Az ukránok nemcsak az életükért, a kulturális örökségükért is harcolnak a háborúban

A háború első heteiben az orosz vezetés rendre azt hangoztatta, hogy az orosz erők csak ukrán katonai célpontokat támadnak, a civileknek nincs félnivalójuk, a megszállás Ukrajna demilitarizálására irányul. Az elmúlt hónapokban világosan kiderült:  a Kreml által különleges katonai műveletnek nevezett megszállás célja nem Ukrajna lefegyverzése, hanem az ukrán nemzet teljes megsemmisítése.

A háború elején Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy nagy pontosságú rakétákkal lövik az ukrán légierő bázisait, valamint a katonaság lőszerraktárait, így kevés az esélye, hogy a katonai célpontokon kívül más, civilek által lakott területek is találatot kapjanak.

Ennek ellenére február 24-e óta szinte mindennapossá váltak azok a híradások, amelyek iskolák, kulturális intézmények, kórházak és imahelyek elleni támadásokról számoltak be. A megszállás kezdete óta az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) legalább 120 olyan esetet regisztrált, amikor kulturális intézményeket, köztük múzeumokat, történelmi épületeket, könyvtárakat és vallási helyeket rongáltak meg vagy tettek a földdel egyenlővé az oroszok. Az UNESCO megfigyelői csak áprilisban ötven örökségvédelmi helyszínen elkövetett orosz támadást dokumentáltak.

Ezek a támadások mára midennapossá váltak, így a szakértők joggal feltételezhetik, hogy az oroszok szándékosan támadják az ukrán kultúrához, nemzeti öntudathoz kötődő helyszíneket.

Jurij Sevcsuk, a Columbia Egyetem lexikográfusa és az ukrán nyelv oktatója szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az oroszok stratégiai célpontoknak tekintik a múzeumokat, iskolákat és színházakat, mivel úgy gondolják, hogy ha már katonai értelemben nem tudják megnyerni a háborút, akkor legalább megpróbálják a lehető legnagyobb kárt okozni az ukrán nemzeti identitásban.

Az első történelmi jelentőségű kulturálisnak is nevezhető csapást akkor szenvedték el az ukránok, amikor az oroszok az ukrán légierő bázisait kezdték rakétázni. Az egyik ilyen bázison állomásozott a világ második legnagyobb repülőgépének számító Mrija, azaz „Álom” nevű Antonov An-225-ös, ami megsemmisült az offenzívában. Az orosz hadsereg büszkén meg is mutatta a gép roncsait. Ilyen volt a hatalmas teherszállító gép az oroszok támadása előtt és után.

Ezt a támadást még lehetett úgy értelmezni, hogy a Mrija egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, ezért kellett megsemmisülnie, csakhogy a konfliktus későbbi szakaszában megszaporodtak a hasonló támadások.

Mind közül talán a mariupoli színház földig rombolása vált a leghírhedtebbé. A kikötőváros színházában civilek, elsősorban nők és gyerekek bújtak el az orosz rakétatámadások elől.

A színház elé kiírták, hogy az épületben gyerekek tartózkodnak, ennek ellenére elsöprő erejű csapás érte az épületet március 16-án. Egy helyi ukrán képviselő a BBC brit közszolgálati adónak elmondta, hogy több mint ezer nő és gyerek volt az épületben, amikor becsapódott a rakéta. Az épület megsemmisült, de az óvóhely épen maradt, így a legtöbb civil túlélte a támadást. Az előtte-utána fotókon látszik, micsoda pusztítást végzett az orosz légierő által kilőtt rakéta.

A mariupoli színház és a Mrija bombázása óta rendre érnek történelmi jelentőségű, közigazgatási épületeket találatok. Ilyen például Harkiv regionális közigazgatási épülete, de a történelmi belváros, a Szabadság tér is súlyos károkat szenvedett. Íme, az előtte-utána képek:

Az orosz hadsereg elkezdett ezeknél kisebb, de történelmi vagy kulturális szempontból igen jelentős épületeket is célba venni. Az egyik ilyen a csernyihivi történelmi könyvtár, amit úgy ért támadás, hogy nem volt a közvetlen közelében jelentős katonai támaszpont vagy aktivitás.

Feltűnő, hogy az orosz támadók rendszeresen célba vesznek imahelyeket, templomokat is. Lukasivka település templomát a megszállók szétlőtték, majd a romos épületet lőszerraktárként használták addig, amíg az ellenőrzésük alatt tartották a területet. A templom a háború előtt így festett.

Az orosz csapás után pedig már így:

Az ukrán hatóságok és civilek a háború kezdete óta rengeteg műtárgyat, szobrot és egyéb történelmi emlékeket helyeztek biztonságba. Lvivben, a Borisz Voznyickij Nemzeti Galériának otthont adó Potockij-palotában például a helyiségek közepén, az ablakoktól távol helyezik el a műtárgyakat, hogy becsapódás esetén az üvegszilánkok kevésbé tegyenek kárt a kiállítási darabokban. A legtöbb festményt, szobrot és egyéb tárgyat buborékos fóliába csomagolták, hogy így védjék őket az ütődésektől.

Nemcsak Lvivben, hanem Ukrajna szinte minden nagyobb galériájában így védik a műalkotásokat.

Az Oroszország és Ukrajna által is aláírt 1954-es Hágai ​​Egyezmény tartalmaz egy olyan kitételt, amely a kulturális örökségek védelmére is kitér a fegyveres konfliktusok kapcsán. Ennek alapján kijelenthető, hogy amennyiben Oroszország a háború alatt szándékosan olyan helyszíneket vesz célba, amelyek történelmileg, kulturálisan vagy művészetileg kiemelt jelentőségűek, akkor szembe megy a nemzetközi joggal. Ezek a jogsértések később lehetnek igazán fontosak, amikor egy bizonyítási eljárás döntheti el, hogy elkövetett-e háborús bűnöket az orosz hadsereg Ukrajnában, vagy sem.

Források: Politico, The Guardian, BBC, Radio Liberty; nyitókép: Maxym Marusenko / NurPhoto / Getty Images