Kultúra

A szolgálólány meséje írója szerint ki kell állni Salman Rushdie és a szólásszabadság mellett, különben zsarnokság lesz

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 15. 15:07

„A Sátáni versek írója nem akart hős lenni” – írja véleménycikkében Margaret Atwood.

Véleménycikket közölt a Guardian lapjain Margaret Atwood, A szolgálólány meséje írója. A szerző Salman Rushdie kollégája elleni támadásra reagált: a sokat vitatott Sátáni versek szerzőjét pénteken késelték meg, miközben New Yorkban adott elő.

Rushdie negyedik könyvével óriási felhördülést keltett a muszlim világban, ugyanis a regény megjeleníti Mohamed próféta alakját. 1989-ban az iráni Homeini ajatolllah fatvát, azaz vallásos halálos ítéletet hirdetett az íróra, akinek jelenleg is hárommillió dolláros vérdíj van a fején.

Atwood felidézte, amikor egy 1992-es jótékonysági eseményen vett részt, rábízták a feladatot, hogy mutassa be a közönségnek a titokban Kanadába utazó szerzőt. Szerinte akkor – amikor még friss volt a botránya – is ki kellett állni mellette, ahogy most is.

Szerinte a mostani merénylettel a művész szabadság mártírjává vált Rushdie. Úgy véli, hogy az ellene való támadás még egy tünete annak, hogy Amerika demokráciája veszélyben van. Szerinte könnyű az elnyomó rezsimek számára az, hogy írók ellen hergeljenek, hiszen „az íróknak nincsenek hadseregeik”.

Emlékeztet, hogy Rushdie a fenyegetések dacára is gyakran felszólalt a szólásszabadság mellett, ami „egykor egy ásításra késztető liberális közhely volt, mára viszont egy forró, sürgős ügy lett” a szélsőjobbnak és a szélsőbalnak köszönhetően.

Arra is kitér, hogy a szólásszabadság védelme nem vonatkozik a rágalmazásra, a hazugságokra, és a bizonyított tényekkel való szembemenésre, amiket büntetnie kéne a törvénynek.

„Rushdie nem akart a szólásszabadság hőse lenni, de most már az. Az írók, bárhol legyenek is – kivéve ha állami firkászok, vagy agymosott robotok – köszönettel tartoznak neki” – zárja írását.

Nyitókép: Jeremy Chan / Getty Images

#Kultúra#margaret atwood#salman rushdie#merénylet#késelés#sátáni versek#a szolgálólány meséje

Címlapról ajánljuk