Külföld

Eltűnt az abortusztilalom és a melegházasság ellenzése a republikánusok programjából – Trump teljesen a saját képére formálta a pártot

Ignácz PéterIgnácz Péter

2024. július 17. 7:00

Elfogadták a Republikánus Párt elnökválasztási pártprogramját, ami nyomokban sem hasonlít a korábbiakra. Eltűnt belőle a melegházasság ellenzése, az abortusz országos tiltása, miközben szélsőségesebb lett a bevándorlásellenesség és a hazafias populizmus, és a klímavédelem sem számíthat sok jóra. A szöveg pont olyan, mintha csak maga Donald Trump írta volna. Nem véletlenül.  

Hétfőn hivatalosan is a Republikánus Párt elnökjelöltjének kiáltották ki Donald Trumpot a párt Milwaukee-ban tartott elnökjelölő gyűlésén, és a küldöttek elfogadták a párt programját is, ami mindennél jobban mutatja, hogy a volt elnök teljesen a saját képére formálta a konzervatív pártot. 

A mindössze 16 oldalasra szűkített pártprogram nem csak tartalmában egyezik a Trump kampánygyűlésein elhangzott beszédek mondanivalójával, hanem még Trump közösségi médiás stílusát is átvette, sőt, sok esetben szinte teljesen szó szerint idézi az elnökjelölt korábbi posztjainak szövegét.

A hasonlóság nem véletlen. A pártprogramot az azt készítő bizottság társelnöke, Marsha Blackburn közlése szerint Trump „személyesen ellenőrizte, szerkesztette és engedélyezte”, és a Politico értesülései szerint egyes részeit maga az elnökjelölt írta.

A bizottságban közben a szokásokkal ellentétben nem az állami pártszervezetek által delegált küldöttek szavaztak a szövegről, hanem a Trump-kampány által kiválasztott emberek, akiket leginkább az alapján választottak ki, hogy mennyire hűségesek az elnökjelölthöz. Az arról szóló vita és szavazás pedig a hagyományokkal ellentétben a nyilvánoság kizárásával, titokban zajlott.

Az elkészült szöveg jóval rövidebb és tömörebb lett, mint eddig. Míg a 2016-os pártprogram – amit a 2020-as elnökválasztásra nem változtattak meg a covidjárvány miatt – majdnem 60 oldalas volt, a mostani mindössze 16 oldalt tesz ki. A Trump-kampány ezt azzal indokolta, hogy így kevesebb támadási lehetőséget teremtenek a demokratáknak, akik valóban inkább a Project 2025 tervvel támadják a republikánusokat, amiben kampánytanácsadói és közeli szövetségesei gyakorlatilag keresztényfasiszta hatalomátvételt terveznek Trump elnöki programjaként.

A pártprogramban a belpolitikai kérdések, különösen a bevándorlásellenesség, az amerikai gazdaság megerősítése valamint a hazafias oktatás dominálnak, és olyan, korábban meghatározó republikánus pontok hiányoznak, mint az abortusz tilalma vagy a melegházasság ellenzése.

Békéről beszél, de Ukrajnát meg sem említi

A külpolitika szinte csak utógondolatként jelenik meg, utolsó programpontként, amiben közlik, hogy főleg az Egyesült Államok érdekeit fogják szem elől tartani. Ukrajna és Oroszország egyszer sincs megemlítve a szövegben, ellenben Kínával, ami háromszor is előkerül mint ellenséges ország. 

A programban azt ígérik, hogy „véget vetnek a globális káosznak, és visszaállítják a békét” egy erőteljes fellépéssel, és „megakadályozzák a harmadik világháború kitörését”.

Az orosz-ukrán háború csak abban az ígéretben sejlik fel, hogy a republikánusok „visszaállítják a békét Európában”, és a szövetségeseiktől megkövetelik, hogy megfelelő nagyságú pénzzel támogassák a védelmi kiadásokat, és ezzel „megerősítik szövetségeinket”. A programban közlik, hogy Izrael mellett állnak, és békét keresnek a Közel-Keleten.

Radikális bevándorlásellenesség

Különösen nagy szerepet kap a programban az illegális bevándorlás, és az arról szóló részekben visszaköszön Trump retorikája, amikor „migráns invázióról” és a „migránsbűnözés járványáról” írnak. A program több millió illegális bevándorló kiutasítását helyezi kilátásba, „az amerikai történelem legnagyobb deportálási akciójával”, visszaállítanák a muzulmán országok ellen bevezetett beutazási tilalmat és eltávolítanák az amerikai felsőoktatási intézményekből a „Hamász-párti radikálisokat”, hogy „a főiskoláink újra biztonságokat és hazafiasak legyenek”.

A határvédelemre a hadsereget is bevetnék, hogy „keményen lecsapjanak az országba drogokat és embereket csempésző kartelekre”, és közlik, hogy az illegális bevándorlás megállítására „minden erőforrást” használni fognak, köztük azt is, hogy több ezer, jelenleg külföldön állomásozó amerikai katonát vezényelnek az Egyesült Államok déli határára.

republikáns párt program donald trump
Donald Trump megérkzetk a republikánus elnökjelölő gyűlésre, 2024. július 15-én. Fotó: REUTERS/Mike Segar

Visszafogták az abortuszellenességet

A pártprogram majdnem fél évszázados hagyományt megszüntetve szinte alig foglalkozik az abortusztilalommal: 

az előző szövegben 35 alkalommal szerepelt az abortusz szó, a mostaniban mindössze egyetlen egyszer. 

Míg az elmúlt negyven évben a republikánus program az abortusz országos tilalmát szorgalmazta, szövetségi törvényekkel és alkotmánymódosítással, a mostani szöveg ezt teljesen elhagyta, és az egyes államokra bízza a döntést az abortusz engedélyezésével kapcsolatban.

A kérdés azután vált politikailag veszélyessé az abortusz elleni küzdelmet egyik fő célkitűzésévé tevő republikánusok számára, hogy Donald Trump elnöksége alatt konzervatív bírákkal töltötték fel az amerikai legfelsőbb bíróságot, ami 2022 nyarán megszüntette az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét. Ezt követően azonban egy sor konzervatív államban tartott népszavazáson kiderült, hogy a választók ott is támogatják az abortuszhoz való jogot, és a kongresszusi választásokon is megsínylették republikánus jelöltek, hogy támogatták az abortusztilalmat.

A szöveget az abortuszellenes konzervatív szervezetek nagy része ugyan elfogadta és támogatta, azonban republikánus politikusok egy része nyíltan kritizálta, vagy igyekezett megkerülni a választ, amikor erről kérdezték őket. Emellett több abortuszellenes szervezet is annyira elégedetlen volt, hogy tiltakozó akciót terveztek az elnökjelölőgyűlésen, amit végül csak a Trump elleni merényletre hivatkozva mondtak le.

Melegházasság

Szintén hiányzik a szövegből a melegházasság kérdése. A keresztény konzervatív értékrendet képviselő Republikánus Párt régóta ellenezte a homoszexuális párok házasságát, de a mostani programban ezt a kérdést meg sem említik, csak annyit, hogy egy olyan kultúrát támogatnak, ami „értékeli a házasság szentségét”. Míg az előző pártprogram támogatta, hogy a szülők átnevelőtáborokba küldhessék gyermekeiket, ez a rész teljesen kimaradt a mostani szövegből.

Transzellenesség

Bár a melegházasság ellenzése kimaradt, tetten érhető a szövegben a transzneműekkel szembeni ellenérzés. Közlik, hogy „megszüntetik a baloldali genderőrületet”, és ennek részeként „távol tartják a férfiakat a női sportoktól”, megtiltják, hogy „adófizetők pénzét használják nemváltoztató műtétekre”, valamint megtiltják „az adófizetők pénzéből támogatott iskoláknak a nemváltoztatás hirdetését”.

Az oktatás átalakítása

Egy radikális lépésként 

megszüntetnék az oktatásügyi minisztériumot, 

és az iskolákat az egyes államok irányítása alá helyeznék. Emellett hazafias oktatást vezetnének be, ami „az ország szeretetét”, valamint „az amerikai értékeket” pártolja, illetve a munkára való felkészítésre helyeznék a hangsúlyt. 

Emellett megszüntetnék azoknak az iskoláknak a szövetségi pénzbeli támogatását, amik felhívják a figyelmet az Egyesült Államok rasszista múltjára, a „radikális gender ideológiára”, valamint „más helytelen faji, szexuális és politikai tartalmakat erőltetnek” a diákokra. Ugyanakkor támogatják a Biblia olvasását és az imádkozást az iskolákban.

Megvédeni Trumpot

Trump rendszeresen azzal vádolta Joe Bident és a demokratákat, hogy politikai okokból indítottak több bűnvádi eljárást is ellene. A republikánus program Trump retorikájára hajazva ígéri, hogy megállítják „a radikális baloldali demokratákat” abban, hogy „fegyverként használják a kormányt”, és felelősségre vonják azokat, akik „igaztalanul emeltek vádat a politikai ellenfeleik ellen”, és kirúgják „a korrupt kormányzati dolgozókat”.

A program politikai tisztogatást ígér a hadseregben is, ahonnan a szöveg szerint 

amint lehet, kirúgjuk a woke baloldali demokratákat. 

Klímaváltozás?

Teljesen hiányzik a szövegből az egész emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása, a klímaváltozás, amit egyszer sem említenek. Szerepelnek viszont benne a fosszilis energiahordozók: a program újabb olaj- és gázkitermelésre, valamint szénbányászatra ösztönöz, az olajra pedig „folyékony aranyként” hivatkozik. Emellett visszafordítanák a Biden-kormányzat alatt bevezetett, klímaváltozás ellen hozott intézkedéseket, köztük az elektromos autókra való áttérést előirányzó szabályt.

Nyitókép: Donald Trump a republikánus elnökjelölő gyűlés helyszínén, 2024. július 15-én. Fotó:REUTERS/Cheney Orr

#Külföld#donald trump#republikánus párt#program#ma#abortusztilalom#melegházasság