Külföld

Megvan Trump gyenge pontja: nem tud mit kezdeni azzal, hogy furcsának nevezik

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2024. augusztus 14. 14:02

Úgy néz ki, megtalálták a demokraták a republikánus jelölt gyenge pontját, ráadásul egy olyan kifejezést vetnek be ellene, ami messze nem olyan durva, mint amiket ő szokott mondani ellenfeleire. 

Néhány hónappal az amerikai elnökválasztás előtt új lendületet vett az addig vesztésre álló demokraták kampánya, miután sikerült rávenni Joe Bident, hogy lépjen vissza és adja át a terepet alelnökének, Kamala Harrisnek. A jelöltcsere hangnemváltást is hozott: míg Biden azt hangoztatta, hogy republikánus ellenfele fenyegetést jelent a demokráciára, Harris és alelnökjelöltje, Tim Walz sokkal egyszerűbben és átélhetőbben fogalmaz, amikor Donald Trumpot és a vele együtt induló JD Vance-et egyszerűen „furcsának” (weird) nevezi.

Korai még megmondani, hogy a Harris-Walz páros lendülete kitart-e novemberig, mindenesetre Eleni Kounalakis kaliforniai kormányzóhelyettes, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete, aki a demokrata elnökjelöltet közeli barátjának tartja, a BBC-nek arról beszélt, hogy a kampány megváltozott hangneme Harris humorát tükrözi, vidámsága pedig áttöri azt a sötét, fenyegető hangvételt, ami Trump és Vance megszólalásait jellemzi. 

A demokraták üzenete, hogy megvédik az amerikaiak szabadságjogait, míg a „furcsa” republikánusok elvennék azokat. Kamala Harris szóvivője arról is beszélt, hogy Trump szerintük úgy beszél, mint egy olyan ember, akinek egy étteremben nem szeretnénk a közelébe ülni. A sárdobálásban nagy gyakorlattal bíró Trump nem is nagyon tud mit kezdeni ezzel.

Ők a furcsák. Engem soha senki nem nevezett furcsának. Sok minden vagyok, de furcsa nem

– ennyit tudott mondani egy rádióinterjúban. Egy montanai kampánygyűlésen pedig azt mondta, hogy erős határokat akarnak, alacsony kamatokat, és hogy mindenki tudjon venni magának egy házat: „szerintem mi a furcsaság ellentéte vagyunk, ők a furcsák” – fogalmazott.

A kifejezést Tim Walz kezdte használni Trumpékra, de annyira bejött a választóknak, hogy a demokrata kampány fontos eleme lett. Egy atlantai szavazó azt mondta a BBC-nek, hogy azért is tetszik neki a kifejezés, mert kevésbé sértő, mint amit megszoktunk a politikában. Akit „furcsának” neveznek, az nem panaszkodhat arra, hogy ez durva lenne vele szemben, miközben ő arról beszél, hogy az ellenfelei férgek – fejtegette.

Az AP-nek nyilatkozó kommunikációs szakértő szerint a republikánusokat frusztrálja, hogy furcsának nevezik őket, és olyan válaszokat adnak rá, ami csak még jobban alátámasztja ezt. Donald Trump legidősebb fia az X-en azt írta, hogy szerinte az olyan politikusok furcsák, mint Kamala Harris, „akik kiengedik a börtönből az illegális idegeneket, hogy amerikaiakat támadjanak meg”. JD Vance pedig megosztott egy videót, amiben Harris arról beszélt, hogy a klímaszorongás miatt azt is meggondolják az emberek, hogy gyereket vállaljanak, és azt fűzte hozzá, hogy „olyan, mintha ezek az emberek nem akarnák, hogy a fiatalok családot alapítsanak, nagyon furcsa dolog”. 

Robert Reich volt amerikai munkaügyi miniszter a Guardianben arról írt, hogy Trump egója összeroppant annak láttán, hogy egy színesbőrű nő átveszi a vezetést a népszerűségi felmérésekben. Hogy mennyire kétségbeesetten próbálja felhívni magára a figyelmet, azt is mutatja, hogy továbbra is azt hangoztatja, hogy elcsalták a 2020-as választást, még akkor is, ha ezzel elidegeníti a bizonytalan szavazókat. Georgiai kampánygyűlésén Harris helyett az állam republikánus kormányzóját, Brian Kempet támadta, akinek nem tudja megbocsátani, hogy nem vett részt a választási eredmény megkérdőjelezésében – pedig szüksége lenne Kempre, hogy segítse a kampányát az államban. 

Reich szerint Trump azért kerül hátrányba, mert a Harrisre és Walzra irányuló figyelem sérti az egóját. Mindenre és mindenkire támad, és ahelyett, hogy ellenfele politikájára összpontosítana, inkább arról fogalmaz meg képtelen vádakat, hogy Kamala Harris kampánygyűlésére mesterséges intelligenciával hamisítottak közönséget. A volt miniszter szerint Trump őrjöngése korábban működhetett, de Harris és Walz ellen nem válik be, mert az ő kampányuk a várakozásról és a reményről szól, nem a sérelmekről és nárcizmusról. A Voxban közölt felmérés szerint ugyanakkor Harris és Walz választói is hiányolják az előremutató, pozitív üzeneteket. Biden visszalépésével ugyan megkönnyebbültek és lélegzethez jutottak, de Harrist nem igazán ismerik, szeretnének többet hallani arról, hogyan kormányozna. 

Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy a csipkelődő hangvételből visszavennének a demokraták: miután technikai okokból háromnegyed órával később kezdődött az a hétfő esti interjú, amit Elon Musk készített Donald Trumppal az X felületén, Kamala Harris közleményt adott ki, amiben sajnálatát fejezte ki azok felé, akiknek meg kellett nézniük ezt az „akármit”, és azon élcelődött, hogy a két „önimádó gazdag fickó”, Musk és Trump egy élő közvetítést sem tudnak elindítani 2024-ben. 

Nyitókép: L.E. Baskow/Las Vegas Review-Journal/Tribune News Service via Getty Images

#Külföld#donald trump#amerikai elnökválasztás#Kamala Harris#tim walz#jd vance