Külföld

Politikai atombomba robbant az Egyesült Államokban az abortusztilalom lehetőségének megszellőztetésével

rtl.hurtl.hu

2022. május 6. 6:38

Felbolydította az amerikai politikai életet a hír, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság megszüntetheti az abortuszhoz való jogot. A konzervatívok fél évszázada küzdenek azért, hogy eljöjjön ez a pillanat, és több államban már készen állnak az abortusz betiltásáról és szigorú korlátozásáról szóló jogszabályok. A republikánusok azonban nagy politikai árat fizethetnek ezért.  

Óvatos ünneplésbe kezdtek a héten az abortusz betiltásáért küzdő szervezetek az Egyesült Államokban, miután hétfőn a Politico című amerikai lap nyilvánosságra hozta a legfelsőbb bíróság döntéstervezetét, amiből kiderült, hogy az alkotmánybíróság szerepét is ellátó testület az abortuszhoz való alkotmányos jog megszüntetését tervezi

Az Egyesült Államokban az 1973-as Roe kontra Wade ügyben hozott legfelsőbb bírósági döntés óta számítanak alkotmányellenesnek az abortusz tilalmáról szóló törvények. A fél évszázada hozott döntés ellen azóta küzdenek főleg keresztény jobboldali szervezetek, és a nyolcvanas évek óta a Republikánus Párt egyik legfontosabb célja volt a döntés megváltoztatása. 

A lehetőséget Donald Trump elnöksége idején kapták meg, amikor a kilenctagú legfelsőbb bíróság hagyományosnak számító liberális/konzervatív egyensúlyát megváltoztatva konzervatív bírákkal töltötték fel a testületet.

A kiszivárgott 98 oldalas tervezet hitelességét megerősítette a legfelsőbb bíróság elnöke is, és abból kiderült, hogy a bírák többsége egyetért a Roe kontra Wade hatályon kívül helyezésével, mert azt alkotmányjogi szempontokból aggályosnak és hibásnak tartják. A Trump által kinevezett bírák mind a hatályon kívül helyezés mellett állt ki.

A döntés még nem végleges, és változhat. A bíróság június végén, vagy július elején teszi közzé végső döntését.

Két részre szakad az ország

Ha marad a döntés, az ötven amerikai állam közül várhatóan 26-ban léptetnek életbe abortuszellenes törvényeket, amelyek különböző mértékben fogják korlátozni, vagy teljesen betiltani a művi terhességmegszakítást. Néhány államban olyan szigorú törvény várható, ami még nemi erőszak és vérfertőzés esetén sem engedélyezné az abortuszt. 13 államban már korábban elfogadtak olyan abortuszellenes jogszabályokat, amik automatikusan érvénybe lépnek, ha a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezi a Roe kontra Wade-et. 

Abortusztilalom elleni tüntetés Washingtonban, az amerikai legfelsőbb bíróság épülete előtt. Fotó: Yasin Ozturk/Anadolu Agency via Getty Images)

Elvileg lenne lehetőség arra, hogy a kongresszus egy törvénnyel országosan garantálja az abortuszhoz való jogot, de az politikailag jelenleg kivitelezhetetlen lenne. A demokrata többségnek ugyan tavaly sikerült a képviselőházban elfogadnia egy abortusztörvényt, de a törvénytervezet fennakadt a százfős szenátuson, ahol csak egy régóta érvényben lévő eljárási szabály eltörlése esetén lenne lehetőség a törvény elfogadására.

De ha ezt sikerülne is elérniük, a republikánusok bármikor vissza tudnák vonni az abortuszt engedélyező törvényt, amikor ők kerülnek többsége a kongresszusban, és a Fehér Házban egy republikánus elnök ül. Sőt akár egy országos abortusztilalom bevezetésére is lenne lehetőségük.

Joe Biden amerikai elnök a kiszivárogtatás után nyilvánosságra hozott közleményében kijelentette, a problémára az jelentene megoldást, ha olyan törvényhozókat választanak a kongresszusba, akik támogatják az abortuszhoz való jogot.

Azt nem lehet tudni, hogy ki és miért szivárogtatta ki a döntéstervezetet. Csak találgatások vannak. A konzervatív oldalon meg vannak győződve arról, hogy egy liberális gyakornok tette, hogy a közfelháborodást felhasználva elérje, hogy a bírák megváltoztassák az álláspontjukat, és a végső döntésükben mégse támogassák az abortuszhoz való jog megszüntetését. A másik vélemény szerint valaki olyan tehette, aki a Roe kontra Wade megszüntetését szeretné elérni: azon aggódva, hogy a konzervatív bírák megváltoztatják a véleményüket, sarokba akarta őket szorítani a szivárogtatással.

Az abortusztilalmak bevezetését lehetővé tevő döntés várható politikai következményeitől tartó republikánusok az elmúlt napokban igyekeztek kizárólag a szivárogtatásról beszélni, és csak maroknyi konzervatív politikus ünnepelte nyíltan a Roe kontra Wade megszüntetésének lehetőségét.

Az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetője, Mitch McConnel – akinek a szenátus egykori vezetőjeként kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy konzervatív bírákkal töltötte fel a legfelsőbb bíróságot, így voltaképp főleg neki köszönhető a döntés – nem volt hajlandó nyilatkozni annak tartalmával kapcsolatban. A veterán szenátor kijelentette:

most nem a kiszivárogtatott tervezet, hanem a tervezet kiszivárogtatása a hír, hogy valaki belülről megpróbálja aláásni az intézmény tekintélyét.

A demokrata politikusok ezzel szemben igyekeztek minél inkább magára a dokumentumra koncentrálni, és annak tartalmáról beszélni. A szenátus demokrata elnöke, Chuck Schumer kijelentette:

a republikánusok azért koncentrálnak csak a szivárgásra, mert nem akarnak a Roe kontra Wade-re koncentrálni, hiszen tudják, hogy a történelem rossz oldalán vannak, és nem az amerikai közvélemény mellett állnak.

Az abortusz engedélyezésével kapcsolatban végzett közvélemény-kutatások adatai szerint az amerikaiak többsége támogatja az abortuszhoz való jogot, és ellenezi a Roe kontra Wade hatályon kívül helyezését. Az abortusz teljes tilalmával az amerikaiaknak mindössze 10-15 százaléka ért egyet.

Politikai atombomba

Az abortusz tilalmát politikai programjuk alapvető részévé tevő republikánusoknak győzelmi mámorban kellene úszniuk, amiért több évtizedes küzdelem után nagyon úgy tűnik, hogy végre sikerül elérniük céljukat. A politikai következmények miatt azonban republikánus politikusok és választási szakemberek némileg aggódva várják a végső döntés közzétételét, mert az teljesen felboríthatja az ősszel esedékes kongresszusi választásokat, amikre pedig eddig nagy esélyekkel készülhetett a Republikánus Párt.

Ahogy azt Joe Walsh, abortuszellenes egykori republikánusok képviselő írtaT witter-oldalán:

a republikánus képviselők többsége képmutató (az abortusz kérdésében). Évek óta csak azért kiabálják, hogy „meg kell szüntetni Roe-t”, hogy szavazatokat szerezzenek és pénzt gyűjtsenek, de soha nem akarták, hogy ez a nap eljöjjön.

Az Axios című lapnak nyilatkozó republikánus stratégák aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a novemberi választások előtt az abortusz kérdésre feltüzeli a demokrata szavazókat, és olyan nagy számban vesznek részt a választásokon, hogy az komoly veszélyt jelent a republikánus jelöltek számára. Különösen azokban a kulcsfontosságú választókerületekben, ahol nagy szükségük van az elővárosokban élő, középosztálybeli nők szavazataira. Ez az a szavazóréteg, amelyiknek Joe Biden nagymértékben köszönheti a győzelmét a 2020-as elnökválasztáson.

Alig két nappal a szivárogtatás után már erős jelek vannak arra, hogy a republikánusok nem véletlenül aggódnak. A CNBC amerikai gazdasági hírtelevízió adatai szerint egy nap alatt több mint hétmillió dollárnyi kampánytámogatást kaptak a demokraták, és a hozzájuk kötődő szervezetek. Az ActBlue nevű demokrata kampánygyűjtő oldalhoz pedig 48 óra alatt majdnem húszmillió dollárnyi támogatás érkezett be.

Nyitókép: Az abortuszhoz való jogért, és az abortusztilalom ellen küzdő tüntetők Washingtonban, az amerikai legfelsőbb bíróság épülete előtt. Fotó: Kevin Dietsch/Getty Images

#Külföld#egyesült államok#abortusz#roe kontra wade#roe v wade#amerikai legfelsőbb bíróság

Címlapról ajánljuk