Kultúra

Megtámadták a színpadon Salman Rushdie írót, akire az al-Kaida és a Hezbollah is vadászott

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 12. 17:47

1989-ban hirdetett ellene fatvát az iráni ajatollah, azóta már élt túl merényletkísérletet.

A színpadra rohant és megkéselte, vagy többször megütötte egy férfi Salman Rushdie indiai származású brit írót New Yorkban, számol be az NPR. A támadót a helyszínen elfogták. Jelenleg nem tudni, milyen sérüléseket szerzett az író, aki éppen előadást tartott egy kültéri helyszínen.

Rushdie negyedik könyvével, A sátáni versekkel keltett felhördülést a muszlim világban, ugyanis a regény megjeleníti Mohamed próféta alakját. 1989-ban az iráni Homeini ajatolllah fatvát, azaz vallásos halálos ítéletet hirdetett az íróra, akinek jelenleg három millió dolláros vérdíj van a fején.

A fatva után világszerte számos könyvesboltot romboltak le, ami árulta a regényt, valamint több fordítót és kiadót megtámadtak, vagy megöltek. 1989-ben ellene is megkíséreltek egy merényletet – sikertelenül. Emellett az al-Kaida és a Hezbollah is vadászott rá, valamint arra biztatta a muszlimokat, hogy teljesítsék a fatvát.


Nyitókép: David M. Benett / Dave Benett / Getty Images

#Kultúra#salman rushdie#fatva#irán#al-kaida#támadás#new york#író

Címlapról ajánljuk