Külföld

Egy jedi támogatta, újra is választották London polgármesterét

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. május 4. 20:24

Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé, a munkáspárti politikust a Luke Skywalkert játszó Mark Hamill is támogatásáról biztosította.

Szombaton közölték a csütörtökön tartott londoni polgármesterválasztás hivatalos eredményét, számolt be az MTI. A végleges adatok szerint a munkáspárti Sadiq Khan a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a kormányzó Konzervatív Párt által indított ellenfele, Susan Hall 32,7 százalékos szavazataránnyal végzett a második helyen.

Május 2-án tanácsi és polgármester-választásokat tartottak Angliában, a helyhatósági választásokon 107 angliai tanács 2660 képviselői helyéről döntöttek a választók, tizenegy városban pedig polgármesterre is szavaztak.

A legnagyobb figyelem a fővárosi polgármester-választást kísérte. A legnagyobb brit ellenzéki erőt, a Munkáspártot képviselő Sadiq Khan most harmadszor nyerte el a tisztséget (először 2016-ban, majd 2021-ben is ő lett a 9 milliós London polgármestere).

Khan közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson egykori konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.

Mint azt az rtl.hu is megírta, Sadiq Khannak a Star Wars univerzumból is akadt támogatója, méghozzá Luke Skywalker, vagyis Mark Hamill személyében. A színész Twitteren biztosította támogatásáról a hivatalban lévő londoni polgármestert. Hamill azt írta, hogy teljes szívvel támogatja Sadiq Khant, mert megtisztította London levegőjét, és mert félelem helyett reményt ad az embereknek.


Mark Hamill egyébként május 4-én, szombaton, azaz a Star Wars-napon, Joe Biden hivatalban lévő amerikai elnököt is támogatásáról biztosította. Erről ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Nyitókép: Sadiq Khan és felesége, Saadiya Ahmed egy londoni szavazóhelyiség bejáratánál 2024. május 2-án – Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen

#Külföld#egyesült királyság#london#sadiq khan#polgármester#választás