Külföld

Újabb három személyt vettek őrizetbe a Robert Fico elleni merénylet ügyében

rtl.hurtl.hu

2024. május 19. 14:58

Olyan posztokat tettek közé a közösségi médiában, melyekkel támogatták a Fico elleni merényletet.

Szombaton újabb három személyt vett őrizetbe és gyanúsított meg bűncselekmény támogatásával a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), írja a Paraméter.

A gyanúsított személyek olyan posztokat tettek közé a közösségi hálón melyekkel támogatták a Handlovában történteket

– közölt Denisa Bárdyová, a szlovákiai Országos Rendőrkapitányság szóvivője  Hozzátette, ezeket a személyeket őrizetbe vették és megkezdték az ügyükben a nyomozást. „Pillanatnyilag a rendőrségi cellában vannak, ahol meg kell várniuk, hogy dönt a felügyelő ügyész” – tette hozzá a szóvivő.

Bárdyová megismételte, intenzíven dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül mindegyik ügyben cselekedni fognak.

Mint arról beszámoltunk, Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.

Mint írtuk, Robert Fico szlovák kormányfőre egy kihelyezett kormányülés után nyitott tüzet egy férfi Nyitrabányán. A merénylet május 15-én történt:

 

Nyitókép: Robert Ficót kórházba szállítják a merényletet követően, május 15-én Fotó: Reuters

#Külföld#robert fico#merénylet#letartóztatás#szlovákia