Külföld

A Trump által megvesztegetett pornós üzent a volt elnök feleségének: Hagyd el, hiszen elítélt bűnöző!

rtl.hurtl.hu

2024. június 3. 18:16

Stormy Daniels korábban zsebre rakta az elnök pénzét, amellyel az megvette hallgatását, később viszont nemhogy nem hallgatott, de részben tanúvallomása alapján ítélték el Trumpot.

El akarta rejteni viszonyát, ezért vesztegetett, el akarta rejteni a vesztegetést, ezért üzleti dokumentumokat hamisított meg: röviden emiatt találta bűnösnek 34 vádpontban a bíróság Donald Trumpot. Most a Daily Mirrornak nyilatkozott Stormy Daniels volt pornószínésznő, aki hallgatásáért cserébe a kenőpénzt kapta.

Azt üzente a volt elnök feleségének, Melania Trumpnak, hogy hagyja ott férjét.

Azt mondta: „Nem tudom, pontosan hogy néz ki a szerződésük, de Melaniának ott kellene hagynia őt. Nem azért, amit velem, vagy más nőkkel tett, hanem azért, mert egy elítélt bűnöző”. Amikor Trump 2006-ban félrelépett Danielsszel, már Melania volt a felesége.

Daniels azt is elmondta: „Bizonyíték van róla, hogy egy bántalmazó. Felelősséget állapítottak meg nála szexuális abúzusban és adócsalásban, most pedig már egy bűnöző is”. Trumpot korábban a Fox kérdezte meg arról, hogy érzi magát Melania az ítélethirdetés után. A volt elnök azt válaszolta: „jól van, de azt hiszem, nagyon nehéz volt ez számára. Mármint jól van. De tudod, el kell olvasnia ezt az összes szarságot”.

A Trump elleni ítélettel korábban hosszabb cikkben foglalkoztunk. Azt írtuk: az üzletember lett az első volt amerikai elnök, akit bűnösnek találtak hivatali ideje után. Viszont elítélt bűnözőként indulhat az elnökválasztáson. Akár börtönbüntetésre is ítélhetik, de erre nagyon kevés az esély, és egyáltalán nem biztos, hogy ártani fog kampányának az ítélet. Sőt, még az is lehet, hogy segít neki, mert sikeresen el tudja adni a hívei körében, hogy Joe Bidenék mártírt csináltak belőle. A Fókusz riportját az ítéletről alább nézhetik meg:

Nyitókép: MTI/EPA/Peter Foley / Mike Nelson

#Külföld#donald trump#feleség#melania trump#ítélet#Stormy Daniels#bíróság#elnökválasztás#válás

Címlapról ajánljuk