és fél millió példányban ment el – exkluzív interjú Richard Osmannal, A csütörtöki nyomozóklub szerzőjével

Sokszor elmondta, hogy az a sussexi nyugdíjasotthon ihlette A csütörtöki nyomozóklub megírására, ahol az édesanyja lakik. A könyvei sikere jó reklámnak bizonyult? Megrohamozták az otthont a beköltözni vágyó nyugdíjasok?

Az édesanyám igazi hírességgé vált a környéken. Nemrég hazalátogattam a szülővárosomba, ahol felnőttem. Egy könyves beszélgetésre hívtak, anyám is eljött, és mások is ott voltak az idősotthon lakói közül. Többen kértek autogramot anyámtól, mint tőlem, és a szelfizőket is főleg ő érdekelte. 

Mindenki boldog az idősotthon lakói közül, vagy akadnak azért ellenséges hangok, akiknek nem tetszik a hirtelen jött hírnév?

Ha csak megjelenek, máris elárasztanak a lakók a regényötleteikkel, hogy szerintük ez vagy az a helyszín ideális lenne gyilkossághoz. Számomra ez is csak azt bizonyítja, hogy élvezik a helyzetet.

A BBC tudósításában a mamája és a lakótársai arról beszélnek, hogy egy kém házaspár, az MI5 nyugdíjas ügynökei is beköltöztek az otthonba, és hogy mennyire izgalmas volt együtt kávézni velük. Ez már önmagában kész regény. Találkozott a nyugdíjas kémekkel?

A titkosszolgálatok nyugdíjas tagjai nem nagyon fecsegnek a múltjukról, elvégre titoktartásra képezték ki őket, de azért sem akartam találkozni velük, mert a könyveimben is szerepel egy kém. Nem akartam, hogy úgy érezzék, esetleg felhasználom őket az íráshoz. Egyébként abból indultam ki, hogy egy 300 fős közösségben legalább egy kémnek biztosan lennie kell. Lám, az élet engem igazolt, hiszen kiderült, hogy az édesanyám otthonában is laknak volt kémek.

John Cleese közismert poénja, hogy amikor a 92 éves édesanyja, aki szintén egy idősotthon lakója volt, arról panaszkodott, hogy nem akar tovább élni, a komikus azzal nevettette meg, hogy felajánlotta: ha a mamája beleegyezik, felfogad egy bérgyilkost. Értékelnék ezt a fajta fekete humort a bentlakók?

Nagyon is. Mi, britek, amúgy is mindenen tudunk nevetni. Sosem mondanánk ki a pőre igazságot, inkább elvicceljük. És ez nagyban megkönnyíti az írást is. Anyámnak is remek a humora. És hát egy idősotthonban a halál mindennapos dolog. Mi, akik fiatalabbak vagyunk, hajlamosak vagyunk fetisizálni a halált, hatalmas jelentőséget tulajdonítunk neki, úgy tekintünk rá, mint ami az egész kultúránkat meghatározza, de egy idősotthon lakói számára ez teljesen hétköznapi jelenség. Régen rossz, ha nem tudnak nevetni a halálon.

A regénybeli nyugdíjasok elejtett megjegyzéséből megtudhatjuk: lehetsz akármilyen híres színész, ha nem szerepeltél a Morse felügyelő című krimisorozatban, nem nagyon számítasz. Legalábbis a Joyce, Elizabeth, Ibrahim és Ron által képviselt korosztály szemében.

Semmit sem szeretnek jobban az idősebbek egy kis gyilkosságnál, és ha akad egy jóképű nyomozó, aki felgöngyölíti az ügyet. Morse felügyelő, Columbo – imádnivaló alakok. Nekem két nagy kedvencem van: a Columbo és a Gyilkos sorok. 

Ha a csatornák közt szörfölök, és egyszer csak meghallom a Gyilkos sorok főcímzenéjét, rögtön tudom, hogy nyert ügyem van, az elkövetkező óra jól fog telni, mert Angela Lansbury megold egy gyilkosságot. 

Nagybani fogyasztója vagyok a detektívsorozatoknak. Szerintem Columbo minden idők legnagyszerűbb tévés detektívje.

Mit szólna Joyce, Elizabeth, Ibrahim és Ron egy olyan hírességhez, aki kvízműsorokat vezet? Mondjuk, ahhoz a magas, szemüveges fickóhoz, aki a Pointless című kvízműsort vezette. Le lennének nyűgözve?

Joyce a második könyvben regisztrál az Instagramra. Valóban fent van, GreatJoy69 néven, ez egy létező fiók. A minap rá is néztem, és láttam, hogy Alexander Armstrongot követi (Osman és Armstrong együtt vezették a Pointless c. kvízműsort), de engem nem. Ebből arra következtetek, hogy én nem igazán nyűgöztem le.

A szereplőit milyen osztályokba sorolná?

Elizabeth és Ibrahim középosztálybeliek, Ron és Joyce munkásosztálybeli. Mindkét osztályt jól ismerem: munkásosztálybeli családban nőttem fel, most azonban középosztálybelinek számítok. A két osztály között örök bizalmatlanság feszül, ezért is olyan jó írni erről a négy alakról. 

A torykra vagy a Munkáspártra szavaznának a nyomozó nyugdíjasai?

Sosem faggattam erről őket. Ron nyilvánvalóan a Munkáspártra szavazna, de a többiek? Ki tudja?!

És mit szólnának ahhoz a felforduláshoz, ami a brit belpolitikát jellemzi mostanában? Mintha minden hétre jutna egy új miniszterelnök.

Annyira hozzászoktunk, hogy mindig más országban tör ki a káosz, hát most mi kerültünk sorra. A szereplőim a hetvenes éveiket tapossák, úgyhogy már láttak mindent, van mihez viszonyítaniuk. Ron végigélte a Thatcher-korszakot, Elizabeth kémként számos brit miniszterelnök alatt dolgozott. Épp ezért, mert már annyi mindent megéltek, ez a mostani felfordulás sem hozná ki őket a sodrukból. Nem hiszem, hogy minden nap a Twitteren kürtölnék világgá a véleményüket.

A Thatcher-korszak a mai napi érezteti a hatását?

Kilenctől húszéves koromig ő volt a miniszterelnök, ő volt tehát a gyerekkorom meghatározó politikusa. Mindig is voltak olyan politikusok, akik egy határozott irányba vitték az országot, ilyen volt Churchill, majd közvetlenül a második világháború után Attlee, aztán ilyen volt később Thatcher és Blair. Kevés politikus hagy valóban nyomot egy országon, akármilyen is legyen ez az örökség, jobb vagy rosszabb. A brit vezetők közül nagyjából négyüket tudnám mondani.

Idén búcsút mondott a Pointlessnek, amit 2009 óta vezetett Alexander Armstronggal. Maradt az írás?

Az írás mellett ma már csak a House of Games című kvízshow-t vezetem. A Pointless évi 250 epizódot jelentett, és mint kiderült, évi 250 epizód egyszerűen nem fér össze azzal, hogy egy regényt is megírjak közben. Választanom kellett, és egyértelmű volt, hogy a regényírás marad.

Van, aki szerint az írói válság, népszerű nevén a „writer’s block” csak egy mítosz, nem is létezik.

Kétségtelen, hogy akadnak rossz napok. Mielőtt hívott, épp a következő könyv egyik jelenetén dolgoztam. Egész jól ment az írás. Ahogy tegnap is. Tegnapelőtt azonban szörnyen ment minden. Nincs titok, vagy ha van, csak annyi, hogy ha törik, ha szakad, minden áldott nap végig kell csinálni a kiszabott munkaidőt. Mindig. Vannak napok, amikor semmi sem megy, más napokon viszont szárnyalsz, akár kétszer annyi is összejön, mint szokott. Olyan ez, mint amikor rendszeresen lejársz a konditerembe edzeni. A lényeg, hogy lemenj, a lényeg, hogy odaülj a gép elé, és írj. Ha létezik writer’s block, egy gyógymódja van: teljesíteni az aznapi penzumot. És a másnapit. És a következő napit. És a rá következőt.

A harmadik könyvben szerepel egy kitalált kvízshow, a Stop the Clock, amit Elizabeth nemes egyszerűséggel nonszensznek nevez. Biztos jólesett egy kicsit odamondani az iparágnak, amiben olyan otthonosan mozog (Osman a Big Brother otthonaként is ismert Endemol kreatív igazgatójaként dolgozott).

Tulajdonképpen az egész pályafutásom ezzel telt, kvízshow-k kitalálásával, úgyhogy a nap, amikor ezeket az oldalakat írtam, egyike volt a legkönnyebb írós napjaimnak. Jó érzés volt egy olyan világba elkísérnem Joyce-t és Elizabethet, amit ilyen alaposan ismerek. Igaz, az egyikük táskájában egy pisztoly is lapul. Felteszem, ilyesmire senki sem vetemedett a valódi kvízshow-ink felvételén.

Ha már a könyvében Elizabeth nonszensznek nevezi a Stop the Clockot, ön melyik tévés vetélkedőt tartja a legnagyobb hülyeségnek?

A leghülyébb vetélkedő? Nos, a hülye vetélkedők hamar eltűnnek. 

A tartós siker soha nem a véletlen műve. Minden idők legjobb vetélkedője szerintem a Family Fortunes, ami Amerikában Family Feud néven fut. Tudom, a leghülyébbet kérdezte, de jobban szeretek a jókra emlékezni, és számomra a Family Fortunes az egyik legjobb.

Gondolom, nem kevés sztár egójával volt alkalma találkozni tévés karrierje során. Mi a stratégiája, ha egy arrogáns celebbel akad dolga?

Az a szép a hosszú tévés karrierben, hogy egyik projekt követi a másikat, én is számos show-t megjártam, és ilyenkor mindig új emberekkel dolgozhatsz. 

Nincs mit tenni, egyes emberek valóban idióták, de van egy típus, amit ki nem állhatok, ez pedig a bully.

Ha megtudom valakiről, hogy visszaélt a hatalmával a ranglétrán alatta lévőkkel szemben, soha többé nem dolgozom az illetővel. Szóba sem jöhet ilyen alak, ha műsorvezetőt keresek például egy készülő vetélkedőhöz. Vannak, akik épp ezért maradnak munka nélkül.

Sem ön, sem Alexander Armstrong nem az a műmosolyt erőltető műsorvezető típus. A párosukról szólva ön is hangsúlyozta, hogy tulajdonképpen két oda nem illő alak vezette a Pointlesst, akik kilógnak a tévés vetélkedők szokás kulisszáiból. Ez az antisztár attitűd egy tudatos szerep?

Ha valamit megtanultam a televíziós háttérmunkáim során, az az, hogy mindig magadat kell adnod. 

Megjátszhatod magad, de semmi értelme. A nézők a valódi énedet akarják látni, azt is, ha csetlesz-botlasz, azt is, ha netán hibázol. 

Nem valami tökéletes lényt akarnak látni. Amikor azt mondom, hogy mi két oda nem illő alak vagyunk, úgy értem, hogy nem profi műsorvezetőként viselkedünk. Hanem mint két barát, akik jól érzik magukat délutánonként.

Armstronggal Cambridge-ben ismerkedett meg. Milyen volt önnek a munkásosztálybeli családi hátterével Cambridge-ben tanulni?

Azt gondoltam, nehéz lesz beilleszkednem a sok puccos, előkelő alak közé, de egyrészt hamar felfedeztem, hogy sok a hozzám hasonló diák, másrészt szerencsém volt, mert azok a felsőbb körökből érkezett diákok, akikkel összehozott a sors, többnyire jó fejek, vicces, eszes alakok voltak. Nehezemre is esett, hogy az első hetek után életben tartsam a nekik szánt dühömet és nemtetszésemet. A legjobb barátaim közül többet is ott ismertem meg. A munkám során persze sokakkal találkoztam, akik azért tölthettek be bizonyos állásokat, mert előkelő iskolákba jártak, és nem olyanba, amibe eredetileg én és a barátaim. 

Még harminc sem volt, de már volt egy tévésorozata, egyike volt a Boyz Unlimited című sitcom alkotóinak. Egy brit fiúbandáról szólt a sorozat, James Corden főszereplésével. Egy évadot élt meg, aztán elkaszálták. Ez volt a legnagyobb kudarca tévés pályafutása során?

Egy sitcom írása legalább annyi időt vesz igénybe, mint egy regényé. Az első regényemet két évig írtam, ennyit vett el az életemből a sorozat megírása is. A könyvekben az a szép, hogy van utóéletük is, míg egy sorozatnak, főleg ha csak egy évadot élt meg, nincsen. 

Lemegy az évad, elkaszálják, oda két év az életemből. Abba is hagytam az írást, pedig addig rendszeresen műveltem. 

Ráálltam a kvízműsorok, a különböző formátumok kifejlesztésére. Könnyebb meló, egyszerre akár tízet is csinálhatsz, míg egy sitcom teljes embert kíván. Már közel jártam az ötvenhez, amikor újra elkezdtem írni, ami nem is volt baj, időközben talán bölcsebb lettem, és több mondanivalóm is akadt a világról.

Miért kaszálták el egy évad után a sorozatát?

A nézettségi mutatók a mindenem, megingathatatlanul hiszek a ratingekben. Rendszerint jó oka van, ha valami megbukik. Szóval, azért kaszálták el, mert nem nézték elegen. És ha nem nézik elegen, az annyit jelent, hogy nem volt elég jó. Jól ismerem az ilyenkor szokásos panaszokat, hogy rossz műsorsávba került, nem reklámozták eléggé… De szinte minden esetben egy oka van a bukásnak: hogy nem szerették eléggé a nézők. 

James Corden ma már az egyik nagy amerikai talk show házigazdája (a botrányairól itt írtunk). Megmaradt a kapcsolat?

Igen. James nem lehetett több 19-nél a Boyz szereplőválogatásán. Láttam, hogy mindent tud: játszik, énekel, táncol. Annyira fiatal volt még, amikor megismertem, hogy a későbbiekben mindig egy kicsit úgy tekintettem rá, mint a védencemre, pedig nem szorult rá, és ma már hatalmas sztár. Nagyon büszke vagyok mindarra, amit elért. Amikor megismertem, még csak egy fiatal srácot ismertem meg.

Ha már hírességek, jöjjön a kötelező kérdés: Spielberggel még mindig nem találkozott? (Spielberg cége vette meg A csütörtöki nyomozóklub megfilmesítési jogait.)

Azóta még nem jutottam el az Államokba, és ő sem járt itt, de amint valamelyiküknek sikerül, csak összehozzuk. Már csak azért is esedékes, mert jövőre kezdődik a forgatás.

Mennyi ment el eddig a három könyvből?

Két év alatt 7 és fél millió példányban ment el világszerte. És mindkét folytatás jobban ment, mint az előző könyv. Ami jó jel.

Jó jel – alighanem ez a híres brit understatement.

Igen, ez az.
 

Richard Osman Az eltévedt golyó című regényét az Agave Könyvek jelentette meg.

Nyitókép: Carsten Koall/picture alliance via Getty Images