Külföld

Ukrajna kész tárgyalni Magyarország 11 követeléséről

rtl.hurtl.hu

2024. június 25. 20:50

Olga Sztefanisina, Ukrajna európai és euro-atlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese szerint elkötelezték magukat. 

Olga Sztefanisina, Ukrajna európai és euro-atlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese, az európai uniós csatlakozási tárgyalások ukrán delegációjának vezetője megerősítette, hogy Ukrajna kész tárgyalni Magyarország 11, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó követelés teljesítéséről, írta meg a Telex.

Sztefanisina szerint Ukrajna ismételten megerősítette azon elhatározását, hogy jó kapcsolatot tartson fenn a szomszédaival, különösen a nemzeti kisebbségek jogainak védelmével kapcsolatos kérdésekben.

„Őszintén elköteleztük magunkat amellett, hogy megoldjuk és ennek alapján maradéktalanul megvalósítsuk a 11, különösen a magyar fél által felvetett, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét erősítő kérdést, valamint a Magyarországgal folytatott kétoldalú egyeztetéseket” – tette hozzá.

Januárban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Ungváron fogadta hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.  A megbeszélés után azt mondták: a találkozó fő témája a magyar anyanyelv használata volt az ukrán iskolákban. Szijjártó Péter itt adta át az ukrán félnek azt a 11 követelésből álló listát, amelyek garantálják az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség jogait. Ezek a követelések bekerültek az Ukrajna EU-csatlakozására vonatkozó tárgyalási keretbe, amelyet végül június 21-én hagytak jóvá:


Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője (j) sajtótájékoztatót tart megbeszélésük után Ungváron 2024. január 29-én. – Fotó: Nemes János / MTI

#Külföld#ukrajna#orosz-ukrán háború#kisebbség#magyar kisebbség#Felvidék