Belföld

Videón, ahogy beszakad egy munkás alatt a tető a Belvárosban – Szíjj László által kezelt ingatlanalap tervez hotelt a gimnázium mellé

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2022. november 22. 5:25

Évek óta üresen áll, így igencsak leromlott az állapota annak az épületnek, ami előtt szinte mindennap el kell menniük a Veres Pálné Gimnázium diákjainak. A romos viszonyokat bizonyítja a birtokunkba került videó is. Az ingatlan tulajdonjogát egy Szíjj Lászlóhoz köthető ingatlanalap szerezte meg, az épületbe pedig egy 125 szobás, négycsillagos butikhotelt terveznek. A környék lakói a gyerekek épsége miatt aggódnak, a tulajdonos azonban közölte, gondoskodtak az iskola udvarára néző épület biztonságáról, így a tanulók és a tanárok nincsenek veszélyben. 

„Omlásveszély” – ezt a feliratot láthatják mindennap a budapesti Veres Pálné Gimnázium diákjai, amikor átmennek az iskolájuk udvarán a sportpálya felé.

A gimnázium egy több ezer négyzetméteres épületegyüttesben működik az V. kerület egyik legértékesebb részén, a Veres Pálné utca 36-38. szám alatt. A több helyrajzi számon lévő, de összetartozó ingatlanoknak két tulajdonosa van: az egyik a fővárosi önkormányzat (ezen a részen működik a gimnázium), a másik pedig az rtl.hu információi szerint a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap (ez a rész évek óta üresen áll). Utóbbi Szíjj Lászlóhoz köthető, az alap eszközeit ugyanis a MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. kezeli, amelynek a vállalkozó a 100 százalékos tulajdonosa.

A gimnázium által használt épületrész ugyan megfelelően karbantartott, 

a tanulók viszont az udvaron keresztül, a leromlott állagú épület előtt elhaladva közelítik meg a sportpályát.

A tető itt már olyannyira rossz állapotba került, hogy a lapunk birtokába került korábbi felvétel alapján még egy ember súlyát sem bírta el.


A lyukat egy november közepén készült fénykép alapján azóta sem fedték be, óvintézkedésként viszont hálót feszítettek az épületszárny felső részére. Ennek a szerkezetnek kellene megfognia az esetleg lecsúszó tetőcserepeket is, az udvaron ugyanis semmilyen alagútszerű alátámasztás nincs. (A magasabb, világos épület van a Minerva V50 tulajdonában, a tanulók pedig – helyszíni szemlénk alapján – balról mennek el előtte a gimnázium főépületétől a sportpálya és a tornaterem felé.) 

„Omlásveszély” az iskola udvarán – Szijj László érdekeltsége építene boutiquehotelt a belvárosi gimnáziumnak is otthont adó épületegyüttesben
Fotó: rtl.hu

Az illetékes tankerülettől egyrészt azt próbáltuk megtudni, hogy ellenőrizték-e a biztonsági intézkedéseket, másrészt pedig azt, hogy milyen beruházás várható a szomszédban. A kérdésekre mindössze ez a szűkszavú válasz érkezett:

A szomszéd épület magántulajdonban van. Nem kaptunk tájékoztatást sem az intézménytől, sem az ingatlan tulajdonosától.

A tulajdonos kezelője, a MINERVA Befektetési és Alapkezelő Zrt. az rtl.hu megkeresésére a következőket közölte (válaszuk megjelentetését csak teljes terjedelemben engedélyezték):

  1. „Az ingatlan szomszédjában működő gimnáziummal az ingatlan tulajdonosa közvetlen kapcsolatot tart. Felmerülő problémák megoldásában és a tanulók biztonsága érdekében a tulajdonos eddig is konstruktív együttműködésre törekedett, amit a jövőben is fenn kíván tartani. Az ingatlan utcai homlokzatának hálózása és az iskolai sportpálya felé néző hátsó homlokzat hálózása és javítása 2020-ban és 2021-ben megtörtént. A homlokzat állagromlásának és a szomszédos épületek beázásának elkerülése érdekében a belső udvar vízelvezetése javításra került. Az épület tetőszerkezetét a tulajdonos által megbízott vállalkozás folyamatosan monitorozza, a tető állékonysága kisebb fedési hiányosságoktól eltekintve megfelelő. Amennyiben hibát tárnak fel, vagy erről értesítés érkezik a tulajdonos felé, azt haladéktalanul javítják.
  2. Az ingatlan átalakításával a tulajdonos egy 125 szobás, 4 csillagos butikhotel építését tervezi. A kivitelezés előkészítése megkezdődött, ennek keretében az építési terület kiürítését és a belső munkavégzéshez szükséges veszélytelenítési feladatokat végezték el. 
  3. A rendelkezésre álló építési engedélynek megfelelően a beruházó nem tervezi mélygarázs kialakítását.
  4. A beruházás ideje alatt a beruházó igyekszik biztosítani az iskola normál működésének feltételeit, de tekintettel arra, hogy az építkezés közvetlenül az iskola mellett folyik, a kivitelezés során zavaró körülmények felmerülhetnek.” (A negyedik kérdés arra vonatkozott, hogy zavartalan lesz-e az iskola működése a beruházás alatt.) 

Az elmúlt napokban készült fénykép szerint a háló így áll:

„Omlásveszély” az iskola udvarán – Szijj László érdekeltsége építene boutiquehotelt a belvárosi gimnáziumnak is otthont adó épületegyüttesben
 

Az rtl.hu ezért ismét megkereste a MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt.-t (a cég mindenkit arra biztatott, hogy ha valamilyen gyanús körülményt észlel, jelezze).

A háló állapotára, valamint a munkás sérüléseire vonatkozó kérdéseinkre a Minerva Befektetési Alapkezelő cikkünk megjelenése után válaszolt, ezt is csak szó szerint idézhetjük: „Nincs tudomásunk arról, hogy a januári munkavégzés során személyi sérülés történt a tetőn. A tetőszerkezet állapota megfelelő, a homlokzati hálók mind a Veres Pálné utcai, mind az épület hátsó oldalán végig érnek az épület teljes hosszában”. 

Az iskola igazgatója néhány éve felvette a kapcsolatot a tulajdonossal, feltehetően ennek hatására érdemi intézkedések történtek, ekkor került az épületre a háló is. A mostani helyzetről nem tudott véleményt formálni. 

Nemrég újították fel az utcát

„Ha az omlásveszély fennáll, akkor az önkormányzatnak kötelessége felszólítani a tulajdonost a veszély elhárítására” – mondta az rtl.hu megkeresésére Kovács Alex Gábor, az V. kerületi Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció vezetője. Szerinte az önkormányzat vezetése tud a szállodaépítés tervéről, ha pedig megindul a munka, akkor az építési forgalom a környező szűk utcákon bonyolódik majd. „Akkor miért újította fel az önkormányzat a közelmúltban a Veres Pálné utca végét? Azért, hogy a nehéz gépjárművek alatt tönkremenjen és újra kelljen burkolni?” – vetette fel Kovács Alex Gábor.

Az V. kerületi sajtóosztály megkeresésünkre azt közölte: „A Veres Pálné utca 36-38. műemléki védettségű épület, így nem Belváros Önkormányzatának illetékességébe tartozik. A Belváros Önkormányzatához nem érkezett az épülettel kapcsolatos megkeresés.”

A gimnázium épületének tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat nem válaszolt kérdéseinkre.

125 szobás butikhotel épül

A magánkézben lévő rész tulajdonosának a neve egyébként több helyről is ismerős lehet: a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap vette meg ugyanis korábban a Fotex-székházat, míg a MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt másik alap résztulajdont szerzett az MKB Bankban.

A Veres Pálné utcai ingatlant már 2018-ban megvásárolták, azonban a tervezett 125 szobás butikhotel építése azóta is csak az előkészületeknél jár. Az rtl.hu információi szerint a koronavírus-járvány miatt csúszik a beruházás, így az építkezés indulásának pontos dátuma még nem ismert.

Az épületkomplexum ügye már több mint egy évtizede húzódik, sőt a rossz állapotban lévő tetőről már az azóta megszüntetett Népszabadság is írt 2016-ban. 

Korábban az is felmerült, hogy az épület adottságait kihasználva oktatási centrumot hoznak ott létre, azonban pénzhiány miatt inkább az eladás mellett döntöttek. 

A lap cikke szerint az állami tulajdonú – korábban Rajk László Kollégiumként is használt – épületrész 2008-ban került magánkézbe 673 millió forintért. 

Az adásvétel után viszont igen bonyolult jogi helyzet jött létre, az akkor még egybetartozó ingatlannak ugyanis egyszerre volt a tulajdonosa a fővárosi önkormányzat, valamint a vevő, a lichtensteini hátterű K-IMMO Kft. Utóbbi cég kérte a tulajdonmegosztást, erre viszont nem kapott engedélyt, így néhány hónap múlva eladta a részét a Veres Projekt 2007 Kft.-nek. Felújítás azonban ekkor sem történt, így az amúgy is rossz állapotban lévő épületrész még tovább mállott, majd néhány tulajdonosváltást követően 2018-ban megvette a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap.

Időközben aláírták a tulajdonmegosztásról szóló megállapodást is, így most már külön helyrajzi számon található a főváros és az ingatlanalap tulajdonában lévő rész.

A környék lakói 2011-ben elérték, hogy védettség alá helyezzék az épülettömböt, az építkezést azonban nem tudják megakadályozni. Ők leginkább a gyerekek épsége miatt aggódnak. Hosszabb távon attól is félnek, hogy a keskeny utcákban zajló építkezés miatt kivágják a fákat, a szálloda pedig tönkreteszi a környék élhetőségét. 

Sok helyi lakó szerint szállodaépítés helyett ragaszkodni kellene az eredeti tervekhez, és oktatási célra kellene használni az egész épületcsoportot. Ez volt ugyanis az ország első olyan középfokú oktatási intézménye, ahol nők is tanulhattak.

Nyitókép: rtl.hu

#Belföld#veres pálné utca 36-38.#boutiquehotel#veres pálné gimnázium#minerva befektetési alapkezelő zrt.#v. kerület#szíjj lászló#ma

Címlapról ajánljuk